Mai születésnapos: Ralph Steinman, az egyetlen orvos, aki halála után kapott Nobel-díjat

---

Hogy Karinthy nyilvánvalóan zsidó stréberével, a jó tanuló Steinmannal felnőttkorában mi lett, mit váltott végül be a belé vetett reményekből, nem tudni, a Tanár úr, kérem jóval előbb véget ér, semhogy ezt a kérdést tárgyalhatná. Névrokona azonban, akinek tragikomikus történetét akár Karinthy is írhatta volna, tényleg Nobel-díjas lett: csak kicsit későn.

Apukájának ruhaboltja volt egy Sherbrook nevű kanadai városban, ahová Montrealból költözött a család Ralph születése után. A fiatalember aztán egyetemistaként visszaköltözött Montrealba, anyai nagyszüleihez, hogy elvégezhesse az orvosit.

A nagy regényeket gyakorta idős emberek írják, ehhez a műfajhoz meg kell érni, sokat kell csendben figyelni és várni. A természettudományos áttörések azonban inkább fiatal emberek nevéhez kötődnek. Ralph Steinman is húszas évei végén különítette el a „dendritikus sejteket”: ezek segítségével sokkal jobban megmagyarázható, micsoda valójában a szervezet betegségek elleni védekezése, immunreakciója. De azért a következő évtizedekre is maradt még dolga: be kellett bizonyítania hosszan kételkedő kollégáinak, hogy igaza van. Amikor a sokat vitatott elméletet elfogadta a tudományos közösség, már valóban csak várnia kellett számos elismerésének koronáját, a Nobel-díjat. És ez az, amiben ez a korszakos zsidó tudós végül kudarcot vallott: a várakozás.

Hatvanas évei közepén támadta meg a rákbetegség, amellyel saját immunelmélete segítségével vette fel a harcot és ezt a hosszú küzdelmet végül, 68 évesen elveszítette. Az utolsó időkben a lánya szerint gyakran viccelődött azzal, hogy már csak egy kis ideig kell kitartania, nem bukhat el a célegyenesben: azzal bíztatta magát a betegség elleni küzdelmében, hogy a halottaknak nem jár Nobel-díj.

Alig három nappal azelőtt ment el 2011-ben, hogy a bizottság végre elismerte munkáját és másik két immunológus kollégájával közös Nobel-díjat ítélt meg számára. Aztán, amikor próbálták megkeresni az örömhírrel, szomorú meglepetés várta őket. Az 1974 óta érvényben lévő szabályok szerint a jelölteknek a döntés pillanatában életben kell lenniük, halála után senki nem kaphat Nobel-díjat. A döntés jóhiszemű volt tehát, de szabályellenes. A figyelmetlen „zsűrorok” azonban belátták, hogy már nem vonulhatnak vissza és a megindító történet is meggyőzte őket: kivételt tettek Steinmannal, és nem vonták már vissza a díjat, amely a lánya szerint nagy boldogságot okozott volna az egész életét a családjának és a munkájának szentelő Ralph Steinmennak, ha megéri.

A halottak azonban akkor sem tudnak örülni az elismerésnek, ha szabályellenesen megtarthatják. Hála az orvostudomány fejlődésének – nem utolsósorban Ralph Steinmannak is – egyre tovább élünk, úgyhogy nem sürgős, de azért mégis: mindig mondjunk el minden jót felebarátainknak, amit csak tudunk róluk: kezdjük el még ma agyondicsérni egymást. Megérdemeljük, és kicsit talán jobbak is leszünk tőle.

---