Leborultak arcukra és megjelent nekik az Örökkévaló dicsősége

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:19 óra, az ünnep kimenetele: 21:35 óra.

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:35 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Chukát” (Mózes 4. 119:1–22:1) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

„Ott meghalt Mirjám és eltemették ott. És nem volt vize a közösségnek” (20:1-2). Mestereink szerint a pászuk utal arra a szokásra, miszerint ha halott van egy városrészben, akkor a szomszédoknak is minden vizet ki kell önteni.

Rabbi Slomo Efrájim Luntschitz szerint az is kiderül e mondatokból, hogy Izrael fiai nem gyászolták méltóképpen Mirjámot. Hiszen Áron halálakor „siratták Áront harminc napig”, Mózessel kapcsolatban ugyanezt írja Tóra, itt viszont semmilyen gyászról nem olvashatunk”.

Tekintettel arra, hogy negyven éven át Mirjám kútja biztosított vizet a pusztában vándorlóknak, az lett volna a legkevesebb, hogy illő módon búcsúzzanak tőle.

Mivel elmulasztották, Isten a víz megvonásával emlékeztette őket Mirjám érdemeire. Az emlékezés nem egyszerűen a micva, sokkal inkább a hová (kötelesség) kategóriába sorolható.

„Ez a tan törvénye, melyet az Örökkévaló parancsolt, mondván: Szólj Izrael fiaihoz, hogy hozzanak hozzád egy vörös tehenet, épet, amelyen nincs hiba, amelyre még nem jött járom.” (19.2).

A lublini Látó (Jákob Jichák Horowitz, 1745-1815) szerint nem csak a pászuk által említett állatra vonatkozik a mondat, hanem minden emberre, mert csak azokról elmondható, hogy a lelkében „nincsen hiba”, akikre nem „jött járom”.

A Tóra igája gazdagítja az emberek személyiségét, de ez az egyetlen vállalható teher, a többitől célszerű a lehető leggyorsabban megválni, és csak olyan tevékenységet folytatni, amely nem súlyként nehezedik az emberre, hanem örömet okoz számára. A vörös tehén már akkor sem számított épnek, ha két fekete szál volt a szőrében, ebben az esetben már pászul (érvénytelen) volt. A guri Rabbi Jichák szerint a vörös tehenet kettő, vagy annál több szőrszál tett érvénytelenné, míg az embernek nehezebb a dolga, hiszen a Tóra parancsba adja: „Tökéletes légy Örökkévaló Isteneddel” (5Mózes 18:13).

„Ha megmart a kígyó valakit, és az rátekintett a rézkígyóra, akkor életben maradt” (21:9). Mestereink a Talmudban több helyen (Bráhot 10b, Pszáhim 56a) is megjegyzik, hogy a Tóra által említett rézkígyó viszonylag rövid ideig, mindössze 700 évig létezett, mert jött Hizkijáhu király és megsemmisítette (2Királyok 18:4).

Rási indoklása szerint helyesen cselekedett, lévén bálványimádáshoz használták őket. Bölcseink megállapították (Berésit Rábá 42:3), hogy minden bibliai vers, mely a (vehájá, és volt) szavakkal kezdődik, valamilyen örömteli eseményt foglal magába. Milyen örömről szól ez a pászuk, az életben maradás okán érzett örömről, vagy esetleg másról?

Rabbi Szimha Meir megfejtése szerint Isten utasította Mózest: „készíts magadnak egy kígyót és tedd azt póznára; és lesz minden megmart, ha arra néz, életben marad” (uo.8.), és ezzel megteremtette a gyógyulás lehetőségét a betegséggel kínlódóknak. A rabbi interpretációja szerint a beteg ember megmaratta magát, majd rápillantott a rézkígyóra, végül szívében örömmel, testben–lélekben megerősödve távozott. Valóban nem kis boldogság.

„Ez a tan, ha meghal ember a sátorban, bárki bemegy a sátorba és minden, ami a sátorban van, tisztátalan hét napig” (19:14). A Talmudban (Bráhot 63b) úgy áll: „A Tóra szavai nem valósulnak meg, csak annak, aki megöli magát Érte”.

A lublini Rabbi Meir Sapira (1887-1933) kérdezi: „ha az ember megöli magát a Tóráért, akkor miként valósulnak meg a Tan szavai, nemde írva van: „Nem a holtak dicsérik az Örökkévalót” (Zsoltárok 115:17)?

Nos, bölcseink nem arra gondoltak, hogy az ember haljon meg a Tóra miatt, hanem a fiak nevelésére. Ha valakit felemészt a rengeteg munkájából adódó fáradozás, amelyet azért végez, hogy gyermekeit Tórára és jócselekedetre nevelje, és utódainak életében teljesedik ki fáradozása, akkor nem élt hiába. Ez a kommentár nem feltétlenül a követendő utat jelöli ki számunkra, sokkal inkább az elmúlt évszázadok zsidó történelmének találó összefoglalása.

Darvas István rabbi / OR-ZSE

---