Mai születésnapos: báró Korányi Frigyes, a magyar orvostudomány úttörője, a szegények gyógyítója

---

Nagykállón születik 1828-ban, pár évvel az Eizik Taub, a kállói rebe halála után jómódú orvos-családban; kilenc testvér közül ő a legöregebb. A középiskolát már a piaristáknál járja ki, aztán Pestre kerül az orvosi egyetemre. Még nem végez, amikor kitör a szabadságharc, amelyhez lelkesen csatlakozik, mint oly sok magyarrá válni kívánó társa: katonaorvosként szolgálja hazáját, amelynek a zsidók még jó ideig nem lesznek egyenjogú polgárai és áttér a római katolikus hitre: ekkor válik családjával együtt Kornfeldből Korányivá.

A szabadságharc után továbbtanul Pesten és Bécsben, de egy ügyetlen félreértés miatt felségsértési ügybe keveredik és vissza kell vonulnia Nagykállóra. Itt van módja még ellesni egyet-mást orvos édesapjától és megkezdi évtizedes harcát az egészségügyi intézményrendszer modernizálásáért: ő a helyi kórház egyik alapítója, először kíséreli meg feltárni a gyermekhalandóság okait. Tapasztalatokat gyűjt a korszerű egészségügyről, hogy szorgalmasan propagálja vívmányainak mielőbbi bevezetését: a kiegyezéshez vezető úton következetes makacssággal megy végig: lemond megyei főorvosi pozíciójáról 1861-ben a magyar alkotmány felfüggesztése miatt, de aztán a ’67 utáni „zsidó aranykor” egyik legelismertebb figurája lesz.

A ma már róla elnevezett kórház, a „Korányi” első igazgatójaként és a közegészségügyi törvényhozás szakértőjeként most módja nyílik reformelképzelései megvalósítására. Nemessé emelik, a főrendiház örökös és a Tudományos Akadémia levelező tagjává válik és az orvosi egyetem rektorává. De mindezeknél még sokkal fontosabb az éppen kialakulófélben lévő, igencsak népes, borzalmas lakáskörülmények között élő városi szegénység iszonyatos tömegeit sújtó, „magyar népbetegség” társadalmi okainak felismerése és a megelőzést célzó intézményrendszer kiépítése, a tüdőszűrés elterjesztése. Mindehhez nem csak tudományos ismereteit, de ezerszer megszolgált társadalmi tekintélyét is felhasználja: adományokat is gyűjt tüdőszanatórium létesítésére. Tanárként „iskolaalapító”, se szeri se száma híres növendékeinek, kutatóként nemzetközi elismertségnek örvend.

Emlékét nem csak a róla elnevezett, jórészt az ő örökségét hordozó intézmények őrzik, a legkiválóbb magyar orvosok egyikeként tartjuk számon, a dualista Magyarország egyik legjellegzetesebb, legkiválóbb figurájaként, aki a 20. századba mélyen átnyúló utolsó éveivel végigélte szinte az egész korszakot: épp az összeomlás kezdete előtt, 1913-ban halt meg 85 évesen.

Már felnőttkora kezdetén elhagyta a zsidóságot, a teljes és páratlanul sikeres asszimilációt választotta és éppen ennek révén válik egyszerre tipikus és kivételes jelentőségű, példás élettörténete a magyar zsidóság történelmének kitüntetetten fontos fejezetévé.

---