Mai születésnapos: A 140 éves Szabó Ervin, a magyar könyvtárügy baloldali zsidó úttörője

---

Már a falu sem létezik, az Árva vármegyei Szlanica, ahol Schlesinger Ármin meglátta a napvilágot kerek 140 éve, 1877-ben, hogy rövid élete során a magyar közművelődés leghasznosabb munkásává, az antibolsevista magyar baloldal legnagyobb szellemi vezetőjévé váljon. Azért reformálta meg a magyar közkönyvtári rendszert, mert azt akarta, hogy a könyvtár minél szélesebb rétegek számára legyen elérhető szolgáltatás. Mert baloldali volt és demokrata, ez az ethosz mozgatta munkája közben. A nép iránti szeretet, egy Schlesinger Ármin néven született beteges fiatalembernek a magyar nép iránti együttérző vonzalma. Akit azért, mert bírálta az 1848-as forradalmat is, hogy keveset valósított meg szociális törekvéseiből, továbbá azért, mert hitt a világszabadságban, nemzetietlennek bélyegeztek.

Ő így beszélt minderről: „Nemzetteleneknek neveznek bennünket az úgynevezett nemzeti pártban szervezett fiai azon alföldi magyar földbirtokosoknak, akik nyomorult éhbérükkel elégedetlen magyar munkásaikat államköltségen szállított tót és oláh munkásokkal túrják ki és vetik oda a lassú éhhalálból a gyorsnak; hazaárulóknak neveznek minket a reformpárt hívei , fiai azoknak a bankároknak, akiknek kölcsönpénzén szervezik az idegen hatalmak hadseregeiket a bankárok saját hazája ellen (…) akik nemzetközi kartelleket kötnek a legfontosabb élelmi cikkek megdrágítására, mialatt nemzetük fiai milliószámra pusztulnak el lassú éhhalálban, piszokban, nyomorban! Ők pedig a nacionalisták, a hazafiak, a nemzet hű fiai (…) a mi hazafiságunk nem üres formák, külsőségek imádása, hanem az emberek, a nép szeretete, a magyar nemzet minden egyes tagjának ugyanolyan boldogsága, amilyet minden nemzet – az egész emberiség minden egyes tagjának kívánunk… Ez a mi nemzetköziségünk! A világszabadság! Ha ez bűn, ha egy bűnben leledzünk Krisztussal, Buddhával, Petőfi Sándorral, akkor – jussunk bár a pokolba is: igen, nemzetköziek vagyunk”

Két dolgot utált igazán, a hatalmat és a vele összekapcsolódó erőszakot. Ezért volt anarchista: „Egyes emberek kezében csak annyi hatalmat központosítani, amennyi a tárgyilagos cél érdekében múlhatatlanul szükséges”, ez volt a meggyőződése. El lehet képzelni, mit gondolt a párturalomról, a totális diktatúráról. Az elnyomott osztályokról azt írta: „nem az erőszak fegyvereivel küzdünk, amellyel az uralkodó osztályok védik veszélyeztetett uralmukat: csendőrrel, katonasággal, börtönnel – hanem a munkásság millióinak békés szervezeteivel”. A világot tehát nem a harc, hanem a belátás és a tudás fogja megváltoztatni: „S így mindazoknak, akik a társadalom fejlődését akarják, mindazoknak, akik életcéljukul a társadalom eszményi rendjén való munkálást tűzték ki, azon társadalomét, amely a lehető legtöbb ember lehető legnagyobb boldogságát biztosítsa – legszentebb kötelességük, minden politikájuk legfőbb vezető elve a kritikusan gondolkodó egyéniségek nevelése és fejlesztése kell hogy legyen”. Azzal volt tehát politikus, hogy könyvtáros volt, a közkönyvtári rendszer megerősítje. A könyvek hozzáférhetősége volt az egyik forradalma. Eszméit a polgári radikálisok orgánumában, a Huszadik Században hirdette, jelents társadalomtudósként és a szervezett szociáldemokrata munkásság lapjában, a Népszavában.

A nép szavát akarta hallatni betegen is, folyamatosan dolgozva és nem sokkal az őszirózsás forradalom előtt halt meg 41 évesen. Azt sem élte meg. „Szabó Ervin halála talán nagyobb veszteség a holnapi Magyarországnak, mint a mainak”, írta róla Móra Ferenc. Móra hitt ebben a holnapban, amely azóta sem, száz éve már nem akar megérkezni Magyarországra.

Az országos közkönyvtári rendszer az ő nevét viseli méltán Magyarországon. Szabó Ervinét, aki, legyünk rá büszkék, Schlesinger Sámuel Ármin néven született egy azóta eltűnt faluban Árva megyében. Legyen áldás az emléke.

---