Párbeszéd – Pár beszéd

– Egy újabb májsze margójára –

Érdekes és figyelemfelkeltő interjú jelent meg az EMIH (Chabad) honlapján. Az interjúban rabbi Oberlander szólalt meg, aki kicsit megkésve, de értékelte az elmúlt hónapokban lezajlott olvasói levelezési eszmecserét, melyet Megyeri Andrással folytattunk a hazai zsidóság, és a Chabad viszonyának analizálásával. Bizonyos részleteit meg is említi, bár ezek az észrevételek úgy érzem több helyen nem felelnek meg azon tényeknek, melyeket akár a saját, akár mások emlékezetében élnek.

A fair play játékszabályait betartva szeretném leszögezni, hogy én nem vagyok sem a Chabad mozgalomnak, sem más zsidó egyháznak az ellensége! Nem szeretnék “bócher- botrányt” sem! Nem szeretném támadni a Chabad-ot, és nem feltétlen szeretnék egy olyan nagy tudású rabbival, mint Oberlander úr “bajuszt akasztani”, azonban mint itt született, és itt élő zsidónak kötelességem ismét reagálni azokra a mondatokra, melyek az interjúban világot láttak.

Szomorúan konstatáltam, hogy Megyeri Andrással folytatott vitánkat, eszmecserénket a Chabad magyarországi mozgalma elleni támadásnak minősítette a rabbi úr! Távol áll tőlem, hogy támadjam a mozgalmát! Én csak megpróbáltam egy valóban nem túl baráti, és az EMIH honlapján leközölt beszámolóra (MAOIH közgyűlés) megfogalmazni néhány gondolatot, mely megítélésem szerint reálisan mutatta be a problémák valós mivoltát. Külön jegyzem meg, és erre sem reagált a rabbi úr, hogy ítélte meg, vagy ítéli meg azt az idősebb Chabadnyik bloggerének tevékenységét (N.K.), aki éveken keresztül olyan zsidó emberhez nem méltó módon pocskondiázott itt élő, a vallásukat itt gyakorló régi vagy új generációt képviselő zsidókat, akik a rabbi úr által megitélt legszörnyűbb időszakban (szocializmus) is bátran felvállalták a hitüket, vallásukat.

Ne vegye rabbi úr szemtelenségnek, vagy kötekedésnek, de az interjú egyik bekezdésében az alábbi mondat olvasható: “Isten bocsássa meg, ha nem vagyok igazi magyar zsidó”

Két dologra lettem figyelmes ennek a mondatnak, és az azt követő gondolatoknak az olvasásakor. Egyrészt nekem még Fischer Piri néni a Dob utcai Talmud Tórában azt tanította 40 évvel ezelőtt, hogy az Ö-való nevét hiába nem vesszük a szánkra, és nem írjuk le!

Másik dolog pedig az, hogy szerintem senki sem kérdőjelezte meg, vagy foglalkozott rabbi úr magyarságával, származásával, de még a mozgalmával sem!

Érzéseim szerint teljesen felesleges a családfájával bizonyítani zsidó származását, vagy Magyarországhoz kötődő kapcsolatát. Amit rabbi úr gyerekként tanult, az hűen tükrözi a paksi ortodox világ tradícióit, de az nem a Chabad tradíciója, azt rabbi úr csak később választotta. A Chabad 1989 előtt egyáltalán nem létezett Magyarországon, így azt rabbi úr sem ismerhette úgy hiszem.

A Chabad mozgalom bizonyos megnyilvánulásai, szokásai, filozófiai rendszere volt ismeretlen érkezésük előtt Magyarországon. Abból a szempontból sajnos ki kell mondani, hogy a Chabad, mint irányzat, igenis idegen ebben a közegben, ahol élünk. A múltban is jelentek meg mai szóhasználattal élve a mainstreamtől eltérő, vagy netán idegen szellemiségű könyvek, ez azonban nem jelentette azt, hogy az új, idegen eszmék, filozófiák beágyazódtak volna. Ha valaki idézett mondjuk Chorin Árontól, az nem tette őt reformzsidóvá.

