Szeressétek az idegent, mert idegenek voltatok Egyiptom országában

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten:19:52 óra, az ünnep kimenetele: 21:01 óra.

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:01 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Ékev” (Mózes 5. Mózes 5. 7:12-11:25.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Egy gondolat az Heti szakaszból:
„És lesz jutalmául annak, hogy hallgattok a rendeletekre, megőrzitek, hogy megtegyétek azokat, megőrzi neked az Örökkévaló, a te Istened a szövetséget és a szeretetet, melyről megesküdött őseidnek.” Dr. Bernstein Bála fordítása (Mózes 5. 7:12.)

Hetiszakaszunk címadó szava, az „Ékev” kifejezés egyaránt fordítható jutalomnak, illetve saroknak, Rási ezért írja a következőket: „ha a könnyű micvákat, melyeket az ember „sarkával tapos” meghallgatjátok”, akkor az Örökkévaló is megőrzi Izraelnek tett ígéreteit.

A kocki rebbe, Menahem Mendel fejében kérdés fogalmazódott meg ezzel kapcsolatban: vajon mondhatunk-e egyáltalán olyat, hogy egy zsidó az általa könnyűnek tartott micvákat a „sarkával tapossa”? Nemde megtanították már bölcseink: „ügyelj a könnyű micvákra éppúgy, mint a nehezekre, mert nem ismered a parancsolatok jutalmát” (Ávot 2:1).

Nem erről van szó – folytatta a rebbe. Van egy előírásunk, melynek teljesítéséhez Izrael gyermekeinek a „sarkukkal kell taposniuk”, hiszen az Izrael földjén való lakás (micvát jisuv erec Iszráel) parancsa csak így teljesíthető. Tórai előírás, ennek ellenére sokan könnyű micvaként (micvá kálá) tekintenek rá”.

A kommentárból kiderül, hogy a „könnyű micva” fogalma nem az evidencia, hanem az ignorancia szinonimája, hiszen egyes parancsok – jelen esetben az Izrael földjén lakás – nem azért könnyűek, mert a teljesítésük nem igényel erőfeszítést, hanem azért, mert keveseknek fontos teljesíteni. Az (isteni) cél teljesítése komoly teljesítményt igényel, különben teljesíthetetlenül könnyű lesz.

„Ha azt mondod szívedben; Számosabbak a nemzetek nálam, hogy tudnám őket elűzni? Ne félj tőlük…” (7.17-18). Az egyszerű magyarázat szerint (psát) Mózes arra figyelmezteti a törzsek tagjait, hogy ne féljenek a nagy létszámú kánaánita népektől, hiszen az Örökkévaló ott áll mindig a jobbjukon, és ennek segítségével minden ellenségüket képesek legyőzni.

Rabbi Jesája Hálévi Hurvitz szerint Mózes arra hívja fel a zsidó nép tagjainak figyelmét, hogy ne (csak) a saját erejükre és hősiességükre támaszkodjanak, hanem bízzanak a Teremtő segítségében”. Ha a helyzet megköveteli, akkor minden elszántságra, önfeláldozásra szükség van, de az embernek tisztában kell lenni azzal, hogy sem a magánéletben, sem pedig háborúban nem arathat „győzelmet” Isten segítsége nélkül.

Miként Dvárim szidrájában láttuk: „De az Örökkévaló mondta nekem: Mondd nekik: Ne menjetek fel, és ne harcoljatok, mert én nem vagyok köztetek, hogy vereséget ne szenvedjetek ellenségeitek előtt” (1.42). Az „egészséges önbizalom” kifejezés legalább annyira szól az ésszerűségen alapuló szerénység, mint az önbizalom fontosságáról.

(…) szeressétek Örökkévaló Isteneteket, hogy szolgáljátok egész szívetekkel és egész lelketekkel”. (11.13.). A Rámbám írja, hogy tevőleges parancsolat minden nap imádkozni, hiszen írva van: „és szolgáljátok Örökkévaló Isteneteket” (2Mózes 23. 25.), mestereink pedig úgy találták, hogy a szívben végzendő szolgálat nem más, mint az ima.

A Rámbám sorai alapján egyértelműnek látszik, hogy az „egész szívvel” végzett szolgálat elképzelhetetlen káváná nélkül, miként azt számos mizráh-tábla hirdeti: „a káváná nélküli ima olyan, mint a lélek nélküli test”.

A fogalomnak több jelentése van, melyek közül az egyik annak tudatát jelöli, hogy az általunk végzett vallási cselekedet isteni parancsra történik, míg egy más szerint a micva szellemi fontosságának érzékelését jelenti. Ezeken kívül az érzelmi ráhangoltság, illetve az áhítat kifejezésekkel szokták fordítani.

A Rámbám szerint a káváná hiányában az ember köteles megismételni imáját, belegondolni is rossz, hogy milyen hosszúak lennének a Mester által is elfogadhatónak tartott reggeli imák. Persze jó emberismerettel volt megáldva ezért máshol ezt írja: „amennyiben a szívében megfelelő káváná volt az első áldásnál (Ámidá), akkor a többihez nem szükséges újfent a káváná”.

