Kicsit bonyolult dolog ez
Barátom meséli, hogy egy hétvégi családi kirándulás során elvetődött az egyik vidéki zsidó temetőbe, ahol nem járt még soha azelőtt, felcsöngette hát a gondnokot, aki a temető bejáratánál lakik, s nagyon készséges volt, az volt az első kérdése, hogy hozzátartozókat keres-e vajon, mert ha igen, akkor mondja csak, hogy kiket, ő ismeri a temetőt, mint a tenyerét.
A barátom szabadkozott, hogy neki senkije nem nyugszik itt, majd a gondnok kérdő tekintetét látva gyorsan kijavította magát, s hozzátette, hogy végül is ő zsidó, némi köze tehát van a temetőhöz, pontosabban szólva a halottakhoz, illetve hát… S itt kissé belebonyolódott, mire a gondnok kedvesen kisegítette, ne folytassa, tudom én, hogy ez nem olyan egyszerű dolog, sőt bonyolult dolog ez a zsidóság, mert hát végül is mi mindannyian távoli unokatestvérek vagyunk, nem igaz? Barátom egyetértőn hümmögött, hiszen neki magának is problémás volt a zsidósága, mármint nem a zsidóság a probléma maga, hanem annak a megélése, bonyolult dolog ez, hogy mitől zsidó a zsidó, s ha zsidó, akkor pedig mitől jó zsidó a jó zsidó, s egyáltalán, olyan rögeszmésen kesze-kusza dolog az identitás, hogy egy élet sem elég arra, hogy kibogozzuk. Itt van például a zsidó rokonság kérdése: barátom erre is csak hümmögött, mert ő maga szőke és kék szemű, a gondnok pedig cigányosan sötét bőrű, fekete ember volt, göndör hajjal, és olasz tekintettel – de ha nagyon akarja, hát jól van, legyen, legyenek ők ketten távoli unokatestvérek.
Mindketten kipát tettek a fejükre, és sétálni kezdtek a temetődombon, a barátom ugyanis nem mert a gondnoknak szólni, hogy ő inkább egyedül kószálna, nem akarta megbántani, hiszen az ötven körüli olasz filmszínésznek látszó gondnok kivételesen kedves volt, sorolni kezdte, hogy a városka híres szülöttei közül kik nyugodnak a temetőben, sorjáztak a nevek, színészek, sportolók, építészek, újságírók, a barátom elégedetten hümmögött, na lám csak, ilyen egy zsidóságára igazán büszke gondnok. Séta közben megálltak egy hatalmas, több mint két méter magas, keleti irányba állított márványtömb előtt, ami nem tűnt síremléknek. Kissé viseltes volt, és olyan lyukak szaggatták, amelyek sebekre hasonlítottak, méghozzá lőtt sebekre. Mi ez, kérdezte a barátom, mire a gondnok azt válaszolta, hogy sajnos céltábla.
– Tessék?! – kérdezte meghökkenve a barátom, mert az efféle durva viccet ebből a kedves emberből nem nézte ki. – Céltábla? Már hogy mondhat ilyet?!
A gondnok azonban bólogatott, és azt válaszolta, hogy igen, igen, ez eléggé tragikus, de ez a helyzet, mert amikor a második világháborúban a várost a hadsereg ostromolni kezdte, akkor az ágyúk becélzására egy magaslati pontot kerestek, és hát éppen ezt a dombot találták meg, a város fölé magasodó zsidó temető dombját, s azon éppen azt a márványkövet, amelyet a temető alapításakor elhelyeztek kelet felé. S mivel kelet felől jött a hadsereg, hát erre lőttek. Pont a temetőbe. Melyik volt ez a hadsereg, kérdezte a barátom szórakozottan, mire a gondnok gyerekesen elpirult, s azt válaszolta, hogy ez is olyan bonyolult dolog, ez a felszabadítás, merthogy sokat köszönhet a zsidóság a szovjet hadseregnek, de azért be kell vallani, hogy ezt a márványtömböt a szovjet hadsereg lőtte szét. S itt kissé belebonyolódott, mire a barátom kedvesen kisegítette, ne folytassa, tudom én, hogy ez nem olyan egyszerű dolog, ez a felszabadítás, mert hát az én szüleimet végül is a szovjetek mentették meg, mire a gondnoknak felcsillant a szeme, s bement a barátom által jótékonyan fölkínált bejáraton, s hozzátette: elvégre mi mindannyian távoli unokatestvérek vagyunk, nem igaz?
Kácsor Zsolt
Az Új Életben elindult munkatársunk, az egyik legkiválóbb magyar tárcista, Kácsor Zsolt tárcasorozata, amelyet honlapunkon is tudnak majd követni. Ez a sorozat első darabja.
Cikk_aljara_sarga_.jpg
Pészah 5786 / 2026: Hol kapható az ünnepi macesz? – Helyszínek és választék
Pészah 5786 / 2026 – Ünnepi széderesti menüválaszték
