Betöltés...
  /  

Utoljára együtt: zsidó katonák az első világháborúban

A magyar zsidók épp olyan lelkesen mentek a harcba, mint mások 1914-ben, hogy megvédjék a hazát és egy összeomló, nemzetek felettinek remélt birodalmat-derült ki a MAZSIHISZ valamint a Honvédelmi Minisztérium által szervezett mai megemlékezésen és emlékülésén a Wesselényi utcai Hősök Zsinagógájában és MAZSIHISZ székházának dísztermében.


A magyar zsidóság tömegei a Birodalom végnapjaiban is hűségesek voltak hazájukhoz, amely az Osztrák Magyar Monarchia része volt, a Habsburg-házhoz és az agg uralkodóhoz is. Nagyon sokan az életüket is adták mindezért és mégis minden elveszett, eltűnt, elsüllyedt a történelemben, amikorra elhallgattak a fegyverek.

A háború magyar seregben szolgáló zsidó áldozatairól emlékeztek meg ma reggel fél tíztől a Hősök Zsinagógája avatásának 85. évfordulóján: a hadsereg és a kormány, illetve a zsidó közösség képviselői. A templom annak a 10 ezer magyar zsidó katonának állít emléket, akik az első világháborúban haltak hősi halált.

evh_cimlap.jpgevh_cimlap.jpg

Az eseményen először Heisler András MAZSIHISZ-elnök, majd Holló József altábornagy, végül pedig Dr. Frölich Róbert országos főrabbi szólt a tengernyi gyászról és fájdalomról, amelyet zsidó és nem zsidó magyarokra egyként zúdítottak az első modern tömegháború évei a fronton és a hátországban egyaránt. Az ünnep az a pillanat, amikor bekövetkezik az elmúlt idő és a jelen váratlan egyidejűsége: amikor jelenné válik a múlt minden öröme, fájdalmas, szenvedése, amikor úgy érezzük, hogy vigasztalóan átölelnek minket hirtelen azok, akiket régen elvesztettünk, akiket gyászolunk. Ilyen pillanatok szakították meg az egykedvű idő folytonosságát ezen a megemlékezésen is a szónoklatok közben és akkor is, amikor felcsendült a zene. A Himnusz és a 18 áldás híres sorai is: Adj Békét. Szim Sálom.

Az ünnepi gondolatok után az altábornagy átadta azt a centenáriumi emlékzászlót Tótha Péter Joel vezető tábori rabbinak, amelyet dr. Simicskó István honvédelmi miniszter jóváhagyása alapján a Honvédelmi Minisztérium adományozott a Tábori Rabbinátusnak, az első világháborúban elhunyt zsidó katonák emlékére.

evh_z__szl__.jpgevh_z__szl__.jpg

Ebben az elöregedett, meggyengült birodalomban, amely utolsó háborúját vívta 1914 és ’18 között, egyszerre lehetett vonzó a viszonylag frissen emancipálódott zsidóság számára a Monarchia magyar felének liberális, integratív nacionalizmusa és a Birodalom támaszainak, a dinasztiának, a papságnak és a hadseregnek a nemzetek felettisége.

Erre a furcsa kettőségre figyelmeztetett a gyászünnepet követő emlékülés is: arra, milyen lelkesedéssel mutatták asszimilációs teljesítményüket, hazafiasságukat a zsidó tisztek és honvédek, Bíró Ákos tartalékos százados mutatott rá, a zsidó katonák kitüntetéseit sorra véve. Egyikük, nemes göllei Inselt István (Manó) százados hosszú kézitusában verte vissza embereivel a front egy szakaszán az olaszok támadását egy kritikus helyzetben, és ő egyedüli (noha kikeresztelkedett) zsidóként megkapta a legmagasabb katonai kitüntetés, a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét is.

Arról, hogy a hadseregben milyen karrierlehetőségek álltak a zsidók előtt, Dr. Balla Tibor alezredes beszélt, rámutatva, hogy a Monarchia hadseregében, mint számos különböző nemzetet egymásba olvasztó közegben, szinte ismeretlen volt az antiszemitizmus. Erről és a katonaorvosok szerepéről egyébként egy nagy osztrák zsidó író, Joseph Roth is megemlékezett legismertebb könyvében, a Radetzky-indulóban.

evh_el__ad__k.jpgevh_el__ad__k.jpg

Ezt követően Darvas Ferenc zongoraművész idézte meg a kor hangulatát, majd korabeli dallamok után Glässer Norbert történész kutató ragyogó előadása azt követte végig, hogyan kapcsolódott bele a zsidó hazafiasság és királyhűség hangsúlyozása a neológ zsidó hagyományba, hogyan hatotta át egyre inkább a nagy hitszónokok, rabbik prédikációinak nyelvét.

Zima András, az Zsidó Egyetem adjunktusa pedig az otthonuktól távol elesettek meggyászolásának módjait mutatta be: hogyan engedhetjük útjára azt, akinek még a holtteste sincs jelen, távoli csatamezőkön, tömegsírokban nyugszik. Csak a történetmesélés, a történetbe ágyazás segít ilyenkor, hogy értelmet adjunk a borzalmas, mindennapos tömeghalálnak.

A megértés igénye és az emlékezés ünnepi eseménye nm adhat vissza száz éve visszavonhatatlanul elveszett életeket, de segít fenntartani a béke reményét. Adj békét- kérte a fohász a Hősök Templomában és voltaképpen ez volt a tudományos konferencia igazi tanulsága is. Hátha meghallgatta kérésünket az egyetlen, aki békét adhat nekünk, egész Izráelnek és mindeneknek.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek