Napi Talmud - Bava Batra 146: "Visszaadott eljegyzési ajándék"

A Daf Yomi egy több évszázados gyakorlat, amelynek során a babiloni Talmud egyetlen oldalát tanuljuk meg minden nap, meghatározott időbeosztás szerint. Ilyen ütemben a ciklus befejezése 7,5 évet vesz igénybe. A   My Jewish Learning  úttörő célkitűzése, hogy a zsidó tanulás e globális projektjét széles közönség számára is elérhetővé tegye, mi pedig igyekszünk rendszeresen rendszeresen közzétenni ezeket a tanításokat.

Most a Bava Batra 146-hoz kapcsolódó magyarázat fordítását hoztuk el Önöknek. 

A legtöbb etikett-szakértő ma azt tanácsolná, hogy ha egy esküvőt lefújnak, az eljegyzési gyűrűt vissza kell adni. A mai daf azokat az ajándékokat tárgyalja, amelyeket a vőlegény az eljegyzés után, de még az esküvő előtt ad a menyasszonynak, miközben a lány még az apja házában él. Egy misna a mai dafban megmagyarázza, mi történik ezekkel az ajándékokkal, ha az esküvő elmarad:

„Aki ajándékokat küld apósa házába az eljegyzés után, még akkor is, ha tízezer dinár értékben küldött, majd ezután csak egyetlen dinárt érő vőlegénylakomát fogyasztott ott; ha a házasság nem valósul meg, az ajándékokat nem adják vissza. Ha azonban nem evett vőlegénylakomát, az ajándékokat visszaadják.

Ha sok ajándékot küldött azzal a feltétellel, hogy azokat az esküvő után a nő magával viszi a férje házába, akkor azokat visszaadják. Ha néhány ajándékot küldött, amelyeket a menyasszony az apja házában használhatott, azokat nem adják vissza.”

A mai próbavacsorákhoz hasonlóan a talmudi időkben szokás volt, hogy a vőlegény ünnepi étkezést fogyasztott a menyasszony és családja otthonában az esküvőt megelőző napon. A misna szerint három tényező számít annak eldöntésében, hogy az ajándékokat vissza kell-e adni: Evett-e vőlegénylakomát a menyasszony otthonában? Az volt-e a szándéka, hogy az ajándékokat a házaséletük során közösen használják? Mekkora mennyiségű ajándékot küldött?

Ha az esküvőt a vőlegénylakoma és a szertartás között fújják le, a menyasszony megtarthatja az ajándékokat – még akkor is, ha azok értéke messze meghaladja azt, amit a vőlegény elfogyasztott az apósa házában. Ha azonban nem evett vőlegénylakomát, visszakérheti az ajándékokat.

A misna azt is tanítja, hogy ha az ajándékok csekélyek voltak, és a menyasszony az apja házában használhatta őket, a vőlegény nem kérheti vissza őket. Ha viszont sok ajándékot küldött azzal a feltétellel, hogy azok a házasság után a pár közös használatára szolgálnak, akkor azok visszajárnak a vőlegénynek.

A Gemara részletesebben elemzi ezt a szabályt, megerősítve, hogy ha a vőlegény egy dinár értéknél kevesebbet fogyasztott el az apósa házában, akkor az ajándékokat visszaadják. Ezután egy különösen szívszorító példát hoz, amely próbára teszi ezeket a szabályokat:

„Jöjj és halljad, amit Rav Jehuda mondott Smuel nevében: Volt egy eset, amikor egy férfi 100 szekérnyi boros- és olajos korsót, 100 szekérnyi ezüstedényt, 100 szekérnyi aranyedényt és 100 szekérnyi finom gyapjúruhát küldött apósa házába. Örömében odalovagolt, és megállt az apósa házának kapujában. Kivittek neki egy csésze forró italt, amit megivott, majd rögtön meghalt.”

Jaj! Egy vőlegény annyira izgatott volt a közelgő esküvője miatt (és láthatóan rendkívül gazdag is), hogy pazar ajándékokat küldött a menyasszony családjának. Amikor megérkezett a vőlegénylakomára, csak egy forró italt tudott elfogyasztani az udvaron, mielőtt tragikusan összeesett. Vajon vissza kell adni az ajándékokat?

Rabbi Áha Szár HáBira ezt a háláchát a ushai bölcsek elé terjesztette, akik azt mondták: Az olyan ajándékokat, amelyeket jellemzően elfogyasztanak, nem szedik vissza, míg azokat, amelyeket nem jellemzően fogyasztanak el, visszaadják. Ebből az esetből arra lehet következtetni, hogy még ha az eljegyzett férfi csupán csak ivott a lakomán, bizonyos ajándékok nem követelhetők vissza.

Az ushai bölcsek egy újabb változót vezettek be: az ajándék típusát. A fogyasztható ajándékokat – például a bort és az olajat – nem adják vissza. Az ezüst- és aranyedényeket, valamint a gyapjúszövetet viszont igen. Azokat a szerény ajándékokat, amelyeket a menyasszony saját használatára kapott (Rásbám szerint például édességeket és kozmetikumokat), megtarthatja.

De mi van azzal a részlettel, hogy a vőlegény ivott, de nem evett? A Gemara azt tanítja:

„Lehet ebből az esetből azt tanulni, hogy az ajándékokat nem lehet visszakövetelni, még akkor sem, ha kevesebbet fogyasztott, mint egy dinár értéke, hiszen egy csésze forró ital nem ér meg egy dinárt?”

Ráv Ási így válaszolt: „Ki mondhatja, hogy nem őröltek bele egy 1000 dinárt érő gyöngyöt, és azt adták neki inni?”

Rásbám megjegyzi, hogy az arisztokráciánál – amelyhez ez a menyasszony és vőlegény is valószínűleg tartozott – szokás volt gyöngyöket őrölni az italokba egészségügyi okokból. Így a forró ital értéke valószínűleg messze meghaladta egy dinárét, ami azt jelenti, hogy a gyászoló menyasszony-jelölt nemcsak a férjet veszítette el – hanem a sok szekérnyi értékes edényt és anyagot is.

A Bava Batra 146 ITT olvasható.
A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla