Több mint 600 oldalas albumban jelent meg a szombathelyi zsidóság története

Az album arra vállalkozott, hogy az itt élők portréinak bemutatásával tegye tapinthatóvá a holokauszt pusztítása következtében keletkezett űrt. Eddig Magyarország egyetlen zsidó közösségéről sem állt rendelkezésre ilyen mennyiségű és ennyire komplex vizuális forrásanyag.

„A Szemtől szemben – Képek a szombathelyi zsidóság történetéből alkotás tartalma felemelő és egyben megrázó. Számomra ez a mű ezért nem is könyv, nem egyszerű katalógus, sokkal inkább egy történelmi kódex, amivel az alkotók hitelesítik azt, hogy a magyarországi zsidóság sokszínű” – fogalmazott az albumot méltató beszédében Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere a kötet jelentőségét hangsúlyozva elmondta: az album 40 téma köré csoportosítva, 1178 képen, 651 megszemélyesített arcon keresztül mutatja be a mintegy 3200 főnyi szombathelyi zsidóság soát megelőző mindennapjait, az egyes személyek, családok, csoportok életét, a zsidó közösség anyagi, szellemi kultúráját, vallását, hagyományait, társadalmát és történelmét, valamint pusztulását és a vészkorszak utáni újjáéledését.

„A Szemtől szemben című kötet kiadásával a zsidóság nemcsak a múltját őrzi, hanem arra is példát mutat, hogyan használható fel a múlt a jövő érdekében. A kötettel, a történelmi felelősséget felismerve, a szerzők hosszútávon gondoskodtak a szombathelyi zsidó közösség múltjának, emlékeinek megőrzéséről” – zárta gondolatait a városvezető.

Ungvári Tamás, Széchenyi-díjas és József Attila-díjas magyar író, irodalomtörténész, egyetemi tanár megfogalmazása szerint a kötet az emlék megőrzésének könyve. „Magyarország akkor tud kibékülni a múlttal, ha ilyen könyvekkel állít neki emléket. Az album a feledés elleni küzdelem egy jelentős lépése, sok ember erőfeszítéséből létrejött különleges csoda” – mutatott rá zárszavában az író.

Kelbert Krisztina történész, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum Történettudományi Osztályának vezetője, a könyv szerzője az album elkészítéséről szólva kiemelte: elsődleges célja volt az intézményi fotótárakban feltárni és meghatározni a helyi zsidó közösség múltjával kapcsolatos fényképeket, összegyűjteni a világban szétszóródott, egykoron szombathelyi zsidó családok túlélőitől, leszármazottaitól megőrzött fotográfiákat, majd ezeket a kiragadott töredékeket egyetlen gyűjteménnyé formálni, és tematikus egységekbe rendezni.

„Sikerült a szöveges és képi világnak egy olyan egységét megteremteni, amellyel a 19. és 20. századi szombathelyi zsidó közösség összetett és gazdag múltja a maga valóságában ábrázolhatóvá vált” – foglalta össze a könyvön három évig dolgozó szerző.

Kassai Ferenc, egyetemi docens, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, a könyv tervezője és kiadója pedig azt emelte ki, hogy a kötet kizárólag nyomtatott formában születhetett meg, a kép és a szöveg az egész könyvben egyforma súllyal van jelen, mind a terjedelem, mind az információk tekintetében.

A kötet fotográfiái több mint 80 évet fognak át. A legkorábbi datált fénykép 1880-ból származik, míg a legkésőbbi 1961-ben készült.

A fotográfiák alapvető bázisát a szombathelyi Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum Történettudományi Osztályának több mint húszezer üvegnegatívot számláló, úgynevezett Knebel Fotóarchívuma szolgáltatta, emellett a számos európai elismerést szerezett fotóművész, Farkas Géza (1890-1971) felvételei között is maradtak fenn a szombathelyi zsidóság életét érintő alkotások.

Az alábbiakban Heisler András, a Mazsihisz elnökének az eseményen elhangzott beszédét olvashatják:

szemt__lszembe_heisler.jpg
Fotók forrás: Friss.hu

Robert Capának, a világhírű és a vietnámi háborúban haditudósítóként tragikus körülmények között elesett fotográfusnak a mondatát szeretném idézni: „ha nem elég jók a képeid, annak annyi az oka, hogy nem vagy elég közel hozzá”. Legyen ez a mondat mai megnyitóm mottója.

Ma van a Global day of Jewish Learning, azaz a Zsidó Tanulás Világnapja. A Zsidó Tanulásé! Minden esztendőben világszerte egy-egy téma köré csoportosítják ezt a napot. S hogyan kapcsolódik ez ide, a mai könyvbemutatóhoz? A Tanulás világnapjának idei témája a „Kép-telenség”. Ahonnan idén kiindul a tanulás, az a faragott képek tilalma, a második parancsolat.

„Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, de irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.” (Mózes 2. 20. 4-6.)

