Raoul Wallenberg 70 éve került az oroszok kezére

Nagybátyám, Raoul Wallenberg, több tíz ezer zsidót mentett meg Magyarországon. 1945. január 17-én az oroszok elfogták, és napokon belül egy moszkvai KGB börtönbe került. Valószínűleg nem múlt el egy nap se anélkül, hogy családunk ne gondolt volna rá. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy kiszabadítsuk, de sajnos nem sikerült. Eltűnésének 70. évfordulóján még mindig sokat foglalkoztat nagybátyám sorsa, és néhány gondolatot most megosztok az olvasókkal.

---

Hősies cselekedetei Raoult történelmi személlyé tették, a történelem pedig közös emlékünk. A Jád Vasem egyik jelszava: „Emlékezni a múltra – Építeni a jövőt”. A történelem számomra is azt jelenti, hogy próbáljuk megérteni a múltban zajlott események okait, és bölcsebben tudjuk építeni a jövőt. Raoul esetében hogyan emlékezzünk? Egy nagy hősre, aki emlékének „tisztelettel adózunk” mert „illik”, vagy pedig egy olyan példaképre, akiből erőt meríthetünk a jó és pozitív cselekvésre?

Raoul a legismertebb zsidómentő, aki a holokauszt idején tevékenykedett. Számos ország elismerését elnyerte, és tiszteletbeli állampolgárrá avatta. Utcákat, iskolákat, emlékműveket neveztek el róla, és több postabélyegen is szerepel. Sokan azért emlékeznek rá, mert azok leszármazottai, akiket megmentett. Mások számára egy a kommunista terror több tízmillió áldozata közül.

Legfontosabb kérdéseim: „Mi történt Raoul Wallenberggel miután az oroszok kezére került?” és „Mit tanulhatunk nagybátyámtól? Miként inspirál minket, hogy szellemét életben tudjuk tartani és munkáját folytatni tudjuk?”

Sokkal több információra van szükség sorsáról és arról, hogy Raoult miért nem sikerült megmenteni, de ehhez jobban kellene értenünk a háború utáni bonyolult politikai helyzetet.

Raoul egy kiváltságos – dúsgazdag bankár és iparos – családba született. Apja Raoul Oscar Wallenberg, fiatalon meghalt. Pár hónappal Raoul születése után anyai nagyapja is elhunyt. ĺgy az első meghatározó éveiben két gyászoló özvegyasszony nevelte őt. Hasonló körülmények között sokan „áldozatként” nőttek volna fel, de Raoul inkább mások szenvedése iránt mutatott együttérzést.

Később édesanyja az arisztokrata és igazán nemes lelkű Fredrik von Dardel-hez ment feleségül. Két gyermekük született: apám Guy és nagynéném Nina.

Ahelyett hogy bankár lett volna a Wallenberg cégekben, Raoul építészetet tanult. Fantáziája, pragmatizmusa és harmónia iránti érzéke ilyen irányba húzta. A nagy világválság idején az amerikai University of Michiganen tanult. Sok személyes tragédia tanúja volt Amerikában, de azt is érezte, hogy a gazdasági helyzet rövidesen javulni fog. Egyik egyetemi vakációja alatt egy világkiállításon dolgozott és Amerika sok részét megismerte úgy, hogy autóstoppal utazott Mexikóig. Amerika óriási területe és természeti csodái lenyűgözték. Megtapasztalta, hogy Amerikában semmi nem lehetetlen, a célok megvalósulnak és az eredeti megoldások nem ismernek határokat. Ez nagy hatással volt Raoulra – szellemét, és gondolkozási stílusát mindvégig befolyásolta.

Élvezte egyetemi tanulmányait, az utazást, a kapcsolatokat a lányokkal, az érdekes beszélgetéseket, az olvasást, a filmeket, a vacsorákat és az élet sok egyéb lehetőségét. Társadalmi helyzetének dacára szerény és segítőkész volt.

A családja azt ajánlotta neki, hogy mielőtt visszatér Svédországba, szerezzen alapos bankügyi gyakorlatot. Néhány országban rövid ideig dolgozott is ilyen munkakörben – többek közt egy haifai bankban, ahol sok, a náci Németországból menekült zsidóval találkozott. Lehet, hogy ez volt az egyik oka, hogy később annyi könyörületet érzett Európa üldözött zsidósága iránt.

A nemzetközi gazdasági válság már elérte Svédországot, amire Raoul Stockholmba érkezett. A gazdag Wallenbergek nem nagyon segítettek neki munkát találni. A fiatalembert Egy magyar származású zsidóval, Kálmán Laueral, dolgozott Stockholmban, magyar élelmiszerek kereskedelmével foglalkozó import-export cégnél.

Raoul nagyon kreatív volt, a szó legjobb értelmében. Ez sok bátorságot követelt, mert a társadalom gyakran megnehezíti az igazán kreatív egyének életét. Raoul nem volt különc vagy felszínes ember, de konformista sem. Sok szempontból individualista volt, aki képes volt önállóan gondolkodni és cselekedni. Ügyesen kombinálta az előrelátó képességet, a kreativitást és a pragmatizmust.

A II. világháború alatt Raoul többnyire a semleges Svédországban – a békés Stockholmban – tartózkodott. Legtöbb barátja normális életet élt, de Raoult nagyon lekötötte a háború. Követte az eseményeket és egy térképen be is jelölte a fontosabb csatákat. Nagyon intelligens volt, de ami sokkal lényegesebb, érzékeny és törődő szíve és lelke volt. Amikor hallott a koncentráció táborokról, azonnal felfogta, hogy mi történik, és barátait megpróbálta meggyőzni, hogy sajnos a „modern” Európában ezek a hihetetlen borzalmak igenis megtörténhetnek.

1944. januárban Roosevelt elnök megalakította az amerikai Háborús Menekült Bizottságot. Ez főleg Hillel Kook (Peter Bergson) kitartó aktivitásának és részben Henry Morgenthau pénzügyminiszter tevékenységének volt köszönhető, aki segítetett meggyőzni Rooseveltet. Több szenátor, kongresszusi tag és Eleanor Roosevelt segítségével a „Bergson Csoport” sokáig lobbizott a Roosevelt kormánynál, hogy segítsen menteni a zsidókat.

Egyik nap a Háborús Menekült Bizottság stockholmi tagja megkérdezte Raoult, hogy segítene-e a budapesti zsidók mentésében. Raoul nem beszélt magyarul, sohasem élt Magyarországon, és ilyen fontos tevékenységet még nem végzett – ebben semmi gyakorlata nem volt. Jól tudta, hogy milyen veszélynek van kitéve.

Viszont olyan életet akart, amelynek mély értelme van – amelyért érdemes élni. Ez Budapesten várt rá. Az ügy óriási fontossága teljesen lekötötte és inspirálta. Svéd diplomata útlevelet kapott. Irodája Svédország budapesti követségén volt. Ami pedig a legfontosabb, a svéd király megígérte, hogy a külügyminisztériumtól függetlenül tevékenykedhet. Raoul gyorsan határozott.

Lelkesen indult el, és 1944. július 9-én érkezett Budapestre. Gyakorlatias ember volt, de sok idealista szellemű ifjúhoz hasonlóan nem ismerte a „lehetetlent”. Ezért azután sikerült neki – az óriási nehézségek dacára – majdnem elérni a lehetetlent.

Küldetése több okból valósulhatott meg. Sztálingrád után világos volt, hogy a háború menete az angolok, amerikaiak és oroszok javára fordult. 1944 júniusában George Mantello, magyar zsidó és El Salvador-i diplomata Svájcban, nagy késéssel megkapta a budapesti Moshe Krausz által eljuttatott híres Auschwitz Jelentést. Mantello gyorsan és részletesen nyilvánosságra hozta a holokauszt borzalmait. Ez azonnal és teljesen spontán svájci tüntetéseket, valamint hatalmas svájci sajtókampányt eredményezett. Több mint 400 főcikk jelent meg franciául, németül és olaszul. A cikkek Európa huszadik századi sötét, gyilkos és barbár korszakáról szóltak. Mindez oda vezetett, hogy Roosevelt, Churchill és mások megfenyegették Magyarország kormányzóját, Horthy Miklóst, a háború utáni felelősségre vonással. Horthy kénytelen volt leállítani a transzportokat, amelyek addig naponta körülbelül 12 000 zsidót vittek Auschwitzba Magyarországról.

Raoul Wallenberg és zsidó segítőtársainak csoportja Budapesten tevékenykedett. Raoul nagy lelkesedéssel dolgozott. Fáradhatatlanul új mentési lehetőségeken gondolkozott. Kitűnő szervező volt. Főleg zsidókból ütőképes munkacsoportot állított össze, egy céghez hasonlóan, osztályokkal és vezetőséggel. Többek közt voltak osztályok pénzügyi, élelmiszer-beszerzési és -elosztási ügyekre, voltak, akik árvákra vigyáztak, vagy orvosi szolgálatokat láttak el, személyi alkalmazottakat is szervezett. Tehetséges és odaadó embereket vonzott csoportjához, főleg azért, mert életüknek reményt és értelmet adott. Hozzájárult ahhoz is, hogy a zsidók egymást is segítsék. A zsidóknak visszaadta méltóságukat, életerejüket, önbizalmukat és hitüket az emberiségben. Akivel kapcsolatba lépett, olyan ösztönzést kapott tőle, hogy sokan már ennek hatására saját magukon is képesek voltak segíteni.

wallenberg_70.jpg
Raoul Wallenberg és a korabeli zsidó vezérkar – Budapest, 1944

Találkoztam egy asszonnyal, aki Raoul egyik titkárnője volt, akkoriban egy 18 éves kékszemű zsidólány. Raoul egy zsidó férfival küldte különböző helyekre. Nem féltek, sárga csillag nélkül jártak. Volt náluk egy lista azokról a zsidókról, akiket állítólag Svédország megmentett. Bátorságukkal így sok zsidót mentettek meg. Raoul a vasútállomásra is kiküldött munkatársakat, hogy segítsenek zsidókat menteni. Legalább egyszer megjelent egy zacskóval, amely tele volt svéd menlevelekkel (Schutzpass). Ezt a szegény elfogott emberekhez dobta, akik így meg tudták menteni magukat. Sokaknak hamisított svéd menlevelekkel is sikerült megmenekülni.