Csak mellesleg szeretném megemlíteni, hogy hány közösség csatlakozott az elmúlt 26 év alatt a Chabad Mozgalomhoz Magyarországon? Pápán, ahonnan tisztelt rabbi úr felmenői jöttek Chabad közösség volt az aranykorban? Én úgy vélem, hogy a chászidizmus és a Chabad összemosása erős csúsztatás! Ismereteim szerint a legtöbb chászid irányzat (Szatmár, Vizsnyic, Bodrogkeresztúr stb.) elutasítja a Chabadot. Vajjon mi lehet ennek az oka?

Az Új Élet c. lapban korábban leközölt cikkekben világosan leszögeztem, hogy ellenzem (talán még sokan mások is!), egy olyan személynek a zsidósítását, mint Szegedi Csanád! Ehhez képest rabbi úr azokat a sorokat, melyek tipográfiailag próbálták bekalibrálni a Chabad eredetét, azt egyszerűen Jobbikos szellemiségűnek nevezi, pedig Szegedi Csanád erről többet tudna elmesélni abban egészen biztos vagyok.

Oberlander rabbi úr tényként kezeli, hogy a Chabad érkezéséig itt 50 éven keresztül sötétségben éltek a zsidók és nem lehetett a vallást gyakorolni (szombattartás, kóserság, mikve, zsidó nevelés stb.). Sajnos ezzel az állításával nagyon nem értek egyet, mondhatnánk ez az állítása valótlanság!

A Chabad magyarországra érkezése előtt igenis volt itt zsidó élet! Sőt!!! Biztos vagyok benne, hogy rabbi úr kitűnő könyvtárában ott fekszik valahol Villányi András több zsidó kortörténeti fotográfiai albuma, vagy a Féner Tamás és Scheiber Sándor közösen kiadott kötete: …és beszéld el fiadnak… Zsidó hagyományok Magyarországon. Kiadta: Néprajzi Múzeum 1984-ben. A kötetek kézbevételekor két dologra rögtön rádöbben az ember. Egyrészt a képek közel 30 év helyi zsidó történetét ölelik fel. A képeken megjelennek olyanok, mint Scheiber Sándor Zcl, Zucker István Zcl., Csuló (Berger István) Zcl, Raj Tamás Zcl, Herczog László Zcl, Schweitzer József Zcl., és még sokan mások, akik komoly zsidó közösség építők voltak, akik a zsidó egységért és közösségért bármikor, bárkinek rendelkezésére álltak egészen a halálukig!

A fotókon láthatóak: brisz (brit milá), chászene, gyász, mikve, Kővári Dezső és felesége Zcl. Kóser húsboltja, Talmud Tóra oktatás, Anna Frank Gimnázium hétköznapjai, ünnepnapjai, Sábesz és más nagy zsidó ünnepek, macesz készítés, zsidó ifjúsági programok stb. Ezekben az években még nagyszámú betérők sem érkeztek mint manapság, és mégis a háború borzalmas pusztítását követően is pislákolt a láng, volt zsidóság és volt vallásgyakorlat!

Talán az az én hibám, hogy két generáció közé szorultam. Életkoromból adódóan viszont jól emlékszem az előbb felsorolt emberekre, arra, hogy a szombatokon, és nagyünnepeken bármelyik zsinagógában az idősebb generáció kihalásáig szinte mindig bőven megvolt a minjen! Még a vonalas pártkatonák közül is Ros Hásónókor eljöttek titokban a Mázkirra azok az elvtársak, akik amúgy titkolták a családi gyökereiket, és persze sokan voltak, akik nem, és olyanok is, akik csak az elmúlt években ébredtek fel Csipkerózsika álmukból, és próbálnak zsidóbbak lenni a zsidóknál…

Ahhoz viszont túl fiatal vagyok, hogy saját szememmel nem láthattam nagyszüleimet, amikor a nagyszöllősi ortodox zsinagógában mondták el tömött padsorokban a Löhódajdi-t péntek esténként.

