Gyász: A derűs hűség embere – elment a város legderűsebb, legbölcsebb zsidója

2019. Január 05. / 22:14


Gyász: A derűs hűség embere – elment a város legderűsebb, legbölcsebb zsidója

Robicsek Gyuri bácsi, a hódító vagány, TEFU-sofőr, a Lukács uszoda minden hajnali örökös tagja a Frankel zsinagóga otthonosságát jelentette, aki a 90-en túl is imádta a gyerekeket és udvarolt a lányoknak 20 és 90 év között.


Robicsek GyörgyRobicsek György
A halálunk folyamatos, az otthonosságunk elvesztése az a földön. Beleszületünk és belenövünk egy világba, megismerjük, megkedveljük és rögtön elkezdjük elveszíteni. Amikor azok, akik felneveltek minket, elmennek, már készen állunk. Van, amikor már az Eljövendő Világ kávéházaiban lenne nagyobb asztaltársaságunk.

Robicsek György, a Frankel Zsinagóga oszlopos tagja, aki több mint 60 éven át erősítette a minket, Benoschofsky Imre időszakától Verő Tomi koráig, nem volt idegen egy percig sem a földön. A 12 éves gyerekek életéhez éppen úgy tartozott hozzá, mint a lassan idősödő házaspárokéhoz. Mindenkivel lezseren figyelmes volt, új és új nemzedékeknek jelentette ő a Frankelt. TEFUI-sofőr volt és gyengéden kikacagta a mamáját, mert szégyellte, hogy egy zsidógyerek nem értelmiségi. Ugyan, mit számít ez?

Az volt a titka, hogy nagyon otthon tudott lenni ott, ahol éppen volt. Hogy szeretett élni. Nem volt családja és könnyed, elégedett életszeretetéből mindenkinek juttatott, aki körülötte volt. Otthontalan korokban felmérhetetlen érték az ilyesmi és súlyos hiánycikk.

Minden gyerek, amikor bemegy a zsinagógába, cukorkáért megy Gyuri bácsihoz. Minden felnőtt, amikor bemegy, megkeresi, hogy beszámoljon róla, mi volt a Lukácsban, ahol ugyanolyan törzstag volt, mint Földes Józsi éttermében. Az élete maga volt az otthonlét és az otthon-teremtés. Miatta váltak azzá ezek a helyek, amik voltak. Reggel 6 órakor, ha az ember elment a Lukács főbejáratához, Gyuri bácsit már ott találta. A rendszerek változtak, az árak egyre feljebb mentek, világot születtek és haltak lakóikkal együtt, de Gyuri bácsi ott volt az uszodában és a Frankel-minjánban és mindig észrevette minden asszony új ruháját és minden gyerek nyűgösebb kedvét.

Ha holnap reggel esetleg mégsem volna már ott a Lukács előtt, ha nem érkezne esetleg meg most péntek este időben, ha többé már ezen a teremtett világon nem találkoznánk Vele, aki szeretett itt élni, vigasztalhatjuk azzal magunkat, hogy 91 éves volt, régen és sokan várták már őt az Eljövendő Világban, ahol ma este hatalmas bulit csapnak a Lukács, Földes Józsi vendéglője és a Frankel régi vendégei,rabbijai mind, és hogy az Eljövendő Világ még jobb és otthonosabb hely lesz mától, ahol Gyuri bácsi hanyag kedvességgel kvaterkázik a Jóistennel. Úgy őrizzük az emlékét, hogy vigyázzunk a jókedvünkre.

Robicsek György, 1927-2019. Áldott az Igaz Bíró

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Dr. Kunos Péter, a közösség első számú szolgálója
Zsidó világ
Hercz  rabbi: Purim korszakváltó időben
2024. Március 21. / 13:35

Hercz rabbi: Purim korszakváltó időben