A MAZSIHISZ mély meggyőződése, hogy egy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni, a kettőt már túlzásnak tartjuk.

2019. Március 14. / 09:39


A MAZSIHISZ mély meggyőződése, hogy egy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni, a kettőt már túlzásnak tartjuk.

A zsidóság „nem éppen a honszerető, nyájas népréteg szerepében tűnik fel” – ez a kitüntetettek egyikének kedves mondata.


„Döbrentei Kornél írói munkásságának antiszemita vonatkozásaiból bő válogatást kínál az internet.”Mellé felsorakozott, a sokadik kitüntetését átvevő Takaró Mihály, aki irodalmi tudását főként a Jobbik rendezvényeinek hallgatóival osztotta meg alig pár éve, még abban az időben, amelyekből ma is naponta kerülnek elő sötét, rasszista ocsmányságok.

A két rasszista irodalmár párhuzamos kitüntetését – szeretnénk szólni – soknak tartjuk. Szerintünk be kellene ezt jobban osztani. Arra szeretnénk kérni a kulturális kormányzatot, hogy a legközelebbi március 15-én már csak egy rasszistát tüntessen ki, higgyék el, az is bőven elég lesz az ünnephez. Március 15-e ugyanis Döbrentei és Takaró rasszizmusának az ellenkezőjét, a befogadó, liberális nemzeteszme diadalát ünnepeli. 

Tisztelettel tájékoztatjuk a kulturális kormányzatot arról, hogy vannak nagyszerű és nem rasszista magyar irodalmárok, akár közülük is lehetne válogatni.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek