Radnóti Zoltán: Adjuk meg a mának, amit a ma érdemel! Szabad a választás...

A zsidó filozófia egyik alapelve, hogy a zsidó hagyomány az isteni ihlet (Írott Tan) és az emberi tapasztalat (Szóbeli Tan) csodálatosan értékes elegye. Ez a miénk. Szeretjük, büszkék vagyunk rá. Évezredek óta őrizzük, aktualizáljuk, és adjuk tovább gyermekeinknek, tanítványainknak. Régebben ez evidencia volt, ám ma már sokszor kérdésekkel teli választás és nehéz döntés.

És amikor döntésekről és választásokról van szó, a kérdés is felmerül: ezernyi nép és mozgalom mondja el ugyanezt önmagáról: mi vagyunk az „isteni ihlet és az emberi tapasztalat” csodálatosan értékes elegye!

Akkor miért épp a zsidóság az, amiben MI hiszünk? Miért ragaszkodunk hozzá ilyen büszkén és ilyen alázattal?

Persze mi azt válaszoljuk rá: Nem akarjuk elengedni, életünk része. Ám a múltban az őseinknek sokszor tették fel a kérdést, néha szelíden, máskor erőszakkal: Miért nem csatlakoztok olyan csoporthoz, ami kevesebb veszéllyel, kevesebb lemondással és kevesebb kötelezettséggel jár? Igen, az évezredes zsidó történelem visszatérő sorskérdése volt: kell-e nekünk a „kiválasztottság”, ha sokszor ily’ keserű a gyümölcse?

Ám sokunk számára ez már „csak” régelmúlt és történelem. Tapasztaljuk, ma már más világ van; az elmúlt évezredben sohasem volt ilyen jó dolga a honi zsidóságnak.

Ma már a saját döntésed, hogy merre indulsz. Ma önmagunknak kell megtalálnunk az értékeket és az értékeset. Ma sokkal inkább át kell éreznünk az ünnepek üzenetét, mint dédszüleinknek, hiszen csak akkor tudunk valóban eggyé válni vele a rohanó világban.

Ma akkor lesz hiteles a hagyományunk önmagunk számára, ha ez a sorsvállalásunk. Ma szabad a választás! Lehetsz: független vagy függő, ragaszkodó vagy sodródó, kereső vagy semleges.

Ma minden csak rajtad, az egyénen múlik, a „zsidó egyén és egyéniség” pedig a közösség önazonosításán. Ma a zsidóság az egyén, a közösségünk és a hagyomány együttélése. Október 2-án este ránk köszöntött ros hásáná.

Biztos Ti is elgondolkodtatok, miért is szerettek zsidónak lenni…

Most a saját zsidóságomról szeretnék nektek írni, ami sokatokéval nagyon hasonlatos. Az ezer ok közül egy, amiért én nagyon szeretek zsidó lenni: a tökéletes Tóránk, a megörökölt istenhitünk mellett a mesés történelmünk, a legendáink miatt.

Ahogy reb Tevje mondta: „a hagyomány…” – igen, az a miénk… a törvényeink, a kérdéseink, a kételkedéseink, a dallamaink.

Szeretjük őket. Egybeforrtunk. Sorsválasztás. Itt van példának okáért az újév, amit immáron mintegy 3500 esztendeje ünneplünk. Ám mit is ünneplünk ros hásánákor?

Erre mindenki tudja a választ: Ezen a napon dől el az ember sorsa: melyik nyitott könyvbe kerül a nevünk? Az élet könyvébe vagy a halál könyvébe? Belegondoltatok már? Milyen döbbenetes pillanat… Félelem és remegés tölti be a napot.

Ám ha valóban ennyire ijesztő és komoly ez az ünnep, akkor miért erőltetünk magunkra vidám szokásokat? Miért ünnepelünk és dalolunk? Miért van ünnepi étkezés? Miért eszünk mézbe mártott barcheszt és almát?

Nem, nem azért, mert abban reménykedünk, hogy az élet könyvébe leszünk beírva, hanem azért, mert ezen a napon ellátogat hozzánk a Teremtőnk. Ott sétál a mezőn velünk, ott ül az asztalunknál, és velünk együtt ünnepli Ádám és Éva születését, az emberi élet megteremtését.

Ott imádkozik velünk, és hallja a dallamokat… Beszélget velünk. Kérdez bennünket, és mi kérünk tőle. Megérint bennünket, és egy újabb évet ajánl fel nekünk. Ezért kell a legszebbet és a legtöbbet adni magunkból.

Ávinú Málkénú, smá kolénú! – Atyánk, Királyunk, halljad meg a hangunkat! Ros hásáná az önmagunknak feltett és fel nem tett kérdések ünnepe lett. Hogyan használtuk fel a tavaly kapott lehetőséget? Idén próbálunk-e még több jót cselekedni? Adunk-e másnak is abból a sok szépből, amit az élet nekünk adott? Átgondoljuk-e hibáinkat, és megpróbáljuk-e kijavítani azokat? Készítünk-e számvetést, hogy milyen terveink voltak egy évvel ezelőtt, és hogyan váltottuk őket valóra?

Újraértékeljük-e az álmainkat, a vágyainkat, és megpróbálunk-e azokból minél többet megvalósítani? Akarunk-e javítani a világon, de legfőképp magunkon?

És az én zsidóságom? Hol tudok még fejlődni? Mit tudok még tanulni? Megérintem-e az élet fáját, eszem-e a gyümölcséből, megpihenek-e az árnyékában?

Mert ros hásánákor fel kell tenni a kérdést önmagunknak: miért élek én? És élek-e én? Barátaim, álljunk meg egy percre! Lehetőségünk van átgondolni az előző év minden pillanatát, majd elgondolkodni azon, hogyan fejezhetjük be félbehagyott álmainkat. Ha el tudjuk mondani, mi végett is vagyunk a világban, akkor az Örökkévaló az Élet Könyvébe fog bennünket beírni, mert vannak céljaink és terveink.

Használjuk a napokat! Építsük önmagunkat, a családunkat, a közösségünket. Egymást. Mert ha nem tesszük, akkor az álmaink eltűnhetnek, a vágyaink beteljesületlenek maradhatnak, és az ígéreteinket nem tudjuk betartani, a semmibe vésznek. Ám ehhez ma kell cselekedni.

Adjuk meg a mának, amit a MA érdemel! Szabad a választás…

Ahogy Scheiber Sándor, a rabbiképző volt rektora írta egyszer: „Legyetek emberek és zsidók, és ez a kettő egyet jelentsen!”

Szép, édes, áldott, bőséges és békés esztendőt kívánok, amiben tudunk alkotni és szeretni.

A szerző rabbi, a MAZSIHISZ Rabbitestületének az elnöke