Mai születésnapos: Neil Diamond, „a zsidó Elvis”, a Shrek zeneszerzője
Több mint százhuszonötmillió példánnyal a világ egyik legsikeresebb előadója, Elvis, a király tényleg játszotta a dalát és híres duettet énekelt Barbra Streisanddal, egykori középiskolai osztálytársával, akivel leginkább csak cigizni lógott ki annakidején a suli elé. Karrierje azonban nem Streisand oldalán, hanem egy zsidó nyári táborban kezdődött.
Az amerikai álom újabb példája, egy újabb olyan élettörténet, amelynek a nyitómondata az, hogy kelet-európai zsidó bevándorlók gyermekeként nőtt fel Brooklynban – ő történetesen a ’40-es években.
Középiskolás koráig annak ellenére sem árult el semmilyen különleges tehetséget vagy legalább érdeklődést, hogy Barbra Streisand osztályába járhatott, hogy megadatott neki már kislánykorában megismerhetni Barbrát és még egy kórusban is énekelhetett vele – nem volt éppen rossz évjárat, amely Streisand mellett Neil Diamondot adta a világnak. Ekkoriban azonban még nem volt túl szoros kapcsolat közöttük, de a kóruson kívül azért volt még egy közös programjuk: „Két brooklyni szegény gyerek voltunk. Néha együtt lógtunk ki a suliból cigizni”, mesélte Neil Diamond a boldog ifjúságról.
A zene 16 évesen találja meg egy zsidó nyári táborban egy híres folkénekes, Pete Seeger fellépésén. Seeger a koncert után is ottmaradt a kamaszokkal, s aki akarta, előadhatta neki saját szerzeményeit és a kis Neilt ezen az estén elérte a sorsa. Villámcsapásszerűen világosodott meg számára, hogy az élet egyetlen értelme dalokat írni és aztán egy gitárral előadni őket. „Amikor hazaértem New Yorkba, első dolgom volt venni egy gitárt, elkezdtem tanulni és szinte azonnal nekiláttam, hogy dalokat írjak”.
És akkor már verseket is, ha van egyáltalán különbség. Udvarolni például mindkettővel lehetett, egy idő után már a többi fiúnak is ő gyártotta a szerelmes dalokat rendelésre. Még beiratkozott az egyetemre, amelyet majdnem sikerült végigunatkoznia, de éppen a diplomázás előtt kapott egy alkalmi megbízást dalszerzésre, úgyhogy sohasem fejezte be. Úgy emlékszik, hogy nem ő választotta a dalszerzést és az előadást, ezek választották ki őt.
Ezután hosszú éveken keresztül csak két dologgal foglalkozott: zenélt – elsősorban írt – és éhezett. Nem adta fel egészen addig, amíg a siker megérkezett a ’60-as évek második felében, elsősorban az I’m a believer című számmal, amelynek feldolgozása a Shrek című rajzfilm zenei emblémája lett és a szintén legendává vált Sweet Caroline-nal, amelyet egyetlen óra leforgása alatt rakott össze egy hotelben, Elvis Presley is ebbe szeretett bele egy másik Neil Diamond nóta mellett.
Előadóként és szövegíróként egyaránt meghódította az egész angolszász világot: Amerika, Kanada, az Egyesült Királyság és Ausztrália egyként imádták.
És akkor kicsit visszavonult, hogy a kisfiával játsszon, a világhíréből bőven tellett rá és különben is: 16 éves kora óta nem hagyta abba a zenélést. A visszatérés a ’70-es években néhány évtizednyi kihagyás után újra összehozta Streisanddel, aki külön és Neil Diamonddal duettben is elénekelte Diamond „You don’t bring me flower”-jét.
Aztán jött egy legfeljebb félsikernek nevezhető mozi-kísérlet, a Dzsesszénekes egy kántor fiáról, aki a hagyományos liturgia és a jazz világa között őrlődik. Bár színészként nem aratott éppen átütő sikert, zenei teljesítményével kivívta a lapok elismerését: ekkor kapta a „zsidó Elvis” nevet.
A dalai a 2000-es években újra szárnyalni kezdett: több mint 50 pályán töltött év után belépett a halhatatlanok közé, úgyhogy nem sokat számít, hogy ma lett 76 éves.
Pészah 5786 / 2026: Hol kapható az ünnepi macesz? – Helyszínek és választék
Pészah 5786 / 2026 – Ünnepi széderesti menüválaszték
