Távol legyen tőled, hogy megöld az igazat a gonosszal – Jó szombatot, Shabat Shalom

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 17:00 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Vajéra” (Mózes 1. 18–22.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

„És megjelent neki az Örökkévaló Mamré tölgyeseinél” (18:1). Mármint a lábadozó Ábrahámnak. A körülmetélést követő harmadik napon (Bává Mecijá 86b) küldte hozzá Isten angyalait (Micháel, Ráfáel és Gábriel), hogy hogyléte felől érdeklődjenek.

A három angyal a legjobbkor – a gyakorlati tapasztalat alapján – legtöbb fájdalommal járó napon jöttek el megerősíteni Ávráhám ávinut. Miért volt fontos, hogy Ábrahám a vendégfogadás parancsát éppen a brit milá-t követő harmadik napon teljesítette?

Bölcseink úgy vélik, hogy pedagógiai célból, mert a későbbi generációk tagjai ebből láthatják, az ősatya az első adandó alkalommal teljesítette a vendégfogadás micváját (-háhnászát orhim), nem habozott, nem keresett állapotára való tekintettel kifogást, hanem örömmel végrehajtotta a parancsot. Pedig megtehette volna, túl azon, hogy nem volt kifogástalan a fizikai állapota, hivatkozhatott volna a Talmudból (Szuká 25a) ismert elvre: „aki micvával foglalkozik, mentes lesz egyéb micváktól”.

Tudjuk, hogy nem élt ezekkel a lehetőségekkel, ebből megérthetjük, hogy mekkora jelentőséggel bír az említett parancs minden nemzedék számára.

Joszé ben Johanán szerint: „legyen házad nyitva minden égtáj felé… észak, dél, kelet, nyugat felé egyaránt, mint Jóbnál, aki négy bejáratot készített házához. Miért készített négyet? Hogy a házába jövő szegényeknek ne kelljen fáradniuk a ház megkerülésével”.

„És ültetett ligetet Beér-Sevában”(21:33). Az biztos, hogy Ábrahámról van szó, de korántsem ennyire egyértelmű, hogy ligetet. Az eredeti szövegben szereplő ésel szót bölcseink eltérően magyarázzák. Rés Lákis véleménye egybecseng a magyar fordítással, szerinte különböző édes gyümölcsök voltak fellelhetők e ligetben, melyet azért ültetett Ábrahám, hogy vendégül láthassa a vándorokat és közelítse őket az Örökkévalóhoz.

Rabbi Nehemja a kifejezést fogadóként értelmezi, Rási pedig rövidítésként. Úgy véli, hogy három szót rejt, az áhilá – evés, stiá – ivás, és a levájá- elkísérés. Kommentárja szerint nincs többről szó, minthogy megetette, megitatta vendégeit, majd útjukra bocsátotta őket.

A vilnai gáon ezt a magyarázatot egészíti ki: „a korai nemzedékek vétkeit kívánta kijavítani ezen a módon. Ádámék a tiltott gyümölcsből ettek, Noé túl sokat ivott, míg Szodoma lakói a legkevésbé sem teljesítették a vendégfogadás isteni előírását.”

„Imádkozott Istenhez Ábrahám” (20:17), ami nem lenne különleges, ha nem Ávimeleh gyógyulásáért tett volna így. Abban biztosak lehetünk, hogy nem szerette az uralkodót, hiszen az elfogadhatónál jóval nagyoobb rokonszenvvel viseltetett Ávimeleh Sára iránt („És elküldött Ávimeleh, Gerár királya és elvette Sárát”).

Az ősatya tudta, hogy Isten nem csak azokhoz könyörületes, akik erre rászolgáltak, ezért az embernek is meg kell próbálnia ezt a technikát. Talán a másiknak is jót tesz, az imádkozó lelkét bántó ellenszenven pedig biztosan enyhít, ezért az öngyógyítás legjobb módja.

Ábrahám imája meghallgatásra került, Ávimeleh és egész háza visszanyerte a gyermeknemzés képességét, ráadásul az ősatya jutalmat is kapott: „Sára fogant és szült Ábrahámnak fiat…” (21:2).

