„Aki éhezik, jöjjön ide és osztozzék velünk”

A húsvét (paszach vagy peszach) ünnepekre már hetekkel előbb kezdenek készülődni, s különösen a nők fáradhatlan szorgalmat fejtenek ki az előkészületek alatt. A kilencz napig tartó ünnepre való étkeket jóelőre elkészítik, s ilyenkor a jobbmódú zsidó-családok szegény hitsorsosaikat is részeltetik az élvezetekben és örömökben – írta a pészachot bemutató cikkében a Kis Vasárnap Újság 1873-ban.

 Az izraeliták húsvéti ünnepe címmel közölt ismeretterjesztő cikket a Kis Vasárnapi Újság 1873. április 20-án, s az íráshoz az utókor szerencséjére egy illusztrációt is beválogattak – így képet kaphatunk arról, hogy a XIX. század második felében milyen körülmények között élhetett egy jómódú zsidó polgári család. Legalábbis a német grafikus, Wilhelm Aarland elképzelései szerint, a cikk mellé választott mű ugyanis az ő munkája. Maga a cikk méltó arra, hogy kiemeljük a feledés homályából, hiszen meglehetősen pozitív képet adott a zsidóságról a korabeli magyar olvasóközönség számára. Íme.

Az izraeliták húsvéti ünnepe
(képpel)  

Milyen szép, milyen megható magasztos kép! Egy gazdagabb zsidó-család húsvéti ünnepe az, melyet képünk ábrázol. A húsvét (paszach vagy peszach) ünnepekre már hetekkel előbb kezdenek készülődni, s különösen a nők fáradhatlan szorgalmat fejtenek ki az előkészületek alatt. A kilencz napig tartó ünnepre való étkeket jóelőre elkészítik, s ilyenkor a jobbmódú zsidó-családok szegény hitsorsosaikat is részeltetik az élvezetekben és örömökben. 

Hanem ezen örömek nem zajosak, mértéktelen evés-ivásról szó sincs, kitörő szilaj jókedvet sem lehet észrevenni, zene, táncz, zajos lakoma szintén ki van zárva az ünnepi élvezetek köréből. S mégis oly várva-várják a húsvét előestéjét (seder este). Valahára itt van! Vége van az est-imának, és a családatya belép a diszes, fényesen kivilágított szobába, hol fiai, leányai, unokái és vendégei várják és üdvözlik. 

Most a megáldás szertartása következik, a családatya minden jelenlevő fejére rá teszi kezeit, és imádkozva megáldja őket. Fehér talár födi az öreg tagjait, az úgynevezett halotti ing, melyben őt egykor eltemetik. És ha a fiatal unokák egyike bámulva kérdi ezen rendkívüli öltözet okát, azt felelik neki: „Örömeink közepett sem szabad felednünk, hogy halandók vagyunk”. 

Ha a családfő helyet foglalt az asztalnál, akkor a legidősebb leány ezüst medenczét és kantát hoz, s keleti szokás szerint háromszor megöntözi az apa kezeit. Akkor, miután a többiek is leültek s a székökre készített imakönyveiket kezökbe vették, jobb  kezével a három húsvéti kenyérre mutat, melyek előtte egy tálczán vannak és igy szól: „Ilyen kenyeret ettek apáink Egyiptom földjén... Aki éhezik, jöjjön ide és osztozzék velünk, akinek kell, itt jóllakhatik... ”. 

Az ájtatos szertartások után vigan hozzálátnak a vacsorához és azután megint zsoltárokat énekelnek és szertartásokat végeznek, s ünnepöknek néha csak éjfél vet véget. Ekkor ismét derült kedvvel szétoszlanak, a vendégek elbúcsúznak, a háziak pedig nyugodni mennek.  

Az izraelita népnek csak is családi ünnepei vannak, s azokat szigorun megtartja. Ünnepnapokon a legszegényebb zsidó sem dolgozik, különösen a vidéken, s ha az egész héten át ázott-fázott, akár nehéz batyut czipelve, akár vásárról vásárra járva – ha nem evett egyebet száraz kenyérnél, az ö kedves szabbath-estéjére hazafelé igyekszik juthatni, kitakarított, feldiszitett lakába, hol 24 órát imázás és ájtatos szertartások közt, családja körében tölt. 

(Cikkünk az Arcanum adatbázisa segítségével készült)