Napi Talmud - Bava Batra 175: „Nincs magasztosabb tan"

2025. Január 27. / 11:27


Napi Talmud - Bava Batra 175: „Nincs magasztosabb tan"

A Dáf Jomi egy több évszázados gyakorlat, amelynek során a babiloni Talmud egyetlen oldalát tanuljuk meg minden nap, meghatározott időbeosztás szerint. Ilyen ütemben a ciklus befejezése 7,5 évet vesz igénybe. A My Jewish Learning úttörő célkitűzése, hogy a zsidó tanulás e globális projektjét széles közönség számára is elérhetővé tegye, mi pedig igyekszünk rendszeresen közzétenni ezeket a tanításokat.

A Bava Batra utolsó előtti oldalán találkozunk a traktátus utolsó misnájával, amelyből megtudhatjuk, hogy ha egy hitelező a kezeshez fordul, aki csak a kölcsönszerződés aláírása után vállalt felelősséget, akkor a hitelező csak olyan vagyonból hajthat be, amely nem terhelt záloggal.

A misna egy olyan esettel zárul, amelyben Rabbi Jismael a tanítás szerint döntött, ám Rabbi Simon ben Nannasz kijelentette, hogy tévedett. Ben Nannasz szerint, ha egy kezes csak a kölcsönszerződés aláírása után lép be a képbe, akkor az ő kezessége semmis, és a hitelező nem követelhet tőle semmit. Rabbi Jismael azt kérdezi, hogyan lehet ez, mire Ben Nannasz a következő elméleti példát hozza:

Ha valakit a piacon fojtogatnak, hogy fizesse vissza a kölcsönt, és egy másik ember odalép, és azt mondja a támadónak: „Hagyd békén, és odaadom a pénzt, amivel ő tartozik” – akkor az, aki közbelépett, mentes a fizetés alól, mivel a hitelező eredetileg nem az ő bizalmára alapozva adta a kölcsönt.

Ha egy járókelő a kezesség vállalásának ajánlatával lép közbe, hogy megvédje az adóst a fenyegető fizikai bántalmazástól,  – mint a fenti valószínűtlen, de meggyőző példa mutatja –, vagy akár csak azon okból, hogy pénzügyi védelmet nyújtson, Ben Nannasz szerint nem kötelezhető fizetésre. Ahhoz, hogy a kezesség érvényes legyen, Ben Nannasz szerint annak az eredeti megállapodás részeként kell történnie.

E magyarázat hatására Rabbi Jismael így kiált fel:

Aki bölccsé akar válni, tanulmányozza a pénzügyi jogot, mert nincs magasztosabb tan annál a Tórában, és olyan, mint egy folyó forrása.
És aki pénzügyi jogot akar tanulmányozni, az hallgasson Simon ben Nannaszra.

Ezekkel a szavakkal Rabbi Jismael lezárja a Bava Batra utolsó misnáját, és egyben a Nezikin traktátus végét is – azt az eredeti nagy traktátust, amelyet később hosszúsága miatt három részre osztottak: Bava Kamma, Bava Mecia és Bava Batra. Bár a pénzügyi jog tanulmányozása kihívást jelenthet, élesíti az elmét, és fejleszti a tanulót.

Amikor felkészülünk a Bava Batra utolsó oldalának áttanulmányozására, szánjunk egy pillanatot arra, hogy Rabbi Jismaelhez hasonlóan elgondolkodjunk azon a tudáson és bölcsességen, amit szereztünk, és fejezzük ki hálánkat a kommentátorok, tanítók és tanulótársak iránt, akik végigvezettek minket a Talmud egyik legmegterhelőbb anyagán. Legyen számunkra továbbra is egy örökké áradó forrás.

My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
A Bava Batra 175 itt olvasható.

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Temetőavatás és kiállítás Kisteleken
2025. Augusztus 27. / 09:17

Temetőavatás és kiállítás Kisteleken

Judaizmus
Napi Talmud - Szánhedrin 39.
2025. Augusztus 28. / 11:09

Napi Talmud - Szánhedrin 39.