„Tedd vissza Áron botját a bizonyság elé őrizet végett…”

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:23 óra, az ünnep kimenetele: 21:42 óra.

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:42 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Korách” (Mózes 4. 16:1-18:32.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Nehéz hetek, múlt héten a kémek bűnöztek, most meg: „Pártot ütött Koráh…” (16:1) és sajnos nem volt egyedül. Befolyásos emberekkel vette körbe magát, akiknek az volt a legfőbb törekvése, hogy hatalomhoz jussanak.

Ráv Kaliser rávilágít: a felkelők nem voltak egységesek, hiszen egyes számban áll a „pártot ütött” kifejezés, és utána következik a többi résztvevő felsorolása, ami a mester szerint arra vall, hogy mind önös érdekeik érvényesítése okán indultak harcba Mózes ellen, közös akarat hiányában pedig elkerülhetetlen a bukás. Lázadni csak szépen…

Az Örökkévaló érzékletesen mutatta ki véleményét Koráh-ék próbálkozásáról: „megnyitotta a föld a száját és elnyelte őket és házaikat, meg minden embert, ki Koráh-hoz tartozott és mind a vagyont. Leszálltak ők és mindenük elevenen a sírba, betakarta őket a föld és elvesztek a gyülekezet közepéből”.

A héten e lázadás körülményeivel, tanulságaival foglalkozunk.

A Koznics mellett található egyik kisebb kilében folyamatos konfliktus volt a hászidok, illetve ellenzőik, az ún. mitnágdim között. A vita a zsinagógában mondandó imák és különféle szokások körül zajlott, a helyzet kezdett elmérgesedni. Mikor a hászidok látták, hogy kisebbségben vannak, eldöntötték, hogy kiválnak a kiléből, önálló gyülekezetet és imaházat létesítenek, ahol a számukra kívánatos minhág szerint dávenolhatnak.

E hírek eljutottak a koznicsi rabbi Jiszráel-hez, aki magához kérette a hászidok vezetőjét. Mondandója így szólt: „A Tóra több esetben is kemény büntetéseket helyez kilátásba a vétkek elkövetőivel szemben, de sehol nem található olyan parancs, hogy külön kell válni Izrael bűnöseitől. Kizárólag egy helyen – Koráh és követőinek lázadásánál – olvashatjuk a felszólítást: „Váljatok meg e közösségtől, hadd pusztítom el őket egy pillanat alatt!” (16:21). Miért volt ebben az esetben különösen szigorú az ítélet? Azért, mert Koráh és tettestársai ellenségeskedést szítottak Izrael táborában, és aki így tesz, attól, és csak attól haladéktalanul el kell különölni, nehogy segítőjévé váljunk bűnös tevékenységében!”

„…ne legyen olyan, mint Koráh és közössége…” (17:5). A Tóra látszólag azt hangsúlyozza, hogy ne forduljon elő máskor olyan epizód, mint ami Koráh-hal és csapatával történt.

Miről van szó pontosan? A kommentárok többsége szerint a vita (máhlajke) tilalmáról, de Rabbi Háim Szolovécsik más magyarázattal szolgál. A mester azt írja, hogy Koráh és Mózes vitájában az előbbinek és csapatának száz százalékig helytelen volt minden felvetése, egy szikra igazság nem volt az általuk képviselt véleményben. A velük szemben álló Mózesnek és Áronnak pedig száz százalékig igaza volt, szavaikból semmi sem kérdőjelezhető meg.

Ráv Háim szerint a Tóra a fenti mondattal azt garantálja, hogy ez volt az utolsó ilyen vita, soha többé nem következik be olyan, hogy a vitás felek egyike mindenben téved, vagy mindenben igaza van.

Bölcseink néha kicsit jobban ráértek: A Talmud (Joma 75a) szerint a manna nem egyformán hullott mindenkinek. A cádikoknak közvetlenül a sátraik bejáratához esett, a róséknek jó messze onnan, az átlagos embereknek meg éppen a ketté közé. Felmerül a kérdés, hogy Mózes miért nem mérte le és hasonlította össze, hogy kinek hullott aznap a legmesszebb a manna a sátrától, neki, Áronnak, vagy éppen Koráh-nak?

A válasz egyértelmű, és ezzel a megoldással nem kellett volna Mose rábénunak ennyire kockázatos megoldáshoz folyamodni a konfliktus rendezésekor. Igen ám, de a Koráh-féle lázadás akkora bűn volt, hogy hatására nem esett aznap égi eledel, ami azért is különös, mert még az Aranyborjú „megalkotásának” napján is kaptak mannát Izrael gyermekei!

Csakhogy akkor szeretet uralkodott közöttük, és bár hatalmasat hibáztak, de közel sem akkorát, mint Koráhék, akik gyűlöletet szítottak a zsidó népen belül. Ezt már nem úszták meg, a manna is elapadt, Mózes sem tudott „manna-alapú” vitára kelni Koráh-hal, kénytelen volt megnyittatni a föld száját, hogy elnyelje a bűnösöket, melynek következtében pusztító járvány lett rengeteg áldozattal, és mindez miért? Mert Koráh gyűlöletet szított őseink között. Már csak egy fontos kérdés: mit ettek, ha nem kaptak mannát? Rabbi Aharon Leib Shteinman szerencsére nem bonyolítja: nomád kereskedőktől vásároltak aznap.

Ma kezdődik az ünnep nélküli három nyári hónapunk, egyben ma van József, a neológia ősatyjának a halálozási évfordulója (és a szülinapja) is. Azt írja a Midrás (Tanhuma Smot, Vájákhél), hogy az embernek három neve van, ahogy a szülei elnevezik, ahogy az emberek hívják, és egy, amelyet magának szerez cselekedetei által. Hősünket Ráhel Joszef-nak nevezte (1Mózes 30:24), Egyiptomban – a Fáraónak köszönhetően (1Mózes 41:45) – leginkább Cofenát Páneáh néven ismerték, érdemei alapján pedig napjainkban legtöbbször úgy említjük: Joszef HáCádik (József az Igaz).

Nem elsősorban azért tekinthetünk rá a neológia megalapozójaként, mert sikeres civil karriert tudott befutni a hagyomány iránti elkötelezettsége miatt, hanem azért, mert ő volt az első, aki mindenfajta társadalmi nyomás nélkül, kizárólag önszántából maradt hű a hagyományhoz. Egyiptomban nem volt hús-vér ember, aki számon kérhette volna a döntéseit, József ennek dacára öntudatos zsidó maradt, a börtönben és alkirályként egyaránt.

Darvas István rabbi / OR-ZSE

---