Szegénység és kitörés Gilvánfán dolgoztak a rabbiképző hallgatói

---

Szocmunkás hallgatókat kísértünk Gilvánfára Gilvánfán és környékén a Tanoda segítségével 2015-óta kutatnak az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Felekezeti Szociális Munkás Szak hallgatói és tanárai. Kapcsolatot építenek a helyiekkel, megismerik és segítik a mélyszegénységben élők életét, tanulják a Pécsi Hitközség és környéke zsidó történelmét.

gilv__nfa_1.jpg

Végy két acélfelnit, öntsd ki betonnal, illessz közéjük vasrudat, és az így konstruált kézműves súlyzóddal szériázz hetente ötször másfél órát. Csupán két év, s úgy ki leszel pattintva, mint Bogdán Laci, további egy év, vagyis összesen három, és úgy nézel ki, mint Orsós Attila. Kokszra nincs szükséged, mondjuk, ha az Ormánságba sodort az élet, amúgy se nagyon jut pénz szteroidra.

Doppingnak zúzós zene szól az okosmobilból.

– Milyen muzsika ez?

– Hogy milyen? Hát motiváló.

A kertet viszont négy demotiváló eb őrzi, mármint az idegenek kedvét veszik el a hívatlan látogatástól. Sokáig csak három kutya lakott itt, küvék, de hogy tavaly betörők vitték el a család Stihl-fűrészét, érkezett egy harci szerzet is, azóta nincs ok aggódni az ingóságért.

Amúgy a cigánysoron vagyunk; speciel itt minden utca cigánysor, hiszen zömmel beások lakják Gilvánfát, a falut, melynek évtizedek óta helye van a tíz legszegényebb magyar település között.

Laci és Attila ad a külcsínre, trikóban gyúrnak, pedig hideg van. Előbb Attila fekszik a padra, Laci biztosít, aztán csere.

– Gyerünk, Gilvánfáért nyomod!

Így buzdítják egymást; izmosabb patriotizmus dolgozik ebben a mondatban, mint tucatnyi hajrámagyarországban.

Terve van a két srácnak, kettő is.

Az első a kondizáshoz használt placcra vonatkozik: hamarosan féltetőt kap ez a pár négyzetméter, hogy esőben, hóban is lehessen sportolni.

A második úgy általában az életre vonatkozik: le kell innen lépni.

Sansz van. Attila hegesztőnek tanul, idén végez, Laci kertészeti iskolát járt ki, mindkét szakma érvényes Gilvánfán, sőt a Magyar Köztársaságon túl is. „De el kéne hozzá indulni”, így Laci.

Bő két éve már jártunk a négyszázhúszon fős faluban, a szocmunkás Kövesdi Nóri egy napját riportoztuk, szép történet, bennünket meghatott, ajánljuk. Írtuk, hogy a kocsma bezárt, pénz híján kikoptak a kuncsaftok, a betörések miatt a vegyesbolt is végleg lehúzta a rolót. Azóta mozgóárusok furgonjaiból vásárolható élelmiszer, mosópor, drága, de helyben nincs más, akinek nem tetszik, három kilométer Magyarmecske, oda-vissza hat, lehet sétálni, bringázni. Annak idején kettőhúsz volt a fehérkenyér, ma kettőhatvan, ez változott. Meg az, meséli az egyik boltos sofőr, hogy még a napi bő kétszázezer forintos átlagbevétel száztízezerre zsugorodott. „Azt mondja a tévé, hogy egyre könnyebb lesz. Én meg azt mondom, hogy lófaszt lesz könnyebb.”

Ezt látni a furgonból.

Állást itt csak az önkormányzat meg a Tanoda ad, a szerencsések napszámba járnak, mindenki más segélyen, közmunkán él. A kipattintott Lacit a falu fóliájában látjuk viszont, palánták és falubeliek között, míg erőt, pontosabban bátorságot gyűjt a meneküléshez, elszántsága töretlen.

Hasonlóan a hatodikos Orsós Brigihez, aki szintén azt mondja, menne, akár Pécsig is, közmunkás édesanyja is erre biztatja. Brigi otthon ül tabletje fölött. Befért egy tanodás pályázat tizennégy nyertes diákja közé: onnan az eszköz, kapott hozzá billentyűzetet és ingyennetet is. Cserébe három hónapon keresztül köteles minden szombaton és vasárnap másfél-másfél órát Skype-on együtt tanulni mentorával. Akik egy budapesti gimnázium diákjai, „érzékenyítő tréning” ez nekik, tán többet okosodnak ettől az egésztől, mint a gilvánfaiak, akikkel itt is-ott is együtt töltöttek néhány napot. (Egy zárójelet csak megérdemel a két szponzor, ha már valami értelmesre költötték a marketingbüdzsé egy szeletkéjét: Telenor és Microsoft. Respekt, követendő példa.)

Szöveg: Nagy József / Fotók: Fülöp Dániel Mátyás

A teljes írás ide kattintva olvasható el

---