Különbséget tegyetek a szent és nem-szent között, a tisztátalan és tiszta között

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:07 óra, az ünnep kimenetele: 20:14 óra.

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 18:53 óra után.

A Tórából ezen a héten az „Smini” (Mózes 3. 9:1-11:47.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Egy gondolat az Heti szakaszból:
„…mert én vagyok az Örökkévaló, aki felhozott benneteket Egyiptom országából, hogy legyek a ti Istenetek: azért szentek legyetek, mert szent vagyok én..” (Mózes 3. 11.45) Dr. Bernstein Béla fordítása

Smini – A nyolcadik (napon)
(Mózes 3. 9:1-11:47.)

„És a nyolcadik (smini) napon történt, hogy megszólította Mózes Áront és fiait meg Izrael véneit” (9.1). Nem teljesen világos, hogy miért hívta oda a véneket Mózes, hiszen nekik, Áronnal és fiaival ellentétben nem volt feladatuk a frissen felállított Miskánban. Egy magyarázatot a midrásban (Vájikrá Rábbá 11.8) idézett Rabbi Ákivá kínál: „Izrael népe hasonlít a madárra, ahogyan a madár nem tud repülni szárnyai nélkül, ugyanúgy képtelen a zsidó nép jelentőset alkotni vénei nélkül”.

A vers a tegnapi: „És a nyolcadik napon történt, hogy megszólította Mózes Áront és fiait meg Izrael véneit” (9.1). A megközelítés Rásinak köszönhetően eltérő, szerinte azon van a hangsúly, hogy Mózes odahívta Áront és fiait: „A Tóra tudatja, hogy Áron és fiai az Örökkévaló parancsára mentek a Hajlékba, hogy ellássák a papi munkakört, ne gondolja senki, hogy önhatalmúlag cselekedtek”. A tegnapi kommentár szerint egy olyan súlyú esemény, mint a szolgálat (ávodá) megkezdése elképzelhetetlen a bölcs öregek jelenléte nélkül, míg a mai arra utal, hogy a fontos tisztségek betöltése nem mindenki számára okoz(ott) egyforma elégedettséget, és Mózes, aki jól ismerte a zsidó néplélek rejtett zugait is, egy komolyabb botrányt akart elkerülni Áronék megszólításával. A sztreliszki cádik, Rabbi Uri ben Pinhász (1757-1826) megjegyzése egybecseng Rási véleményével: „Kellemesebb beugrani egy tüzes kemencébe, mint nagy és híres cádiknak lenni Izrael népében”.

A kohénok felavatása (sivát j’mé hámiluim) hét napig tartott. A nyolcadik napon Mózes így szólt Áronhoz: „Végy magadnak fiatal borjút vétekáldozatnak…” (9:2). Vajon miért vétekáldozatot kellett elsőként bemutatnia? Rási szerint az Örökkévaló így tudatta, hogy megbocsátott Áronnak az aranyborjú vétke miatt. Igen, de az ezt megelőző hét nap mindegyikén bemutattak egy borjút, és Rási azokkal kapcsolatban is azt írja, hogy az aranyborjú bűnének engesztelésére szolgáltak. Vajon figyelmetlen volt, hogy ugyanazt a kommentárt írta különböző helyeken, vagy a nyolcadik napon hozott áldozat valamilyen módon teljessé tette az engesztelés folyamatát? Rabbi Jehosua Leib Diskin (1818-1898) úgy véli: „A hét nap során Izrael népének egészéért mutatták be a borjakat, hogy ne felejtsék el az aranyborjú vétkét, és a bűnért történt engesztelést, míg a nyolcadik napon a bálvány készítőjének, vagyis Áronnak a személyes áldozata került bemutatásra”. Voltaképpen nem történt más, minthogy először a közösség problémáit hozták rendbe, és csak utána az egyénét. Lehet ez ma is járható út?

Ekkor kijött a tűz az Örökkévaló színe elől, megemésztette őket és meghaltak az Örökkévaló színe előtt”(10:3). Nádáv és Ábihu tragédiája kapcsán nem egyértelmű, hogy mi volt a vétkük.

Bölcseink egy része szerint részegen mentek be a Szentélybe, miként erre a tórai szövegből következtetni lehet: „És szólt az Örökkévaló Áronhoz, mondván: Bort és részegítő italt ne igyál, te és fiaid veled együtt, midőn bementek a gyülekezés sátrába, hogy meg ne haljatok.” (10:8-9).

Szimha Bunim (1767-1827) megfogalmazta, mi a gond a részegen végzett szolgálattal: „A kohén köteles volt emelkedett lélekkel és örömmel végezni szent szolgálatát.”

Miért tiltja a Tóra ittas papok belépését a Szentélybe? Hiszen a zsoltárban (104:15) írva van: „Bor vidítja az ember szívét”. Igaz, de a Tóra különbséget tesz a külső hatásra kiváltott, illetve a belső öröm között. Írva van ugyanis az is: „Az Örökkévaló cselekedetei egyenesek, vidítják a szívet” (Zsoltárok 19:9). Isten parancsainak teljesítésekor az utóbbira kell támaszkodni, és miként a Tóra megtiltotta, nem szabad külső „segítséget” igénybe venni.

A párásá többek közt foglalkozik a tiszta és nem tiszta állatok kérdésével, ehhez kapcsolódik a következő anekdota.

Rabbi Haim Ozér Grodzenski a múlt század első felének jelentős kelet-európai tekintélye volt, aki több mint 50 évig funkcionált a kor legfontosabb zsidó szellemi központjainak egyikében, Vilnában, melynek egyik neve „litván Jeruzsálem” volt (Jerusáláim d’Litá). Óriási tudása miatt mindenhol köztiszteletnek örvendett, élete vége felé kiérdemelte „az egész diaszpóra tanítója” (rábbán sel kol hágolá) elnevezést.

Egy alkalommal asztalánál foglaltak helyet a kor legnagyobb rabbijai, jelen volt a Háfec Cháim (1838-1933) is, aki egyébként a rabbi Jiszráél Meir HáKohen névre hallgatott, de munkásságával, mely mindenek előtt a rossznyelvűség (láson hárá) elleni hadviselésben csúcsosodott ki, kiérdemelte, hogy a 34. zsoltárból vett kifejezéssel (háfec háim – életet kíván) illessék tisztelői.

Ez alkalommal is felemelte hangját a rossznyelvűség tilalmát áthágók ellen és megpróbálta rávenni a többieket, hogy jelentsék ki: aki a láson hárá vétkébe esik, az olyan mintha disznóhúst enne.

Rabbi Grodzenski szót kért és egyebek mellett azt mondta vendégének: „ha elterjed annak híre Izrael közösségeiben, hogy a láson hárá a disznóhús fogyasztásával megegyező nagyságú bűn, annak az lesz a következménye, hogy nem a rossznyelvűségre fognak nagyobb bűnként tekinteni, hanem a disznóhús evésének tilalma veszti el jelentőségét.”

Az elsőszülöttek böjtje (táánit behorot) alkalmából Kiddusin traktátusát fejeztük be. A Misna idézi Rabbi Meir – minden magára valamit is adó antiszemita Talmud-fordításban megjelenő kijelentését: „feltétlenül taníttassa az ember a fiát könnyű és tiszta munkára”.

Az állítás róse olvasatával ne foglalkozzunk, de érdemes a Máhársá (Smuel Eidels 1555-1631) véleményét idézni, szerinte Rabbi Meir arra gondolt, hogy mindenki válasszon magának olyan szakmát, amely lehetővé teszi számára, hogy ne elsősorban a megélhetésért, hanem azért dolgozzon, hogy minden nap jusson elegendő ideje a Tóra tanulmányozására.

A traktátus zárógondolata a B’rájtát idézi: Rabbi Nehoráj mondja: „hagyom a világ összes munkáját, és a fiamat is csak Tórára taníttatom, mert a világ összes szakmája csak az aktív éveiben lehet gyümölcsöző számára, de a Tórával nem így van, mert az az ember támasza fiatal éveiben, és távlatot és reményt ad öregségére is.”

