Ma este beköszönt Peszách, a szabadság ünnepe

Ma este beköszönt Peszáh, a szabadság ünnepe. Régi hagyományainknak megfelelően családi körben, vagy a közösség rendezésében üljük körül a széder-esti asztalt. A liturgiai olvasmányainkból kirajzolódik az ókori történelem. Középpontjában a fizikai és a lelki szabadság megteremtőjével: Mózessel.

---

Tudatos volt az isteni szó, mely őt hivatásának teljesítésére indította. Hittel és bizalommal kezdett népe formálásához, hogy tengernyi akadályon, szembeszegülésen, lázadáson, harcon, kételyen keresztül a szent cél felé vezesse az akkor még alaktalan tömeget.

Ünnepi tanításunk szerint: Mózes küldetése nem volt más, mint útbaigazító vezérlés. Ösvény, mely az erkölcsi zűrzavarból a szellem magaslataira emelte övéit.

„… Kááser járim Mose et jádo vegávár Jiszráél…„ „Mikor Mózes felemelte kezét, erősödött a zsidóság gyülekezete. „

A Nádas-tengerből megmenekültek – a szabadság percében – himnuszt énekeltek. Évezredek generációinak tisztelete megőrizte a hagyományt, s ezért őseink csodálatos szabadulásuk emlékére mindennap felcsendül zsinagógáinkban a mózesi hálaének.

„Ásirá lásém ki gáo gáá…” „Hadd énekeljek az Örökkévalónak, mert dicsőséggel és fenséggel övezett.

Történelmünk eseményteli periódusaiban oly sokat jelentett tanítómesterünk magasba emelt két keze. Amelyek – ha kellett – erősen tartották, görcsösen átfogták a féltve őrzött kincset, a Törvénytáblákat. Ezek Istenről, erkölcsről, emberségről tanítottak.

„Jelé Mose kvédim…”

Mózes karjai nehezek voltak, elfáradtak. Emberekre, emberi segítőkészségre volt szükség, hogy a bizonytalanság óráján magasban maradhassanak. A mózesi kéz a Tan formálója.

Alant nem lehet egyedül, nem lehet különállóan értelmezni. Emberi segítséget igényel. Csak közösen, együttesen lehet megvalósítani. Idősebbjeinkkel és fiataljainkkal!

A mózesi törvény, a mózesi életpálya hozzánk is szól. A ma emberére is hat érzelmileg és értelmileg egyaránt. A köz erejére, az egyénekből, az egyéniségekből összetevődő közösségi erőre, közös alkotókészségre hívja fel a figyelmet. S mindenekelőtt az átörökítés szükségességére.

Pont harminc évvel ezelőtt Tiszavasváriban, az egykori Büdszentmihályon jártam. Egy olyan emléktáblát avattunk, amelyet a háborúban elpusztult zsinagóga helyén épült kultúrház falán helyeztek el. Így állítva emléket annak az ötszázhatvanegy zsidó férfinak, asszonynak és gyermeknek, akik mártíriumot szenvedtek. A felavatást megelőző napokban a kultúrház előtti térség útrendezése közben a markológép az egykori zsinagóga tetején álló Dávid csillagot ásta elő.

Ezt restauráltuk és elhelyeztük A Dohány zsinagóga Talmud Tórájának falán.

A továbbélés, a folytatólagosság, a mózesi eszmék szellemében. Az egykoron nagyon sokat szenvedett, de hitében mindig újjászülető, vallásához kötődő magyar zsidóság szimbólumaként.

Tiszta szívvel és őszintén valljuk, tanítjuk: évezredek megálmodta eszménye megvalósulhat. Törekszünk, hogy a mózesi eszmeiség új forrásra találjon.

Célkitűzéseinket a realitás és a mértéktartás határozza meg. Ebből táplálkozik hitünk az ünnepek sorában, s a dolgos hétköznapok szorgalmas munkájában egyaránt. Tanítással, szorgalommal és helytállással szolgáljuk a közösség ügyét.

Erre kötelez bennünket a mózesi örökség, amely egyben ígérete is a holnapnak, közös jövőnknek.

Kóser pészachot kívánunk!

---