A zsidóság által megalkotott monoteizmus egy olyan rendszerrel teremtett újat, melyben mintegy megszüntette a korábbi sok istenség közötti munkamegosztást. A faragott képek és bálványok azonban mindig fenn akarták tartani azt a látszatot, mintha még hatalmuk teljében lennének más istenek is. A „hamis” istenek azért hamisak, mert nincs már kompetenciájuk, pontosabban: valamennyijük hatásköre és kompetenciája a kimondhatatlan nevű, egy Istenre szállt át.

A zsidóság számára azonban a második parancsolat nem jelent művészetellenes kinyilatkoztatást. Nem a művészi alkotás lehetőségét tiltotta meg számunkra a Mindenható. Gondoljunk csak a salamoni templom építésére, ahol a képzőművészet szinte minden területéről készített alkotásokkal díszítették a jeruzsálemi templomot. A pártázatok között voltak Kérubok, oroszlánok és ökrök, s Isten elfogadta a templom díszítésének ezt a módját – mert ezek az alkotások nem azért születtek, hogy az Isten-imádat tárgyi eszközeivé váljanak. Egyes értelmezések szerint ezért a második parancsolat valójában csupán az istenképek és az istenszobrok készítését tiltja meg számunkra, zsidóknak.

A Zsidó Tanulás Világnapjától, a „Kép-telenség” témakörétől itt eljutottunk a képekig. Ideológiai jelentőségéről Henrich Heine egy tanulmányában azt írta: „Itália festői talán sokkal hatásosabban vitáztak a papsággal, mint a szász teológusok. A virágzó hús Tiziano festményei merő protestantizmus. Vénuszának ágyéka sokkal hatásosabb tétel, mint azok, amelyeket a német szerzetes szögezett ki a wittembergi templom kapujára.”

Igen, a képi megjelenítés lehetőségei szinte korlátlanok. A szombathelyi Knébel Ferenc által elindított fotográfus dinasztia hagyatéka ennek rendkívüli példája. Ilyen mennyiségű, a két világháború közötti időszakot bemutató forrásanyag egyetlen magyar zsidó közösségről sem áll rendelkezésre. Feldolgozásuk szakértelmet, szenzitivitást és rengeteg munkát igényel. Tudjuk, a képek, a fényképek a valóságnak mindig csak egy kiragadott részletét képesek bemutatni. Így van ez térben, de így van ez az idő vonatkozásában is. Látjuk az ellesett pillanatokat, s a könyv leírásaiból megismerjük a mosolyok hordozói életének részleteit, tragikus sorsukat. Mert példaként a Szombathelyi Neológ Izraelita Leányegylet képein megjelenő mosolyok 1944 júniusára már megszűntek. A bájos fiatal lányok ekkor már a szombathelyi gettóba zárva várták az ismeretlent, s legtöbbjük alig egy hónap elteltével már nem volt az élők sorában. A vidám, csinos, életre vágyó fiatal lányok képeit nézve anyai nagyapám húga jut eszembe. Őt a Mindenható megkímélte a világégéstől, tizenhét évesen egy fatális tüdőgyulladásban halt meg. Nagyapám mindig úgy emlékezett rá, hogy „jóravaló” lány volt. „Mecsoda jóravaló lány!” – mondogatta nekem, s kicsiny gyermekként akkor még nem értettem mondásának mélységeit. Ebben a könyvben sok száz, vagy ezer fiatal teremtésnek, sok száz, vagy ezer jóravaló lánynak egészen más sors jutott. Ma már tudjuk, a sorstalanságé.

A Szemtől Szemben, a Képek a szombathelyi zsidóság történetéből című alkotás tartalma felemelő és egyben megrázó. Szándékosan nem könyvet mondtam, hanem alkotást. Mert ezt nem lehet kézben tartani, annyira nehéz, képtelenség ágyban fekve olvasgatni, mert agyon nyom, nem lehet a táskába hanyagul bevágni, mert akkora a mérete, hogy bele sem fér, s nem csak nem illik – mint egy remek kis ponyvaregénynél – de talán istenkáromlásnak tűnhet behajtani bármely oldalának sarkát. Számomra ez a mű nem könyv, nem egyszerű katalógus, sokkalta inkább egy történelmi kódex. Kódex, hiszen tudjuk a korabeli kódexek lapjait is először vékony falapokra írták. Próbálta volna valaki azt behajtani! Tipográfiája és kötészete míves – mint a kódexeké. Tanulmányozásához pedig meg kell adni a módját – mint a kódexeknek. Olvasásakor e modern kódexnek ugyanúgy meg kell találni a helyét, mint ahogy az olvasónak saját pozícióját. Külleme és belső tartalma teljes harmóniában él egymással, tiszteletet és alázatot kér olvasóitól.

A Mazsihisz világi vezetése számára különösen tiszteletre méltó és értékes, ha egy Pesttől messze funkcionáló közösség szinte észrevétlenül alkot valamit, ami szép, értékes és zsidó.

Gratulálok Mindenkinek, aki ebben a munkában részt vett. Nagyot alkottatok! Ezzel a gyönyörű kódexszel hitelesítitek elhíresült jelmondatunkat: a magyar zsidóság sokszínű!