Simon Peresz (1923-2016), aki egy messiási Izraelről álmodott

---

A reménykedés napjaiban, amikor iskoláscsoportok énekeltek neki szerte Izraelben, amikor egyesítette a végsőkig megosztott, csoportokra szabdalt országot a hit, hogy talán mégis felépülhet, amikor a pápa tudatta, hogy imádkozik érte, akkor vált végképp világossá: a remény embere volt, valószínűtlen, önmagát szinte túlélt jelenség egy kevés reménnyel bíztató korban. Az államalapításig visszanyúló állandóságot kapcsolta össze az ígérettel, hogy egy másik Izrael van születőben egy „új Közel-Kelet” centrumában: a béke, a prosperitás, a térségi együttműködés Izraele, amely egyesíti erőit szomszédaival, akik a barátai lesznek. Az ő hosszú évtizedek alatt igazolt hitele volt a fedezete ennek a mesének abban az országban, amely egy meséből, egy álomból született. „Ha akarjátok, nem mese”- hirdette a politikai cionizmus alapítója, Theodor Herzl és ő követte ezt a prófétai jelmondatot. Követte és idős korában, pátriárkaként és bölcsként azonossá vált vele: ezt a törhetetlen hitben fogant, mélységesen mély hazaszeretetet tisztelte benne a világ minden vezetője és végül Izrael polgárai is, akkor is, ha maguk már nem is hittek benne.

A hosszú életű emberek, akik ott voltak a kezdeteknél, az alapító események tanúi, a történelmen túli folytonosság illúzióját keltik néha bennünk. Azt az illúziót, hogy akik ott voltak akkor és itt vannak most is, talán már soha nem hagyják el azt, amit megteremtettek. Hogy itt lesznek velünk mindig és puszta létükkel is igazolják, hogy valóban azok vagyunk, akiknek hisszük magunkat. Hogy a jó úton, az ő útjukon járunk továbbra is.

Nem tartozott szorosan véve az alapítók közé, de az ő tanítványuk volt – mindenekelőtt David Ben Gurioné -, munkája folytonos az övékével. Katona volt, stratéga, jórészt ő tette nukleáris hatalommá Izraelt, de még régebbről kibucnyik is volt és pásztorfiú, ismerte a csillagok alatti álmodozás idejét is. „Nem államelnök akartam lenni, hanem pásztor vagy a csillagokról daloló költő” – mondta beiktatásakor, akkor, amikor „Izrael királya” lett, mert valóban az lett: ő volt az első az egyenlők közösségében, ő képviselte valóban Izraelt a nemzetek között, nem csak tiszte, de tekintélye szerint is.

Nagy álmodóként, pásztorfiúként vált nagy távlatokba néző államférfivé, mert továbbálmodta, szinte már egyedüliként, Herzl álmát, aki épp egy ilyen Izraelt képzelt el egy ilyen Közel-Kelet szíveként az Ősújország lapjain. Az alapítás talán utolsó nagy tanújának távoztával eljött az idő: Izrael 68 évesen kiléphet a mítoszok korából és rendes állammá válhat az államok között. De egy olyan nép államává mégis, amelynek van egy több ezer éves álma arról, hogy „a népek fénye” lesz. Simon Peresz nem engedte el soha, egyetlen pillanatra sem ezt a messiási álmot, egy olyan jövő álmát, amelyben otthon érezhette volna magát. Ő őrizte személyében ezt a reményt, amely minden bizonnyal túléli őt. Adja Isten, hogy jöjjön el valóban ez az új Közel Kelet a földre, minél előbb, még a mi napjainkban.

A Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége mély megrendüléssel fogadta a történelmi jelentőségű államférfi, Simon Peresz halálhírét.

Áldott az igaz bíró. Legyen áldás az emléke.

---