Ne Jákobnak mondassék többé a te neved, hanem Jiszróélnek – Jó szombatot, Shabat Shalom

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 16:46 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Vájislách” (Mózes 1. 32:4–36:43.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

A testvérével való találkozó előtt Jákob megparancsolta embereinek: „így szóljatok uramhoz, Ézsauhoz” (32:5).

Mestereink tanították: „azon az órán, mikor Jákob Ézsaut uramnak nevezte, így szólt a Szent Áldott Ő: megalázkodtál és uramnak szólítottad Ézsaut nyolc esetben, ezért én nyolc uralkodót támasztok fiai közül, fiaid előtt. Miként írva van (36:31): „és ezek a királyok, akik uralkodtak Edom országában, mielőtt király uralkodott Izrael fiain” (a szöveg nyolc királyt sorol fel e mondatot követően, (36:32-39). Szóval, csak óvatosan az „uram” megszólítással!

Az angyallal való tusakodás következményeként Jákob az új, Izrael névvel lesz gazdagabb. Az ősatyák közül elsőként Ábrahám neve változott, amikor az eredeti Ábrámot az Örökkévaló kiegészítette egy betűvel, de alapvető különbség van a pátriárkák névváltoztatásai között.

A Talmud (Bráhot 13a) megállapítja, hogy amennyiben valaki Ábrahámot Ábrámnak nevezi, akkor áthág egy tiltó parancsolatot, viszont Jákobnak mindkét neve használható.

Rabbi David Feinstein szerint ennek magyarázata a tórai vers: „Mondta neki Isten: A neved Jákob; ne neveztessék a neved többé Jákobnak, hanem Izrael legyen neved” (35:10). E pászukból kiderül, hogy az eredeti és az új név egyaránt használható, míg Ábrahám esetében csak az Isten által kiegészített.

Jákob új neve kapcsán: héber nevünket általában a tóraolvasás, vagy az esküvő kapcsán használjuk, de ezeken kívül fontos szerep jut(hat) hétköznapi imáink során is. Az Ámidá végén található részben minden imádkozó beilleszthet egy olyan pászukot, mely a nevéhez kapcsolódik. Példának okáért az Áriel név viselője, melynek első betűje „álef”, utolsó betűje „lámed” olyan bibliai mondatot kap (Zsoltárok 68:9), mely ezekkel a betűkkel kezdődik, illetve végződik. Bölcseink állítása szerint e betoldás segítségével egészen biztosan elkerülhetjük a Gyehenna tüzét, szóval nem árt utánanézni, hogy melyik pászuk kapcsolódik a nevünkhöz, segítek szívesen.

„Igen félt Jákob és aggódott” (32:8). Többféle választ találunk a rabbinikus irodalomban arra a kérdésre, hogy mitől félt ennyire.

A midrás szerint „azt mondta Jákob: ezekben az években Ézsau Izrael földjén tartózkodott. Az országban tartózkodás által szerzett erejével jön majd ellenem”.

Rásitól tudjuk, a Lábánnál töltött évek alatt Jákob az összes micvát megtartotta, Ézsau csupán egyet, a jesivát Erec Jiszráel, az Országban lakás törvényét, de bölcseink szerint ez akkora erőt adott neki, hogy a micvákat sokkal inkább gyakorló testvére okkal tartott találkozásuktól.

„Ézsau eléje futott, átölelte, nyakába borult és megcsókolta és sírtak” (33:4) Jákob és Ézsau látszólag megölelik és megcsókolják egymást, ahogy jó testvéreknél előfordul. Hogy ne legyen ennyire egyszerű: a tóratekercsekben (és a nyomtatott könyvekben is) a „megcsókolta” szó felett pontok vannak, ez pedig felkeltette bölcseink figyelmét.

Az hogy egyes szavak felett pontok vannak, több tórai helyen is előfordul, Rabbi Simon ben Elázár szerint ha a pontok és betűk száma megegyezik – mint esetünkben – akkor a szövegnek nincs rejtett jelentése, vagyis Ézsaut egyszerűen elöntötte a könyörület Jákob iránt, és teljes szívvel ölelte, csókolta öccsét.

Rabbi Jannaj erre ezt mondta: ha így van, akkor egyáltalán miért vannak a pontok? Szerinte Ézsau megharapta Jákobot, de márvánnyá változott a nyaka, ezért nem meghatódva sírtak, hanem Jákob a nyaka, Ézsau meg a kicsorbult fogai miatt. Milyen jó és szép, hogy ma már a békülések biztosan őszinték!

„És kisütött neki a nap …Ő pedig sántított csípőjére. Azért nem eszik Izrael fiai a szökőint, mely a csípő forgócsontján van, a mai napig, mert megérintette Jákob csípőjének forgócsontján a szökőinat (32:32-33).

Jákob a titokzatos angyallal való tusakodás után sérülten távozik, és a mondat egyszerű jelentése szerint Izrael fiai nem eszik az ún. szökőinat, hogy ezáltal is emlékezzenek a küzdelemre és következményére.

A barcelonai Rabbi Lévi Áháron szerint nem csak erre az emlékezünk a szökőín nem fogyasztásával, hanem arra is, kisütött neki a nap”, vagyis meggyógyult és kikerült az Ézsau angyala által okozott szorongatott helyzetéből. Így fejezi be a gondolatot: „ahogy számára kiderült az ég és felragyogott a nap, ugyanúgy ragyogjon fel számunkra a Messiás fénye, minél előbb, még a napjainkban!

Darvas István rabbi / OR-ZSE