Milyen vers támasztja alá, hogy fiatal éveinkben erősít minket a Tóra? „Az Örökkévalóban reménykedők új erőre kapnak, felemelkednek tagjaik, mint a sasoknak.” (Jesája 40:31)

Mi az időskori „bizonyíték”? „Öregségükben is gyümölcsöt teremnek üdék és zöldellőek lesznek.” (Zsoltárok 92:15) Egyik mesterünk véleményét sem tudjuk szó szerint átültetni az életünkbe, de hasznos tanulsága állításaiknak, hogy a jiddiskeit életünk minden időszakában olyan szellemi és lelki hátteret adhat, amely lehetővé teszi, hogy sikeresebben evickéljünk át a hétköznapokon, éppen ezért fontos feladatunk, hogy megtaláljuk a megélhetésünkért és a Tóra titkainak elsajátításért folytatott küzdelmünkben a gyümölcsöző egyensúlyt.

„Mózes mondta: amit az Örökkévaló parancsolt, tegyétek meg, hogy megjelenjen nektek az Örökkévaló dicsősége” (9:6). Ez sem volt könnyű feladat, de a későbbi korok emberének – legalábbis látszólag – még nehezebbé vált az Örökkévalóval való kapcsolattartás.

A breszlávi Ráv Náhmán (1772-1810) mondta: „Bármikor, amikor Istenre gondolok, először elszomorodom, mert felismerem: azáltal, hogy Rá gondolok, eltávolítom magam Tőle. De ilyenkor eszembe jut, hogy mivel Ő minden – így Ő az én gondolatom és a távolodásom is – megnyugszom”.

„Ekkor kijött a tűz az Örökkévaló színe elől, megemésztette őket és meghaltak az Örökkévaló színe előtt”(10:3). Korábban felmerült: Nádáv és Ávihu azért haltak meg, mert ittasan teljesítettek szolgálatot. Lehet azonban, hogy azért történt, amit a Talmud (Szánhedrin 52a) ír: „Mózes és Áron elől mentek, Nádáv és Ávihu mögöttük. „Mikor ezek a vének meghalnak, te és én vezetjük majd a nemzedéket” (mondta Nádáv).

Isten erre így szólt: „Majd meglátjuk, hogy ki temet el kit”. Bölcseink kérdezik: mi volt Ávihu bűne, hiszen ő nem szólt egy szót sem? Válaszuk az, hogy aki meghallgat ilyen megjegyzést, és nem tiltakozik, az olyan mintha ő maga is elmondaná azt.

A Talmudban (Jevámot 87b) így áll: „A hallgatás a beleegyezéshez hasonlatos”. Ezt vitatni nem is akarom, csupán árnyalni: „ahogy micva az embernek elmondani a véleményét ott, ahol meghallgatják, úgy micva nem elmondani ott, ahol nem hallgatják meg (Jevámot 65b)

A „vájhi” (és történt) kifejezéssel kezdődik a párásá, és ez bölcseink szerint mindig valami bajt jelent (Megilla 10b). Tekintettel arra, hogy Áron fiainak haláláról is ebben a szidrában olvasunk, ezért adott a baj forrása, de mestereink egy másikat is felvetettek.

„Az óriási megtiszteltetés, a papi funkció betöltése okozott (lelki) problémát Áronnak, aki nagyon roppant szerény ember volt és vissza-visszatérően azt mondogatta: Ki és mi vagyok én, hogy ilyen fontos tisztséget betölthessek?”.

Nem véletlen, hogy a Tóra a későbbiekben ezt írja: „És így szólt Mózes Áronhoz: közeledj az oltárhoz…” (9.7), ezt ugyanis úgy kommentálja Rási a midrás alapján, hogy azért kellett nógatni Áront, mert „szégyenkezett és félt odamenni”.

Ehhez fűzi hozzá a szádilkovi Rabbi Mose Hájim Efraim (1748-1800), hogy Mózes meg akarta értetni bátyjával: pont a szerénysége és azon félelme, mely szerint nem alkalmas és nem eléggé bölcs a papi tisztség betöltésére, teszik méltóvá a kohén feladatkörének ellátására, ahogy a zsoltárban (51.19) áll: „…megtört, zúzott szívet, oh Isten, nem vetsz meg!”

