Szólj Izrael fiaihoz, hogy vonuljanak

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 16:23 óra, az ünnep kimenetele: 17:31 óra.

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 17:31 óra után.

A Tórából ezen a héten az „Bösálách” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Egy gondolat az Heti szakaszból:
„.Te pedig emeld föl botodat és nyújtsd ki kezedet a tenger felé és hasítsd ketté, hogy menjenek Izráél fiai a tenger közepén, szárazon ” (Mózes 2. 14:16.) Dr. Bernstein Béla fordítása.

Bösálách – Elbocsátotta
(Mózes 2. 13:17-17:16.)

„És volt, mikor elbocsátotta Fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országának útján, pedig közel volt az, mert azt mondta Isten, nehogy megbánja a nép, mikor háborút látnak és visszatérnek Egyiptomba.” (13.17).

A guri rebbe, Rabbi Jehuda Leib Alter (1847-1905), akinek svát 5-én van a jahrzeitje, úgy vélte, hogy a zsidó népnek nem csak a versben említett okból volt szüksége (negyvenéves) kitérőre, hanem azért, hogy megtanuljanak önállóan működni a szabadság kínálta nehéz körülmények között.

A szolgaság évszázadai során lelkileg, fizikailag, szellemileg egyaránt eltunyultak, annak ellenére, hogy robotmunkát kellett végezniük, ugyanis e tevékenységük kétségtelenül fárasztó volt, de egyáltalán nem erősítette őket.

A Rámbám írta (Tévelygők útmutatója 3:24): „az ember természete nem olyan, hogy tanuljon a szolgaságból, vályogvetésből, téglakészítésből, és (a szolgaságból kivonulva) egyből harcolni tudjon (…) negyven évet töltöttek a pusztában, hogy megerősödjenek, és megszülessen egy olyan nemzedék, amely nem behódoláshoz és szolgaléthez szokott”.

Niszán hónap 15-én reggel Izrael tábora elhagyta Egyiptomot, néhány nappal később (21-én) úgy festett, a történet gyászos véget ér. Őseink előtt a tenger, mögöttük a kor legerősebb hadserege tornyosult fenyegetően, a szabadság távolodó álomképnek tűnt.

Négy eltérő vélemény – zsidóknál nem is sok – fogalmazódott meg: voltak, akik a tengerbe akarták vetni magukat, mások Egyiptomba akartak visszatérni, megint mások harcolni akartak, a negyedik csoport tagjai imával fordultak Istenhez. Mózes igyekezett megnyugtatni a tömeget: „Az Örökkévaló fog harcolni értetek”! (14:9).

Meglepő módon a Teremtő e szavakkal szólt Mose rábénuhoz: „Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izrael fiaihoz, hogy vonuljanak”! (uo.15.). Miért e szigorú hang? Rabbi Háim ben Attar (Or HáHáim, 1696-1743) nagyjából a következőket mondta: nemde a veszélybe került ember első reakciója, hogy imával fordul Istenhez, miért tiltotta ebben a helyzetben? Azért, mert bizonyos érdemekkel rendelkeznie kell az Örökkévalóhoz szóló embernek. Isten segítsége csak az ember által megkezdett úton érkezhet, az első lépés megtételéhez nem nyújt támaszt”. Páratlan lehetőség, egyben komoly kockázat az első lépés megtétele, mert „minden úton, melyen az ember menni kíván, vezetik őt az égből” (Mákot 10b)

„Felfegyverkezve mentek fel Izrael fiai Egyiptom országából” (13:18). Az idézet első szavát („hámusim”) úgy is értelmezhetjük, hogy Izrael népének csak az ötöde ment fel Egyiptomból, de most maradjunk e verziónál! A kérdés a következő: ha a kivonulást Isten akarta és bonyolította, akkor mi szükség volt fegyverekre?

Rabbenu Bahja (vagy Beháje, Bahja ben Aser ibn Halawa 1255-1340) szerint „annak a népnek, mely Isten védelme alatt áll nincs szüksége fegyverekre, hogy sikeresen védje magát. Inkább a Tóra arra ösztönöz, hogy mindenki viselkedjen természetesen (észszerűen, ami itt azt jelentette: fel kell fegyverkezni), és ha – Isten szerint – szükséges, akkor csodákkal avatkozik a dolgok alakulásába”.

A Misna (Szota 3:4) szerint a hászid sote („ostoba jámbor”) rombolja a világot. Ha nem használjuk a józan eszünket, azzal nem csak saját magunk és környezetünk, hanem az Örökkévaló ellen is vétünk, hiszen óhatatlanul követelőzővé válunk a Világ Alkotója előtt.

Hetiszakaszunk elnevezése, a “besáláh – mikor elküldte” ” kifejezés egyesek szerint rövidítésként is értelmezhető: ami nagyjából azt jelenti: „„a Dal szombatján gabonát esznek”. Mármint a madarak. Miért? Amikor Mózes figyelmeztette népét, hogy sábeszkor nem lesz manna, Dátán és Ábirám, Mose rábénu ellenségei tervet kovácsoltak, mellyel vezetőjük szavahihetőségét akarták kétségessé tenni az ilyen műsorra akkor még könnyen kapható nép előtt.

Úgy tervezték, hogy szombat hajnalban kilopakodnak, és Izrael tábora körül szétszórnak péntek délután összeszedett mannát, majd kihívják a polgárokat házuik elé, és rámutatva a mannára fennen hirdethetik: Mózes hazug! Jó ötletnek tűnt, de madarak lepték el a tábort, és elfogyasztották a csalit. Erre utalva számos közösségében a – szombatot megelőzően – a házak köré magvakat szórnak a madaraknak. „Szabadulás és menekvés fog támadni a zsidóknak más helyről” (Eszter 4:14)

Darvas István rabbi / OR-ZSE

---