1944 telén nyilas bandák terrorizáltak és gyilkoltak. Az a tél különösen hideg volt, a Duna is befagyott. Raoul folyékonyan és határozottan beszélt németül, amit a németek tiszteltek. Nem harcolt ellenük, inkább megértette őket. Tudta, hogy aggódnak családjukért, félnek attól, hogy ott hagyják őket a csatatéren, vagy büntetés vár rájuk a háború után. Mindez segített Raoulnak sok zsidót megmenteni.

Raoul nehéz helyzetekben is tudta folytatni mentő munkáját. Vakmerő, odaadó tevékenysége igazi jelentőséget adott életének. Segített, hogy emberek nagyon szerették. Azt mondta, hogy képzelőereje volt titkos fegyvere. Dacára a reá háruló hihetetlenül nagy felelősségnek, arra is időt tudott szentelni, hogy megtartsa szellemi és érzelmi egyensúlyát és sok vázlatot rajzolt ebből a célból. Egyik legfontosabb hozzájárulása az volt, hogy emberséget hozott oda, ahol főleg embertelenség volt.

Barátság szövődött és jelentős együttműködés alakult ki Raoul és több más diplomata között Budapesten – például Carl Lutzcal, Giorgio (Jorje) Perlascával, Monsignor Angelo Rottával, Friedrich Bornnal és Ángel Sanz-Brizszel. Inspirálták egymást és így pár kiváló embernek sikerült nagy számú zsidót megmenteni, ami sehol máshol nem történt Európában.

A szovjet hadsereg 1944. január 17-én elfogta Raoult és zsidó sofőrjét Langfelder Vilmost. A moszkvai Lubjanka KGB börtönbe vitték őket. Svédországnak kényelmes volt elfogadni, hogy nagybátyám a börtönben meghalt. Az amerikaiak, akik meggyőzték Raoult, hogy menjen Budapestre, nem segítettek. Családom egyedül maradt és csak mi próbáltuk Raoult hazahozni.

A világ körülbelül 30 évvel később kezdett érdeklődni Wallenberg hősies tettei iránt, de nem segített megtudni, mi lett a sorsa. Svédország csak még 20 évvel később ismerte el hősiességét és kért bocsánatot azért, hogy nem törődött sorsával.

Nagyszüleim halála után apám, aki atomfizikus volt, minden lehetőt megtett bátyja felkutatására. E célból több mint ötvenszer utazott Oroszországba. Ottléte során kiválóan tehetséges és idealista személyekkel ismerkedett meg, akik segítették. Köztük volt Andrej Szaharov orosz atomfizikus és emberi jogvédő aktivista és Irwin Cotler, a neves emberjogi védőügyvéd, egykori kanadai főügyész és igazságügyi miniszter. Apám több kormányhoz és intézethez fordult, de mindhiába. Raoul több tízezer zsidót életét mentette meg Magyarországon. Azóta három generáció született és közülük sokan neki köszönhetik életüket. Munkáját kimeríthetetlen energiája, másokkal való törődése és az irántuk tanúsított mély részvéte jellemezte.

Az amerikai Háborús Menekült Bizottság komoly összegekkel segített, ami nagyon fontos volt, mivel Wallenberg így tudott épületeket venni, ahol védett házakat és irodákat alakíthattak ki, élelmiszert vásárolni és fedezni a többi mentéssel kapcsolatos költségeket. Jelentős segítség volt diplomata státusa és függetlensége.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Raoul családjához tatozunk és szomorú, hogy a világ nem bizonyult elég segítőkésznek az 1944. január 17 utáni történések felkutatásában. Szabad országokban nem hagynak katonákat hátra a csatatéren, de Raoult cserbenhagyták. Marie húgommal együtt nagyon büszkék vagyunk arra, hogy apánk élete nagy részét arra szánta, hogy megmentse Raoult.

Most hogy írásomat elolvastad, talán megkérdezhetnéd magadtól, mit értettél meg Wallenberg történetéből, és mit tennél az ő szellemében az emberiségért. Oroszok általi elhurcolásának 70. évfordulója lehetőséget kínál mindezen elgondolkozni és a nagybátyám általi ösztönzést elfogadni. Ez a legméltóbb, amit olvasóként megtehetsz.

Marie húgom indítványa, hogy gyújtsunk gyertyát január 17-én – így őrizzük Raoul Wallenberg szellemének fényét.

Louise von Dardel és Marie Dupuy Svájcban élnek. Marie Web lapja: www.raoul-wallenberg.eu A cikk angolul jelent meg 2015. január 16-án a hétvégi Jerusalem Post Magazinban.

---