Nobel-díjat kapott Bob Dylan, a zsidó rocklegenda

---

A 75 éves, jámbor zsidó családból való Robert Zimmerman Bob Dylanként vált egy immár idősödő generáció vezérfigurájává, az amerikai kultúra egyik állócsillagává. A Svéd Akadémia szerint Dylan immár „ikon, akinek hatása mélyen átjárja a kortárs zenét” és „új stlílust honosított meg az amerikai dal nagy hagyományában. Mi azt írtuk róla a 75. születésnapján, hogy „saját képére és hasonlatosságára teremti újjá a folkzenét, a szociális lázadás retorikáját és a rockot is. Paul Simon szerint egy ideig az ő fellépése határozta meg, mi a folkmuzsika”. Még abba is beletaláltunk, hogy Paul Simont emlegettük: ugyanis ma nem csak Dylan Nobel-díját ünnepeljük, hanem Paul Simon 75. születésnapját is: innentől már még inkább összetartoznak.

A döntést meghozó akadémia egyik tagja, Per Wastberg szerint „valószínűleg ő a legnagyobb élő költő”. Mások szerint ugyan ez tévedés – a szintén amerikai zsidó Norman Mailer egyenesen azt mondta, hogy ha Dylan költő, akkor ő kosárlabdázó –, de akár így, akár úgy, a 75 éves Dylan csodálatos, rendkívüli zenész és szövegíró.

A bizottság, titkára szerint „nagy egyetértésben” hozta meg bölcs döntését, amelynek bejelentésekor Los Angelesben, „Dylanéknél” hajnali három óra volt, Dylan szóvivője emiatt elsőre még nem is tudta érdemben kommentálni a hírt.

Wastberg mindenesetre reméli, hogy a díjátadón mondott szokásos köszöntőbeszéd helyett Bob Dylan koncertet ad majd Stockholmban saját Nobel-díja tiszteletére.

***

Mi pedig pár hónappal ezelőtti születésnapi írásunkkal köszöntjük a mestert ezen a jeles napon.

A rockzene dicsőséges történetében – számos más területhez képest – viszonylag kevés babér termett a zsidóknak. A legnagyobbak egyike azonban, ha vitatott és problémás módon is – néha ironikusan, néha váratlanul erőteljes ragaszkodással – mégiscsak közülünk való: a ma 75 éves Bob Dylan.

Apai nagyszülei Odesszából menekülnek a pogromok elől az Újvilágba a múlt század elején, anyai felmenői litván zsidók voltak. Jámbor, micvatartó családban nőtt fel, vált bár micvává, aztán korán elkerült otthonról: magába szippantotta New York, a protestmozgalom, az ellenkultúra, a folkmuzsika és a rock and roll. Így lett Robert Zimmermanból Bob Dylanné.

Második albumán már számos nagy dala megvan, elsősorban a Blowing in the wind, a háborúellenes lázadás himnusza Vietnam idején. Joan Baze-zel, szerelmével együtt vesz részt a polgárjogi mozgalomban, fellépnek azon a tüntetésen is, amelyen King tiszteletes elmondja híres beszédét: Van egy álmom.

Ő az ellenkultúra, a lázadó nemzedék egyik legerősebb hangja Amerikában, aki saját képére és hasonlatosságára teremti újjá a folkzenét, a szociális lázadás retorikáját és a rockot is. Paul Simon szerint egy ideig az ő fellépése határozta meg, mi a folkmuzsika.

Elismeréseinek azóta se szeri se száma: több mint 100 millió lemezt adott el, rengeteg Emmy és Golden Globe-díjat kapott és 2001-ben hazavitte az Oscart is a legjobb filmzene szerzőjeként.

Mindennél lényegesebb azonban, hogy nem csak költő, előadó, hanem kulturális ikon: azok közé a művészek közé tartozik, akiknek műve visszavonhatatlanul megváltoztatta Amerikát és a világot. A Times szerint az elmúlt század hetedik legbefolyásosabb embere volt, igaz, hogy a század elmúlt, ő pedig köztünk van.

Szövegeit átjárja a kulturális-irodalmi utalások hálózata és ő is számos költőt inspirál: barátja és alkalmanként alkotótársa Allen Ginsberg is.

Bár az 1970-es években egy darabig kereszténynek tér meg, a judaizmus hatása lépten-nyomon érezhető legerősebb szövegein egész hosszú pályája során. Az utóbbi évtizedekben erősen kötődik a Chabad-mozgalomhoz, jankiperkor fel-feltűnik lubavicsi gyülekezetekben. Gyermekeit ugyanabba a zsidó nyári táborba küldi, ahová egykor maga is járt.

Az első libanoni háború idején a Neighborhood Bully című dalában tesz hitet a cionizmus és Izrael állama mellett, gyakran járt és többször koncertezett Izraelben – ő beszélte rá a Rolling Stonest is állítólag, hogy menjenek –, egy alkalommal azon is elgondolkozott, hogy letelepedik egy kibucban a családjával.

A sokkal ismertebb Forever Young-ban, egyik nagy dalában megidéződik az atyai áldás, amelyet a családfők mondanak péntek esténként gyermekeikre, ahogy Jákob álma is az égbe vezető lajtorjáról: a dal címzettjét, saját fiát is Jacobnak hívják és maga is népszerű zenésszé vált. További a papi áldás sorai is kitűnnek a dalból: „Áldjon meg az Örökkévaló és őrizzen meg”.

A teljes írás ide kattintva olvasható el

---