Oberlander úr szerint a háborút követő években az egykori ortodox közösség tagjaira itt Budapesten “rákényszerítették” az askenáz rítust.

Ezzel az állításával sem tudok feltétlen egyetérteni. Ha rossz akarnék lenni, megkockáztatnám, hogy ez egy egyfajta történelemhamisítás. Hogy miért?

A Dessewffy, Kazinczy, Visegrádi utcai közösségekben, de akár a Vörösmarty utcai imaházban (működéséig) – ide járt sokáig anyai nagyapám! -, vagy a Vasvári Pál utcai sülben, vagy a Jávorka Ádám utcai zsinagógában (itt volt hosszú évekig előimádkozó édesapám Izsák György Zcl. a sül bezárásáig, senki senkit nem kényszerített askenáz ritusra. Mindenkinek nyitva volt és a mai napig nyitva áll egy-egy zsinagóga ajtaja. Az új embereknek régen is örültek a közösség tagjai, ma sincs ez másként. Ha valaki szefárd rítus szerint ismerte az imarendet, és úgy tért be egy askenáz közösségbe a rabbi vagy az előimádkozó megpróbálta “összehangolni” a dolgokat, ahogy lehetséges volt.

A Vasvári Pál utcai zsinagóga története és sorsa külön fejezetet is megérdemel úgy a budapesti zsidó históriában, mint a saját családoméban! Amennyiben a nuszáchról esik szó. Én úgy gondolom, hogy ha valakik tettek valamit az askenáz nuszach megőrzéséért, azok a Pesten és vidéken, az elmúlt hetven évben megmaradt kis közösségek, akik 1945-től a mai napig folytatták és továbbvitték az a tradíciót, amit ők ténylegesen gyermekként tanultak meg annak idején.

Számomra kevéssé érdekes az, hogy a Vasvári Pál utcai zsinagógában milyen volt a nuszách, hanem az, hogy mi lett a régi, megszokott közösséggel, akik a Chabad beköltözése előtt itt őrizték a zsidó hit lángját, itt imádkoztak minden nap (mindig megvolt a minjen!). Mi lett az ott több évtizede imádkozó Frank-Kerekes családdal, a kántorral?

Miért kellett Dr. Kerekes Béla kántor úrnak és családjának eljönnie abból a közösségből, ahova sok-sok évtizede kötötte a zsidó szentszolgálat és a napi imarend? Miért kellett sokaknak imahelyet cserélnie (pl. Deutsch Gábor úr és kedves feleségének)? Milyen tapasztalatok voltak az új rabbi érkezését követően? Milyen módon került, egy az országban még ismeretlennek mondható vallási irányzat birtokába a zsinagóga? Én ezekre a kérdésekre keresem évek óta a választ, és higgye el nekem tisztelt rabbi úr, nem vezérel semmilyen rossz, gonosz szándék, csak a zsidóságot mindig előrevivő tudásvágy.

Amikor rabbi úr vallásháború indításáról beszél nem értem miből vonta le ezt következtetést? Szerintem itt semmiféle vallásháború nem zajlik, legalábbis nem a magyarországi zsidó közösség részéről! Ez a közösség mindig is sokszínű és nagyon értékes, befogadó volt úgy a hazai, mint a nemzetközi szempontból! Felesleges bizonygatni azt, hogy úgy vallásilag, mint világilag mennyi értékes személyiséget adott az itt élt/élő zsidóság a világ számára. Arról sincsen szó, hogy a hivatalosan működő zsidó hitközségi rendszer bárkire rá szeretné erőltetni magát. Úgy hiszem, senki és semmilyen szervezet nem próbál meg autoriter módon meghatározni a vallásuk iránt fogékonyaknak, hogy mikor, hova járjanak zsinagógába, vagy milyen közösséget erősítsenek. Ezt is egy kissé túlzónak és félrevezetőnek tartom, ha valaki ezt sugallja.

