Összetörtem jármotok rúdjait és engedtelek benneteket fölegyenesedve járni

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:00 óra, az ünnep kimenetele: 21:17 óra.

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:17 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Böhár-Bechukotáj” (Mózes 3. 25:1-27:34.) páros hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Rabbi Akiva tanítványainak halála óta az omerszámlálásnak egy örömnapja van, a mai, harmincharmadik nap. Bár a Rásbi (Simon bár Joháj rabbi) jahrzeitje is ma van, de sajátos módon ez is az örömöt növeli, mert végakaratának megfelelően mulatsággal (hilula d’bár Joháj) emlékezünk a mesterre.

A Rásbi élete utolsó napját nem töltötte tétlenül, közvetlenül halála előtt felfedte a Zohár titkainak egy részét tanítványainak. Jól ismerte a művet, hiszen a talmudi legenda (Sábát 33b) szerint ő írta le amikor a rómaiak elől menekülve tizenhárom évet egy barlangban töltött fiával, Eliezerrel együtt.

Valójában egy évvel kevesebbet kellett volna a barlangban maradniuk, de amikor tizenkét év után elhagyták a zárt világot, valamit nagyon félreértettek. Meglátták, hogy – tőlük eltérően – az emberek nem csak tanulással töltik idejüket, és annyira rossz néven vették ezt, hogy „amire csak ráemelték szemeiket, azonnal meggyulladt” (uo.).

Isten kérdést intézett hozzájuk: „azért jöttetek ki, hogy leromboljátok a világomat”? De nem csak kérdezett a Világ Alkotója, hanem –, hogy legyen idejük változtatni – azon nyomban visszaküldte őket még egy évre a barlangba. És a mester úgy jött ki másodszor a barlangból, hogy emberként utolérte a fejében felhalmozott hatalmas tudást, képessé vált testvéreire szeretettel és megértéssel nézni, a zseniális tudósból kiváló rabbi lett.

Rabbi Elázár a hetedik nap és a hetedik év közötti összefüggés kapcsán mondta: „ahogy a szombat esetében elveszünk a profán időből és hozzátesszünk a szenthez (moszifim méhol ál hákodes), azaz a kötelező idő előtt magunkra vesszük, úgy a smitá évvel is hasonlóan cselekszünk, hiszen már harminc nappal a hetedik évet megelőzően parlagon hagyjuk a földeket.”

Ez utóbbi csak a Szentély működésekor van érvényben, egyébként a Rabban Gámliel vezette Bét Din döntése alapján szabad megművelni a talajt egészen az év utolsó napjáig.

Mestereink felfigyeltek arra, hogy a smitá törvényei egyes-, míg az ötvenedik (Jóbél) évé többes számban („Szenteljétek meg az ötvenedik évet”) vannak megfogalmazva. Ennek oka az, hogy a Jóbél törvényei akkor vannak érvényben, ha minden törzs az Országban van, viszont a smitá előírásai minden egyes Izraelben élő zsidót köteleznek.

„Szombatjaimat őrizzétek meg, és Szentélyemet félve tiszteljétek” (26:2). E helyen kérdezi a híres Tóra-kommentátor, Rabbi Hájim ben Átár (Bál HáTurim): „Miért tér vissza a Tóra a szombat megőrzésére vonatkozó parancsolatra éppen ezen a helyen?”

Jogosnak látszik a felvetés, hiszen már különböző szakaszokban számtalanszor találkoztunk e micvával. Nos, ebben az esetben a sábesz fontosságára való figyelmeztetés – mondja a Bál HáTurim – az előző paranccsal (26:1) függ össze, ami így hangzik: „ne készítsetek magatoknak bálványokat”.

Azt tanítja: ahogy a bálványimádás (bűne) kiegyenlíti a Tóra minden érdemét, miként a Talmudban (Kiddusin 40a) látjuk: „aki megtagadja a bálványimádást, az olyan mintha elfogadná az egész Tórát”, ugyanígy, a szombattartás felér az egész Tórával, a Jeruzsálemi Talmudban (Bráhot 1:5) olvassuk: „a szombat felér az összes többi paranccsal”.

Cikk_aljara_sarga_.jpg

„Szombatjaimat őrizzétek meg, és Szentélyemet félve tiszteljétek” (26:2). A Talmudban (Jevámot 6b) traktatusában teszik bölcseink az alábbi kijelentést fent idézett tórai versünkkel kapcsolatban: „miként a szombat megőrzésére vonatkozó parancsolat örök, úgy a Szentély tisztelete is örök”.

A Szentély tiszteletére vonatkozó előírás nem vesztette érvényét, miként a Rámbám írja: „Jeruzsálem és a Mikdás szentsége a Sehina (isteni jelenlét) miatt van, az pedig soha nem szűnik meg”. Bár a korszellemnek megfelelően egyre kevesebben vannak, de azért még mindig szép számmal gondolják mestereink közül, hogy a Szentély iránti tiszteletünk kimutatásának részeként nem lépünk a Templom-hegyre (körülnézni, demonstrálni), mert tilos oda tisztátalanul felmenni.

Minap befejezzük Mózes harmadik könyvét (Vájikrá). Mivel ez a középső könyv, eljött az ideje Rabbi Mose ben Joszef Tirani (Mabit) kommentárjának, aki felteszi a kérdést: miért öt különálló részben kapunk Tórát, miért nem lehet egy könyv?

A Mabit azt sugallja, hogy az öt könyv öt olyan szereplőre emlékeztet, akik a Tóraadás előtt tettek meg mindent annak érdekében, hogy Isten tanítását megőrizzék. Ezek: Ádám, az első ember, Noé, aki az ún. noahida törvényeket kapta, Ábrahám pedig a brit milá micváját, Izsák volt az első ember, akit nyolcnaposan metéltek körül, és végül, Jákob, aki a szökőín fogyasztásának parancsát kapta személyesen.

Egy másik magyarázat szerint Mózes családjának emlékét őrzi az öt könyv (a szülők: Ámrám és Joheved, illetve a három testvér: Áron, Mirjám és Mózes). A harmadik magyarázat alapján arra az öt helyre emlékeztet, ahol a Tórát kaptuk: Egyiptomra, Márá-ra, a Szináj-hegyre, a Találkozás Sátrára és Moáb síkságára.

Darvas István főrabbi / OR-ZSE