Mai születésnapos: Albert Goldsmid, a keresztény katona, aki cionistának tért meg

---

Kezdjük talán onnan, hogy George Eliot (ál)neve ellenére is: nő. Híres és népszerű írónő volt a viktoriánus Angliában, aki, hogy ne menjen szembe a viktoriánus erkölcsökkel és előítéletekkel, férfinéven tette közzé könyveit. Köztük az utolsó regényét is, amely egy jószándékú, de céltalan és gyökértelen fiatalember szerelméről és megtéréséről szól: szerelméről egy zsidó lány iránt és megtéréséről a zsidóság „nemzeti ügyéhez”, a cionizmushoz, a zsidósághoz, ahová, mint kiderül, mindig is tartozott. A fiatalember segít megtalálni az általa megmentett zsidólány családját és végül saját népét és küldetését találja meg, veszi át a lány rokonaitól. A magyarul kissé szerencsétlen nevű, címszereplő fiatalember, Daniel Deronda páratlanul népszerű története a 19. század derekán rengeteg zsidó és nem zsidó szívet térített meg, utat tört Angliában a születőfélben lévő politikai cionizmusnak, van, aki szerint előkészítette a „zsidó nemzeti otthon” iránti igényt elismerő, sok évtizeddel későbbi Balfour-nyilatkozatot.

És akkor, nagyjából a regény sikereinek csúcsán feltűnt a színen egy magas rangú katonatiszt, akiről úgy tűnhetett, hogy egyenesen a könyvből lépett elő, a regény lapjairól sétált át a világba. A megelevenedett regényhőst Albert Goldsmidnek hívták.

„Én vagyok Daniel Deronda, kereszténynek születtem. Apám és anyám is kikeresztelkedett zsidók voltak. Amikor ezt fiatalemberként, Indiában megtudtam, elhatároztam, hogy visszatérek az ősök világához. Hadnagy koromban betértam a judaizmusba. Édesapám dühöngött emiatt. A mostani feleségem szintén kitért zsidók gyermeke volt. Megszöktünk együtt és előbb polgári házasságot kötöttünk, aztán ő is visszatért és megházasodtunk a zsinagógában is. Ortodox zsidó vagyok” – mondta állítólag magának Theodor Herzlnek Goldsmid immár ezredesként és az angol cionisták vezetőjeként.

Indiában született, édesapja gyarmati tisztviselő volt, családja pedig, amely a keresztény hitben nevelte fel, számos zsidó kitűnőséget ajándékozott a Brit Birodalomnak. Impozáns katonai karriert futott be, amelyben fiatalkori döntése, zsidóvá válása, mint maga is mondja, cseppet sem gátolta: Goldsmid ezredes volt a Brit Hadsereg legmagasabb rangú tisztje a 19. században. Elkötelezett hazafi és ugyanakkor szenvedélyes cionista: „Nagy Britannia az apám és Izrael az édesanyám” – ezzel magyarázta kettős kötődését.

Élete utolsó tíz évében az angol cionisták vezetőjeként szoros kapcsolatban volt Theodore Herzllel: ugyanabban az évben, 1904-ben haltak meg mindketten.

Ebben a szűk tíz évben alapította meg Goldsmid ezredes először a londoni East End szegény, munkásosztálybeli zsidó bevándorlógyerekei számára a Zsidó Legényegyletet, a szigetország első zsidó ifjúsági szervezetét. A hierarchizált, fegyelemre és bajtársiasságra tanító, szinte katonai felépítésű szervezet nagyon népszerű volt az East Enden, de gyorsan elterjedt az ország más nagyvárosaiban is és eljutott Montrealig és még Johannesburgig is. Az árvaházból és a helyi iskolákból toborzott tagság az East Enden utcánként szerveződött, a Legényegylet sportolásra és tanulásra egyaránt lehetőséget nyújtott. Mindez aztán, egy évtizeddel az alapító halála után, az első világháború mészárszékébe torkollott.

Ebben az időszakban született meg a Balfour-nyilatkozat a zsidó nemzeti otthonteremtés céljának támogatásáról és lezárult egy korszak a cionizmus történetében, egy olyan korszak, amelynek az elevenné vált, népszerű regényhős, Albert Goldsmid ezredes az egyik legérdekesebb figurája volt.

---