„Nyakunkon Hóman Bálint” – Heisler Andrással beszélget Nagy József

In­dí­tás­ként iga­zán be­is­mer­het­né, hogy egy vég­te­le­nül te­het­sé­ges Rej­tő-uno­ka ír­ja a ma­gyar­or­szá­gi zsi­dó szer­ve­ze­tek ki­rály­drá­má­it.

---

Egy kol­lé­ga­nő­je shakes­peare­-i ma­gas­sá­got em­le­ge­tett a mi­nap, az is stim­mel, de Rej­tő ne­künk két­ség­te­le­nül test­hez­ál­lóbb. A Mazsi­hisz a ma­gyar­or­szá­gi zsi­dó­sá­gon be­lül so­ká­ig mo­no­pol­hely­zet­ben volt, ami­től el­ké­nyel­me­se­dett a szer­ve­zet. Az­tán a Chábád moz­ga­lom meg­je­le­né­se vé­get ve­tett az egyed­ural­ko­dói sze­rep­nek, pech, hogy a ki­ala­ku­ló ver­seny­ben egye­sek tisz­tes­ség­te­len esz­kö­zö­ket is hasz­nál­tak, ez ve­ze­tett a rej­tői for­du­la­tok­hoz.

Tény­leg ab­szurd, ami időn­ként az ön ál­tal ve­ze­tett Mazsihisz, a Bu­da­pes­ti Zsi­dó Hit­köz­ség és az Egy­sé­ges Ma­gyar­or­szá­gi Iz­ra­e­li­ta Hit­köz­ség há­rom­szög­ben tör­té­nik. Pe­dig azt hin­né az em­ber, hogy a zsi­dó szer­ve­ze­tek leg­alább a ret­te­ne­tes tör­té­nel­mi ta­pasz­ta­la­tok mi­att ös­­sze­tar­ta­nak: őr­zik mél­tó­sá­gu­kat, tisz­tes­sé­gü­ket a kül­vi­lág előtt, hi­szen min­den lo­pás, egyé­ni ha­szon­le­sés, elv­te­len po­li­ti­kai komp­ro­mis­­szum, ne­vet­sé­ge­ssé vá­lás ütő­kár­tya az an­ti­sze­mi­ták ke­zé­ben.

A sze­mé­lyes ér­dek, mint min­de­nütt, oly­kor ná­lunk is fö­lül­ír­ja a ma­ga­sabb szem­pon­to­kat. Iro­ni­ku­san jegy­zem meg: fel­fog­ha­tó akár po­zi­tív jel­ként, hogy ilyen he­ve­sen vi­tat­ko­zunk egy­más­sal. Eb­ből is lát­szik, nincs nagy baj. Ugyan­is vész­hely­zet­ben rend­re ös­­sze­zár a zsi­dó­kö­zös­ség, Iz­ra­el­ben is ál­ta­lá­ban száz­fe­lé húz a ti­zen­öt-húsz par­la­men­ti párt, de krí­zis­ben har­mo­ni­zá­lód­nak az aka­ra­tok. A vi­ta ná­lunk ma­ga az élet, már ha mél­tá­nyos hang­nem­ben zaj­lik.

A Mazsihiszben ta­valy há­rom volt el­nök: ön, Feldmájer Pé­ter és Tor­dai Pé­ter kikényszerítette az ak­kor ép­pen Zoltai Gusz­táv ál­tal ve­ze­tett szer­ve­zet át­vi­lá­gí­tá­sát. Egye­bek mel­lett te­me­tői vis­­sza­élé­se­ket gya­ní­tot­tak, el­len­őriz­ték egy lift­be­ru­há­zás, va­la­mint a Nyá­ri Zsi­dó Fesz­ti­vál gaz­dál­ko­dá­sát. Mi­u­tán 2014 áp­ri­li­sá­ban zárt kör­ben be­mu­tat­ták a vizs­gá­lat ered­mé­nyét, Zol­tai le­mon­dott, tá­vo­zá­sa oka­ként a né­met meg­szál­lá­si em­lék­mű kö­rül a kor­mány és a Ma­zsi­hisz kö­zött ki­ala­kult „ano­­má­li­á­kat” je­löl­te meg. És ez­után min­den­fé­le cso­dák es­tek meg ve­lünk, me­lyek­ből sze­rin­tem sem­mi sem a vé­let­len mű­ve. Kezd­jük Schwe­zoff Dá­vid­dal.

Nem szí­ve­sen, már túl­es­tünk raj­ta.

