Itt állunk mindannyian – jó szombatot!

,,Itt álltok a mai napon ti mindnyájan az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt, fejeitek, törzseitek, véneitek és tiszttartóitok, Izráel minden férfia; gyermekeitek, feleségeitek és a te jövevényed, aki táborodban van a favágódtól a vízmerítődig…” (5 Móz 29:9-10)

Máskor nem szoktuk jelezni, de most szükséges elárulni, hogy ez az írás kivételesen a Szentföldön íródik – és nem lehet megindultság nélkül belegondolni abba, hogy ez az a föld, amelyre Mózes nem tehette be a lábát. Éppen ő, a zsidóság legnagyobb prófétája, mesterünk, tanítónk, szabadulásunk vezére! Oly sok méltatlan ember lába tapodta ennek az ősidők óta megszentelt Országnak a földjét; oly sokan voltak és oly sokan vannak, akik semmibe veszik a szentségét – és éppen Mózes volt az, aki nem részesülhetett abban a boldogságban, ami minden zsidó ember szívét betölti Izraelben.

Ennek tükrében ragyog fel igazán a maga csodájában az a tény, hogy Mózes, amikor a népet maga köré gyűjti, akkor senkit, de szó szerint senkit nem hagy ki a felsorolásból. Még a jövevényeket, az idegeneket sem.

Nem ismerni ennél demokratikusabb és humanistább felsorolást a különböző társadalmi rétegek Isten előtt való egyenlőségéről abból a korból, amelynek Mózes a gyermeke volt. Az ő korában Egyiptom népe istenként tisztelte az uralkodót és porig alázta azokat, akiknek nem volt semmijük. S ekkor Mózes, Egyiptom egykori ,,hercege” a társadalmi kasztoknak, osztályoknak, kiváltságos eliteknek azt üzeni: az egyszerű vízhordó az Örökkévaló előtt éppen annyit ér, mint a legbölcsebb vén. Ő, akinél nem született nagyobb próféta, egy szintre helyezi magát a ,,senkikkel”, az átlagemberekkel, a nincstelenekkel és a rang nélküliekkel.

S erre biztat minket is. S arra, hogy mindezt belátni (azaz megtérni) sohasem késő. 

A judaizmus nem mond le senkiről, akit szabad akarattal és isteni képmással ruházott fel az Örökkévaló. Ránk bízatik a micvák megtartása, ami a zsidó gondolkodás egyik alapvetése: a Tóra ugyanis gyakorlati törvénykönyv, mindenkinek szól a mindennapokra, válogatás nélkül. 

Mózes nem homogén tömeget lát a társadalomban, hanem szabad, önálló, ötudatos emberek szövetségét arra, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból – és egymásból. 

A Nicávim szakasz egyszerre szól tehát a sokszínű egységről, a Tóra gyakorlati közelségéről, a megtérés forradalmáról, és arról, hogy az emberi lét legmélyebb titka nem más, mint az Örökkévaló által nekünk adott szabad akarat annak minden terhével, felelősségével és mérhetetlen boldogságával.

Jó szombatot!

---