…vagy nem lenni – A magyar holokauszt színházi áldozatai

---

A magyar színháztörténet szégyenletes korszaka az első zsidótörvénnyel kezdődött. Az 1939-es évad végétől a zsidó színi direktorokat, színészeket, rendezőket, írókat száműzték a magyar színházi életből. A kirekesztett művészek nem adták fel, s mindenáron megpróbálták túlélni a vészkorszak félelmetes éveit. Nem sok esélyük maradt az életben maradásra. A német megszállása után megszaporodtak a munkaszolgálatra való behívások, megkezdődtek a kilakoltatások, a gettóba költöztetés, mindennapossá váltak a megaláztatások, a deportálások. Budapest ostromának végnapjaiban ártatlan embereket gyilkoltak nyilas keretlegények.

A kiállítás az emberiség történetének legnagyobb tragédiájában elveszített magyar színészek, színházi szakemberek alakját idézi fel.

Nem tért vissza a munkaszolgálatból a Vígszínház komikusa, Gárdonyi Lajos; a Vígszínház epizodistája, Bondy István; a színész-író, Nagy György és a felejthetetlen nevettető, Radó Sándor. Deportálták Sziklai Jenőt, aki a szegedi színtársulatot, majd a Fővárosi Operettszínházat vezette. Örökre nyoma veszett Lakner Artúrnak, akit gyerekszínháza tett halhatatlanná. Elpusztult Steinhardt Géza, a kabarészínpad meghatározó alakja. Komlóssy Emma éhen halt az ostrom alatt. A fővárosban tomboló nyilasterror végzett a Vígszínház vezérigazgatójával, Roboz Imrével, Feld Irén színésznővel, a színháztörténetíró-ügyelővel, Erődi Jenővel.

A Thália Társaság legendás alakja, Forgács Rózsi a német megszállás után önkezével vetett véget életének.

A Magyar Színházi Társaság, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet és a Nonprofit Társadalomkutató Egyesület kiállítása.

---