Mai születésnapos: Martin Landau, Woody Allen és Tim Burton Oscar-díjas sztárja

---

A brooklyni zsidófiú a legzsidóbb foglalkozások között ezüstérmes képregényalkotói hivatást választotta elsőként, 17 éves korától. Nem is csinálta rosszul, de végül úgy döntött, hogy a megformálás egy másik módja még közelebb áll hozzá, a rajzolás helyett a színészet. Nem a vonalakból, önmagából, a saját fizikumából akart új és új embereket megalkotni és ezzel elérkezett a legzsidóbb foglalkozáshoz, a színészethez. Ami aztán nem ment könnyen. Öregember volt már, 30 éves, amikor Alfred Hitchcock felfedezi gonosztevőként, sérült gonosztevőként, egy gengszter jobbkezeként, aki Cary Grantet szeretné bántani. Ez az első felfedezése, de valamiért mindig újra fel kell fedezni, hiába csinál mindent egészen kiválóan, hiába bizonyítja mindig, milyen jelentős színész.

Amíg a filmes karrierje áll, a tévében kénytelen tündökölni a Mission Impossible című, kultikusnak bizonyuló sorozatban, olyan FBI-ügynökként, aki bárkivé képes átváltozni, bárkit képes utánozni. Megint megmutathatja, hogy színészként egyszerűen nem kaphat Impossible Missiont vagyis olyan feladatot, amelyet nem végez el. Varázsló, aki mindenki bőrébe bele tud bújni. Amerika döntött: örökre megszerette Martin Landaut.

És aztán hosszú időre megint félrevonult, aztán 60 éves kora körül újra felfedezték, így oldotta meg, hogy mindig olyan friss legyen, mint egy pályakezdő. Egészen a Tucker, az autóbolondig ezt gyakorolta, amelyben megkapta élete egyik igazi, komoly mellékszerepét, az álmodozó címszereplő barátját. Hatalmas sikerrel fogadták és Woody Allen nekiadta sötét tónusú, dosztojevszkij-i ihletésű filmje, a Bűnök és vétkek címszerepét. Ő volt a zsidó Raszkolnyikov, Judah Rosenthal, aki attól fél, hogy elárulják apró, de sötétecske titkait és végül inkább gyilkol, minthogy ezt megkockáztassa. És nincs semmi, nincs bűnhődés, csak bűn van és vétek ebben a kifordított Dosztojevszkij-műben. És a lelkiismeret, amely soha nem erősödik fel annyira, hogy megváltson, de soha nem is hallgat el egészen. Mert ki tudja, hátha mégis van minden bűnt számon tartó Jóisten valahol. Ez, a bűn közelsége és hétköznapisága, a földi következmények hiánya és az élet üres kilátástalanságának réme nagyon foglalkoztatja Woody Allent, mert 16 évvel később megrendezi a Match Pointban lényegében ugyanezt, ezúttal az áldozat szerepében Scarlett Johanssont foglalkoztatva, aki ebben a szerepében annyira szívfájdítóan jó, annyira drámai, hogy az a legemlékezetesebb Woody Allen-színészek közé repíti.

Landau majdnem megkapja az Oscart a Bűnök és vétkekért, elkezdi érdekelni a dolog és Tim Burtonnel végül meg is csinálja. A legrosszabb hollywoodi rendező, Ed Wood a film főhőse, ő Johnny Depp, cimborája pedig a már önmaga múltjának szellemeként feltűnő Lugosi Béla. Martin Landau, a mindig kéznél lévő mellékszereplő, aki bakot tart a csillogó hírességeknek, amelyen át felérnek a fénybe, amíg ő dolgozik. Állítólag még magyarul is tanul kicsit, hogy rendesen megszólalhasson benne Lugosi Béla, aki egyfelől saját jogon, másfelől Martin Landaunak köszönhetően marad meg a borzongó emlékezetben, halhatatlan magyarként. És erre már nem lehet nem odaadni az Oscart.

Aztán megint elfelejtik, meg ismét hívják úgy igazán mellékszerepelni és ő mindig megy szépen. Mindig igazolja, hogy az, aki és nem bízza el magát.

Ő játszhatta el egy a hitről mesélő könyv filmváltozatában a legnagyobb amerikai rabbik egyikét, Albert Lewist, akinek konzervatív gyülekezete ötven családból állt, amikor átvette egy kevés zsidó által lakott környéken és 1000 családot hagyott hátra, amikor búcsúzni kényszerült. Akinek a hite olyan erős volt, hogy mágnesként vonzotta a családokat. Aki egy kislányról mesélt, aki költözés közben a csomagokon nyugtatva fejét aludni próbált és mikor egy arra siető néni megjegyezte, hogy nincs szegénynek otthona, meglepődve válaszolt: nekünk van otthonunk, csak házunk nincs, ahová betegyük. Mármint az otthont. Mert van otthon házfalak nélkül is és nem az emberekben, nem belül, hanem az emberek között, azokban a viszonylatokban, amelyek egymáshoz fűzik, anyákká, apákká, gyermekekké teszik őket, szerelmesekké, barátokká. Ez az otthon eléggé sérülékeny, de azért kesztülszállítható a földön. A rabbit, aki erről prédikált, Martin Landau játszotta, aki nem veszítette el az otthonát a földön, amikor éppen nem kellett senkinek és várt, hogy újra szerepelhessen. És tanította Jack Nicholsont színészmesterségre, mindenkit, aki eljött hozzá, mert amíg nem játszott, mégis csinálni akart valamit az életével. A rabbi, akit felélesztett, küldött egy előre rögzített üzenetet a híveinek a temetésére, amelyen tanította és vigasztalta őket, akik otthonuk egy darabját veszítették el, a közösségük vezetőjét.

Shalom, haverim, béke veletek, barátok, így búcsúzott. Kedvesen integetve. Martin Landau itt van még az általunk lakott világon, 89 éves. Isten éltesse őt sokáig.

---