Az interjú külön kitér egy olyan pontra, ami szerintem semmilyen fórumon nem hangzott el. Ti. senki sem állította azt, hogy csak a neológ irányzat lehet irányadó az itt élő zsidóság számára! Én személy szerint nagyon örülök annak, hogy még látni kaftános, ciceszt viselő és olyan tiszteletreméltó rabbikat, bóchereket, akik viszik tovább a rájuk bízott feladatot, és a közösségért, a hitért bármikor szolgálatban állnak. Amennyiben nem kétfajta zsidóságról beszélünk, és a neológiának fenntartások nélkül el kell fogadnia a Chabadot, akkor az elfogadás és az azonosság nyilván visszafelé is működik. Ennek a polémiának a kulcsa a békés együttélés, az hogy tiszteljük egymás zsidóságát. Meglátásom szerint a neológ közösség tagjai maximális tisztelettel adóznak a tőlük ortodoxabb hívó hittestvéreiknek.

A rabbik képéhez fűzött magyarázat számomra azért furcsa indoklás, vagy talán hohmecolásnak is tűnhet, mert néhány évvel ezelőtt, amikor elveszítettem az édesapámat, és a süvet ültük a lakásunkon megjelent egy Magyarországon élő ortodox rabbi barátom, aki az ima kezdetekor még azt a festményt is levetette a falról velem, ahol bár nem portré volt, hanem elmosódott alakábrázolás, de természetesen a kérésének eleget tettem. Az, hogy milyen típusú kép díszít egy tárgyalót, vagy egy lakást, nem tisztem meghatározni, de mindnyájan tudjuk jól, hogy Chabad körökben Schneerson rabbi tisztelete jóval több, mint egy nagy caddik tisztelete – legalábbis szerintem. Amúgy nekem az 1%-os kampány a MAZSIHISZ részéről sem nyerte meg semmilyen módon a tetszésemet.

Oberlander rabbi úr záró gondolatai igazán nagyon szépek, de jellemzően volt rá példa nem is egyszer, hogy ami a Chabad számára kellemetlen kritikaként megjelent akár szóban, akár írásban, arra válasz sem érkezett. Ezért is jár külön tisztelet Megyeri Andrásnak, aki ugyan sok témát kikerült, viszont bátran vállalta az Új Élet hasábjain a nyílt eszmecserét (legalábbis egy ideig). A most megjelent Oberlander interjú is elsősorban a Chabad saját táborának szólt, hiszen aki nem tagja az EMIH-nek valamilyen formában, az nem is értesül a rabbi mostani gondolatairól.

Amiben teljesen egyetértek Oberlander rabbival, az az, hogy egy az Ö-való, és egy a zsidóság is! Abban viszont szintén biztos vagyok, hogy ha valaki megkeres egy neológ rabbit, csakúgy, mint a Chabad küldötte, úgy ő is segítségére fog állni, hiszen erre esküdött fel, amikor rabbivá fogadták és ez a feladat több mint munka!!!

Bezárólag bízom abban, hogy a hétköznapok gondjait, a politikai és gazdasági problémákat úgy most, mint az elmúlt évezredekben úgy az itt élő, mint a világ bármely más pontján élő zsidóság legyőzi, és ki így, ki úgy, de az egy I-be vetett hitét és a tradíciókat megőrzi és átadja majd a következő generáció számára! Am Yisrael Chai!

UI: A korrektség kedvéért megkerestem az EMIH honlapjának szerkesztőségét, és felajánlottam részükre is az írást. Nagyon barátságosan fogadták a lehetőséget, és némi technikai módosítást kérve azt igérték, hogy a gondolatokat leközlik.

---