Schwezoff ta­valy nyár­tól fél éven át ve­zet­te a Bu­da­pes­ti Zsi­dó Hit­köz­sé­get, ko­ráb­ban volt ka­to­li­kus kán­tor, evan­gé­li­kus lel­kész és transz­vesz­­ti­ta éne­kes. Fej­va­dás­­szal ke­res­tek ilyen ös­­sze­tett múl­tú ká­dert?

Oly­an­­nyi­ra nem, hogy a múlt­ját már csak ak­kor is­mer­tük meg, ami­kor a Bu­da­pes­ti Zsi­dó Hit­köz­ség élé­re ke­rült.

Az meg hogy le­het? Még er­re az in­ter­jú­ra is két cer­be­rus ál­tal vég­re­haj­tott iga­zol­ta­tás, tás­ka­vi­zit és át­vi­lá­gí­tás után, be­lé­pő­kár­tyá­val fel­fegy­ver­kez­ve lép­het­tem be a Síp ut­cai Mazsihisz-központba. Er­re van em­ber, ar­ra meg nincs ap­pa­rá­tus, hogy lecsekkoljanak egy fő­ve­zér­as­pi­ránst?

Ha hi­szi, ha nem, csu­pán an­­nyi kí­nos in­for­má­ci­ónk volt ró­la, hogy fi­a­ta­lon transz­vesz­ti­ta bár­ban lé­pett fel.

Nyil­ván ma­gán­ügy, ha egy fér­fi plasztikbugyiban ének­li a te­li­hold­­nak a mamama-mamamama­ri­ját, de egy val­lá­si kö­zös­ség ve­ze­tő­je­ként ne­he­zen ve­he­tő ko­mo­lyan az ilyen arc, nem?

Az őt meg­vá­lasz­tó kö­zös­ség tu­do­má­sul vet­te ezt a kö­rül­ményt.

Vé­gül is, ha Gorcsev Iván nyer­he­tett ma­ka­ón fi­zi­kai No­bel-dí­jat, Schwezoff is játsz­hat. A hit­köz­ség fe­lől néz­ve me­lyik a leg­kí­no­sabb? A kán­tor­ság, a lel­kész­ség vagy a tan­ga?

Val­lá­si­lag, kü­lö­nö­sen a rab­bik ré­szé­re, a ka­to­li­kus kán­tor­ság volt a leg­za­va­róbb. Ez nem egyez­tet­he­tő ös­­sze a hit­el­ve­ink­kel. A ne­mi iden­ti­tást pe­dig min­den­ki ma­gán­ügye­ként ke­zel­jük.

A Tó­ra mond va­la­mit a ne­mi iden­ti­tás­ról?

A Tó­rá­ban és a Tó­ra ér­tel­me­zé­se­i­ben is lé­tez­nek er­re tör­vé­nyek. De a Schwezoff-történetet én köz­éle­ti tra­gé­di­a­ként él­tem meg, at­tól fél­tem, da­ra­bok­ra szed­nek ben­nün­ket, meg­sem­mi­sü­lünk, a Ma­zsi­hisz por­ba hul­lik. Eh­hez ké­pest en­gem is meg­le­pett, mi­lyen gyor­san hely­re­állt a presz­tí­zsünk.

Tán mert fel­fog­ha­tat­la­nul ab­szurd a szto­ri.

Vagy mert a kül­vi­lág úgy ér­té­kel­te, a bot­rány nem a Mazsi­hisz­ből, nem a mi bel­ső struk­tú­ránk­ból fa­kad.

A Schwezoff-ügy ki­rob­ba­ná­sa­kor ös­­sze­ve­szett az ügy­ve­ze­tő, az el­nök, a fő­rab­bi, egy­mást mó­sze­rol­ták, egy­mást igye­kez­tek ki­rúg­ni. Ez sem a bel­ső struk­tú­rá­ból fa­kadt?

Nem. Egyé­ni gyön­ge­sé­gek­ből. Saj­nos ad­tunk mu­ní­ci­ót bő­ven az új­ság­írók­nak, de et­től még tény: a Mazsihisz Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pa leg­na­gyobb zsi­dó szer­ve­ze­te, ko­moly inf­rast­ruk­tú­rá­val, in­téz­mény­rend­szer­rel, ak­ti­vi­tás­sal. A szer­ve­zet hi­bá­já­ul leg­fel­jebb az ró­ha­tó fel, hogy véd­te­len volt a rossz szán­dé­kú be­fo­lyá­so­lá­sok­kal szem­ben.

A teljes beszélgetés ide kattintva olvasható el

---