A testvéri szeretetről, amit jó lenne magától értetődőnek gondolni: Áron és Mózes kapcsán írja a midrás: „Vajha, úgy volnál, mint testvérem nekem” (Énekek éneke 8:1). Miféle testvér? A Világ teremtésének kezdete óta azt láthatod, mind a mai napig, hogy a testvérek gyűlölik egymást. Káin gyűlölte Ábelt és megölte, Ismáel gyűlölte Izsákot és meg akarta ölni, Ézsau gyűlölte Jákobot és végezni akart vele, a fivérek gyűlölték Józsefet, miféle testvérről beszélsz? Olyanokról, mint Mózes és Áron, miként írva van: „Íme, mily jó és kedves, hogy testvérek együtt laknak” (Zsoltárok 133:1).

Szerették egymást, szeretetteljesen fordult egyik a másikhoz, és amikor Mózes megkapta a királyságot (vezetést), Áron meg a főpapi címet, akkor sem lettek féltékenyek egymásra, hanem örültek a másik sikereinek. Tudd meg, hogy mikor Isten azt mondta Mózesnek: „most menj, elküldelek Fáraóhoz” (2Mózes 3:10), akkor Mose rábénu így válaszolt: „kérlek Uram, küldd csak, aki által küldened tetszik”(uo. 4:13).

Azt gondolhatod, hogy ellenkezett Mózes, nem akart menni, de nem így van, csak Áron iránti tisztelete késztette erre a válaszra. Azt mondta: amíg nem kerültem elő, Áron testvérem prófétált Egyiptomban nyolcvan évig, és most én vegyem át testvérem tisztségét, és bánatot okozzak neki?

A Kádos Báruh Hu így szólt: nem zavarja Áront, nemhogy nem bántja, hanem örül neki. Tudd meg, ő a legnagyobb támogatód: „és íme kijön eléd, és ha meglát, örül a szívében.”(uo. 4.14), nem a szájával (mutat) örömet, hanem szívében örül. Miután ezt elmondta (I-sten), elfogadta és ment”.

Az étkezési előírások az emlős állatok fogyasztásának tórai kritériumairól szólnak elsőként. Két jellemzője a tiszta (ettől még nem kóser!) állatoknak: hasított patájúnak és kérődzőnek kell lenniük. Négy állatot említ a Tóra, melyek rendelkeznek a feltételek felével, mégis tisztátalanok.

A Tóra azért is sorolja fel ezeket, mert a helyes táplálkozáson kívül még egy fontos alapelvet akar tanítani: Az igazi veszélyt állatok és emberek között is azok jelentik, akik megfelelőnek látszanak, de mégsem azok. Ehhez kapcsolódik párásánk utolsó gondolata: „Lehávdil/különbséget tegyetek a tisztátalan és a tiszta között, melyet szabad enni, és az állat között, melyet nem szabad enni”. Nem csak az étkezésnél és szertartásaink (hávdálá) alkalmával, hanem egyébként is komoly feladat, hogy képesek legyünk felismerni és elválasztani a tisztát a tisztátalantól.

A tisztátalan madarak között kap helyet a gólya, ami azért is figyelemreméltó, mert igen szép neve van héberül, úgy hívják: hászidá. A kifejezés egyike a legpozitívabb jelzőknek, jámbornak szokták többnyire fordítani, de magyar szóhasználatban ez a kifejezés napjainkra elvesztette eredeti jelentését, legyen inkább „különösen figyelmes”!

A Talmud (Hullin 63a) szerint a gólya azért kapta ezt a nevet, mert „különösen figyelmes volt társaival, megosztotta velük ételét”. Egy ilyen példás madár vajon miért a Tóra tisztátalannak említett szárnyasai közt kap helyet?

Rabbi Jisrael Friedman (1796-1851, a „riziner rebbe”) szerint a gólya kizárólag társaival, vagyis a többi gólyával volt különösen figyelmes, de a többi fajtával nem, velük egyáltalán nem törődött, és egy zsidónak ez a legkevésbé sem követendő tulajdonság”.

---