Mai születésnapos: Izrael állama, az Ígéret földje, minden zsidó hazája

Mindig, ha a születéséről esik szó, elhangzik, de legalábbis átsuhan a fejeken a kérdés: vajon tényleg a holokausztban fogant volna? Vajon tényleg az indította meg a világot, az Egyesült Nemzetek Szövetségét, ami a haláltáborokban a felszabadítók szem elé tárult? Tényleg Auschwitz krematóriumainak füstjéből kelt életre 2000 év után?

Az álom mindenesetre sokkal régebbi, még az első száműzetés idejéből való, Babilonból. A zsoltáros híres sorai nem hagynak efelől semmi kétséget: „Száradjon le a jobb kezem és tapadjon nyelvem ínyemhez, ha én Téged, Jeruzsálem, elfeledlek”.

Imáink központi részében, a Tizennyolc Áldásban minden nap háromszor imádkoznak a jámbor zsidók Jeruzsálem újjáépítéséért, minél előbb, még a mi napjainkban, a Messiás megérkeztekor.

De maga a politikai, vallási és kulturális cionizmus is jóval előbb éledt fel a holokauszt idejénél. Az ortodoxia köreiben számosan ellenezték, arra hivatkoztak, hogy Jeruzsálem nem épülhet újjá e világban, politikai erőfeszítések árán, a Messiás nélkül, mert ez, a hagyomány szép kifejezésével „a vég siettetése”. A vallásos cionisták azonban úgy látták, hogy nem kell már a véget siettetni, mert az Idők jelei azt mutatják, hogy úgyis közel jár: „nem Mi siettetjük a véget, hanem a Vég siettet Bennünket”.

A nacionalizmusok ébredése szülte a zsidó haza, a zsidó nemzetállam iránti igényt is. A cionizmus a 19. század gyermeke volt és a cél hősöket és mítoszokat teremtett: Josef Trumpeldor, a jobboldali cionizmus bálványa a legenda szerint utolsó szavaival is a leendő országot éltette harcosként: „jó a hazánkért meghalni”- mondta harcban elesve, negyed századdal azelőtt, hogy a megígért haza világra jött volna.

A zsidó erő, bátorság, önfeláldozás újjáéledése volt ez a szakítás 2000 év alávetettségével, amely újra elevenné tette a Pészach, az egyiptomi kivonulás mítoszát: Herzl volt a második Mózes, aki ismét elvezette népét a szolgaság házából az Ígéret Földjére. Az a Theodor Herzl, aki több mint 40 évvel azelőtt meghalt (40 év a sivatagi vándorlás ideje), hogy az Ígéret földjére léphetett volna. A szovjet zsidók kiengedését követelő tüntetők világszerte azt kiabálták, írták plakátjaikra éveken keresztül, a Szovjetunió első titkárának, a gonosz Fáraónak üzenve: Engedd el népemet.

jeruzs__lem_05_02.jpg

Előhozta a zsidó haza mozgalma a régi történetíró, Josephus Flavius feljegyzéseiből a Maszada történetét, amelynek védői a halált választották a római fogság helyett, amikor a haza utolsó kis darabja is védhetetlenné vált. Sok százezerszer hangzott már fel az elmúlt évtizedekben az eskü: A Maszada nem eshet el újra. És mindannyiunk szívének mélyén ott a szorongás: vajon bizonyos-e, hogy soha többé nem esik el?

Izrael állam élete első hét évtizedében számos háborút kellett megvívjon életre-halálra. Rengeteg problémával küzdött meg azokban az évtizedekben, amíg még élt, közöttünk járt az Alapítók nemzedéke, a modern kor szinte bibliai ősatyái és ősanyái: a látástól vakulásig dolgozó pionírok és a megkínzott, családjukat elveszítő, hontalan túlélők fájdalmas és büszke szövetsége építette fel az országot, amelynek lakosságszáma mára megtízszereződött, számos területen emelkedett a világ legjobbjai közé és képes katonailag is megvédeni önmagát. A szovjet zsidók is megérkeztek, a gonosz birodalom, amely visszatartotta őket, kimúlt és tavaly a születésekkel és a bevándorlással együtt 8, 7 millióra nőtt a lakosságszáma, a születések száma messze meghaladja, sokszorosan, a halálozásokét, az előző év óta 150 ezerrel vannak – vagyunk – többen. Ortodoxok, világi zsidók, arabok együtt. Büszke, szabad, gyarapodó nemzet.

Bár erős, de kicsi és féltjük, hogy túléli-e majd a mostani, már az elején is kiszámíthatatlanul fenyegetőnek tűnő évszázadot is? Ahogy még a nagyszüleink és dédszüleink alig tudták elképzelni, hogy megszületik majd, hogy valóban megszületett, úgy mi már azt nem tudjuk és nem merjük elképzelni, hogy valaha is ne létezzen a Föld egyetlen zsidó állama?

Az ország negyede a legutolsó statisztikai adatok szerint nem zsidó, 20%-a a lakosságnak arab, még ha nem számoljuk is Ciszjordánia arab lakóit és ők semmivel sem kevésbé polgárai Izraelnek a többieknél, nekik is a hazájuk és minél inkább azzá is kell hogy legyen. Tud-e majd békében élni a jövőben saját kisebbségeivel és szomszédaival Izrael? Fel tudja-e adni a békéért cserébe az 50 éve ellenőrzése alatt tartott Ciszjordániát és kap-e érte békét, ha igen? Hogyan lesz úrrá belső társadalmi feszültségein? El tudja-e érni a hi-tech és startup-hatalom, a katonai és gazdasági hatalom a jövedelmi egyenlőtlenségek mérséklődését, a leszakadó állampolgárok csoportjainak felzárkózását, valóban minden zsidó és így minden zsidó vallási irányzat otthona lesz-e az Ígérethez híven, reformoké és ortodoxoké (és a miénk, neológoké), férfiaké és nőké egyaránt?

Bizonyára így lesz, mert a zsidóság a népek fénye és mert a Tóra, a legszentebb tanítás Cionból érkezik:onnan indul majd el a béke, hogy elérje az egész emberiséget. Ahogy Jesájával, a prófétával ígéri a Seregek Ura: a farkas és a bárány együtt legelnek majd, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik és nem húst többé, mert nem tűrök majd vérontást szentségem hegyén-így szólott az Úr és szavai beteljesednek. Legyen így minél előbb, még a mai napjainkban.

És most gondoljanak a homokos tengerpartra Tel Aviv és Jaffa között, a Kineret partjára Tibriáson, a cfáti zsinagógákra. A Falhoz vezető, árusokkal zsúfolt kis sikátorokra Jeruzsálemben, a békésen pipázó, öreg arabokra a Jaffa-kapunál, a sivatag csendjére, amely elkerülhetetlenül szembeállít minket önmagunkkal. A mélyen fekvő Holt-tenger partjára, a kilátásra a Maszadáról, a nyüzsgő, szabad, tengerparti nagyváros, Tel Aviv párás délelőttjeire, a 18 éves gyerekekre, akik három évig élnek a halál közelében a hadseregben, hogy utána, ha túlélik, hónapokra szaladjanak el felejteni a világ másik végére. Gondoljanak a szüleikre, akik három évig várják rettegve a hívásokat, ha nem is mutatja senki, hogy fél.

Örüljenek és imádkozzanak. Boldog születésnapot, boldog jövendőt, Izrael. Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki megérnünk engedted ezt a napot és ezt az órát.