Nehéz természetű felebarátainkkal kapcsolatos érzéseink felülvizsgálatakor érdemes felidéznünk Ábrahám és Ávimeleh példáját, és akkor talán könnyebben tudunk egy jó szót elmondani azért is, akit egyébként nagyon nem szeretünk. A jutalom, ha nem is lesz ilyen látványos, de biztosan nem marad el.

„A harmadik napon felemelte Ábrahám szemeit és látta a helyet távolról” (22:4). A párásá középpontjában Izsák megkötözésének (ákédá) elbeszélése áll.

Rási a midrást idézve indokolja, hogy miért az indulás utáni harmadik nap látta meg Ábrahám nehéz küldetésének pontos helyét: „nem akarta (Isten), hogy az emberek azt mondják: összezavarta elméjét, és ha Ábrahámnak lett volna ideje gondolkozni, akkor nem teljesítette volna akaratát.

A csortkovi cádik, Rabbi Jiszráel kommentárja a mákom (hely, egyben Isten egyik neve) szó mindkét jelentését használja: „a legmagasabb szinten lévő embernek is ügyelnie kell arra, hogy kikkel van egy társaságban. Amíg Ábrahám a vele tartó két ifjúval volt (Jismáel és Eliezer), addig csak távolról láthatta Istent, amikor elvált tőlük egyből elérkezett „azon helyre, melyet Isten mondott neki” (22:9).

„És történt ezen dolgok után, hogy Isten próbára tette Ábrahámot és mondta neki: Ábrahám! És ő mondta: Itt vagyok.” (22:1). Milyen „dolgok” után?

Rási a Talmudot (Szanhedrin) idézi, és két lehetséges magyarázattal szolgál. Mindkettőben közös, hogy a „dolgok” helyett a „szavak” fordítást alkalmazzák a dvárim kifejezésre. Az egyik szerint a „Vádló szavai” után következett az ákédá.

Történt ugyanis, hogy Ábrahám nagy lakomát rendezett, „amely napon elválasztatott Izsák” (21:8), és a Vádló vádaskodni ment Istenhez, hogy a kivételes nap alkalmával miért nem mutatott be áldozatot (még egy galambot sem!) Ábrahám az Örökkévalónak.

A másik szerint Izsák és Jismáel egymáshoz intézett szavai után kezdődtek el az események, akik a brisz kapcsán kerültek nézeteltérésbe. Jismáel azzal kérkedett, hogy ő tizenhárom éves korában vette magára a szövetség jelét, míg Izsák nyolcnapos korában kapta, vagyis ő (Jismáel) hozta a nagyobb áldozatot. Izsák erre azt válaszolta, hogy ő nem csak egy darabját, hanem egész testét hajlandó áldozatként bemutatni az Örökkévaló előtt.

„És történt ezen dolgok után, hogy Isten megkísértette Ábrahámot és mondta neki: Ábrahám! És ő mondta: Itt vagyok.” (22:1). Bölcseink többsége úgy gondolja, hogy Izsák harminchét éves, amikor apjával elindul a Mória-hegy felé. Miért?

Sára 90 évesen szülte Izsákot, és 127 évesen hunyt el, mégpedig azért, mert úgy tudta a Vádló hamis tájékoztatása alapján, hogy Ábrahám feláldozta gyermeküket. Mivel mindez nincs a tórai textusban, ezért sokan abból indulnak ki, hogy Ábrahám a magával vitt kisgyermekkel igyekezett Isten iránti feltétlen ragaszkodását bizonyítani. Ha Izsák valóban felnőtt volt, akkor feltételezhetően önként vállalkozott a próbatételere, és így más olvasatát kapjuk a történteknek.

A tórai szövegben fellelhetőek utalások, melyek ezt alátámasztják, sőt ezen utalások alapján azt is sejthetjük, hogy Ábrahám tudta, nem kell megölnie gyermekét, ezzel együtt a midrás az eseményekhez kapcsolja Sára halálát, ami a valóság és a látszat viszonyának továbbgondolására kell sarkallja az olvasót.

Darvas István rabbi / OR-ZSE