Rabbi Háim Soloveitchik értelmezte Majmonidész gondolatait: „az imádkozásnál létezik az „elsődleges káváná”, az imádkozó elfordítja szívét minden más gondolattól, és úgy tekint magára, mintha a Sehina előtt állna. Ez a káváná akarati tényezőkön múlik, és minden ima esetén kötelező”. Elsajátítani azért is érdemes, mert az élet minden területén kifejtheti jótékony hatását, koncentráció, lelkesedés, tudatosság alakjában.

„És midőn eszel és jóllaksz, áldd Örökkévaló Istenedet ama jó országért, melyet neked adott” (8.10). Ez a tórai alapja az étkezés előtti és utáni áldás kötelességének.

A Talmudban (Bráhot 35a) így áll: „Tilos az embernek, hogy élvezzen ebből a világból bármit is áldás nélkül. Ha áldás nélkül élvez bármit is ebből a világból, az olyan mintha az „Ég szentségeiből” (az Istennek szentelt áldozatokból) fogyasztana. Miként írva van: „Az Örökkévalóé a föld és teljessége…” (Zsoltárok 24.1).

A rabbinikus irodalom részletesen foglalkozik azzal, ha valaki elfelejti az étkezést követő áldást, a bencsolást. Megfelelő hozzáállás esetén még jól is ki lehet jönni a dologból, történt ugyanis, hogy „Rábbá bár bár Háná egy karavánnal ment, evett, de elfelejtett bencsolni. Azt mondta magában: mit tegyek? Ha azt mondom nekik, hogy nem ettem és vissza akarok menni bencsolni oda, ahol ettem, akkor azt mondhatják: bárhol, ahol áldani akarod Istent, megteheted. Jobb, ha azt mondom, hogy otthagytam egy aranygalambot (mert akkor visszamehetek). Mondta nekik: várjatok meg, mert elhagytam egy aranygalambot. Visszament, bencsolt és talált egy aranygalambot!

Miért különleges a galamb?

Mert Izrael gyülekezete galambhoz hasonlít, amint írva van: „olyanok lesztek, mint a galamb szárnyai, melyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, melyek színarany fényűek” (Zsoltárok 68:14). Ahogy a galamb csak szárnyai által menekülhet, úgy Izrael is csak a micvák által menekülhet meg” (Bráhot 53b).

„Rabbi Johanán, amikor befejezte Jób könyvét, ezt mondta: „az ember vége a halál, a barom vége, hogy levágják, mindnek halál a sorsa. Boldog, aki növekszik a Tórában, és erőfeszítéseket tesz a Tóráért, és jókedvet szerez Alkotójának, és jó hírnévben nő fel, és jó hírnévvel távozik a Világból.

Erre mondta Salamon: „a jó hírnév jobb a jó olajnál, a halál napja pedig a születésénél” (Prédikátor 7:1). Ezt szokta mondani Rabbi Meir: tanulj teljes szíveddel és teljes lelkeddel, hogy megismerd útjaim, és lelkes légy tanaim ajtajainál! Szilárdítsd meg tanaimat szívedben, és legyen szemed előtt félelmem! Őrizd ajkad minden bűntől, tisztítsd és szenteld meg magad minden kihágástól és vétektől, és én mindenütt veled leszek…

Ábájé szokta mondani:…”A szelíd válasz csitítja a haragot. Legyen béke a testvérekkel, a rokonokkal és minden emberrel, még a piacon lévő nem zsidóval is, hogy szeretett legyen fent, és népszerű idelent, és legyen elfogadott az emberek között”. (Bráhot 17a).

Deutsch főrabbi, Jidu élete azt példázza, hogy a mesterek tanácsa megvalósítható, fakadjon áldás az emlékéből!

Áldott az igaz Bíró!

„Örökkévaló Istened féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és nevére esküdj” (10:20). A rövid vers négy (!) tórai micvát tartalmaz, melyek közül az első az istenfélelem parancsa. A másik három egyrészt elősegíti az érzés elmélyülését, másrészt definiálja a ma kevéssé trendi kifejezés zsidó jelentését.

Az „Őt szolgáld” mondatrész nem más, mint a kötelező ima parancsa, a „hozzá ragaszkodj”, a bölcsekhez való ragaszkodás előírása, a „nevére esküdj” szavakból pedig kevéssé meglepő módon arra jutottak mestereink, hogy amennyiben esküt teszünk, akkor azt Isten nevében kell tennünk. Vagyis az istenfélelem „zsidóul” azt jelenti és ennek megfelelően csak úgy szilárdulhat meg, ha rendszeresen imádkozunk és tanulunk, és ügyelünk rá, hogy a hétköznapok („eskü”) során is a tórai előírások szellemében tevékenykedjünk.

Darvas István rabbi / OR-ZSE

---