Kérlek, uram ne ródd fel nekünk vétkeinket, amit oktalanul cselekedtünk, és amit vétkeztünk!

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:27 óra, az ünnep kimenetele: 21:47 óra.

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:47 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Beháálotcha” (Mózes 4. 8:1-12:16.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

„Szólj Izrael fiaihoz, mondván: Bárki, ha tisztátalan… vagy messze úton lesz, nálatok vagy nemzedékeiteknél, és készítene peszáh-áldozatot az Örökkévalónak. A második hónapban, a tizennegyedik napon, estefelé készítsék el” (9:10-11).

A Tiferet Slomo hívja fel figyelmünket, hogy „az egész Tórában nem találunk még egy parancsolatot, melyet késve (más időpontban) is lehet teljesíteni. Felmerül a kérdés, hogy miért részesül ilyen különleges elbánásban a peszáh–áldozat előírása?

Azért, mert voltak olyan tagjai a nemzedéknek, akik a Tórában olvasható módon, önfeláldozással, bátorsággal álltak ki a micva teljesítése mellett, és ezáltal ők és a későbbi generációk tagjai is megkapták a lehetőséget a parancs utólagos végrehajtására”. A Tóra szövegéből úgy tűnik („miért vonassék meg tőlünk, hogy bemutassuk az Örökkévaló áldozatát a maga idejében, Izrael fiai között?”), hogy Izrael fiai győzték meg Istent a „pótmicva” szükségességéről, ami úgy lehet számunkra igaz és fontos, ha egyértelművé teszi: a mindenkori második esély lehetőségét Isten – talán már a hatodik napon – megteremtette, de ki kell érdemelni, hogy megvalósulhasson.

„És Mózes kiáltott az Örökkévalóhoz, mondván: Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!” (12.13). Beteg nővéréért, Mirjámért imádkozott Mózes.

Mose rábénu imájából megtanulhatjuk többek között azt is, hogy a szívből jövő ima nem feltétlenül hosszú, hiszen a testvére felépüléséért mondott rövid fohásza mindössze öt szóból áll. Ehhez kapcsolódik a talmudi történet.

Történt egyszer, hogy egy ifjú Rabbi Eliezer előtt imádkozott. Meglehetősen hosszan, és a Rabbi többi tanítványa berzenkedett miatta: Mester, túl hosszan imádkozik! Rabbi Eliezer így válaszolt: Egyáltalán nem hosszabb a szükségesnél, hiszen írva van: „… és az Örökkévaló elé vetettem magamat, mint első ízben, negyven nap és negyven éjjel…” (5Mózes 9:18).

Egy másik alkalommal az előimádkozó a többiek szerint túl röviden imádkozott. Ismét panaszra mentek, de a rabbi megnyugtatta őket, hogy az ima túl rövid sem lehet, hiszen írva van: „Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!

Mirjám esetében azt is leírja a Tóra, hogy miért betegedett meg. A rossznyelvűség (láson hárá) vétkébe esett amikor „beszélt Mirjám és Áron Mózes ellen, a kusita asszony miatt, akit elvett, mert kusita asszonyt vett el”. Na, de ki a kusita (többnyire etiópnak vagy eritreainak fordítjuk) nő? Eddig úgy tudtuk, hogy Cippóra személyében midjánita asszony volt Mózes felesége!

Rási úgy oldja meg a helyzetet, hogy kijelenti: „mindenki egyetértett szépségét tekintve, éppúgy, ahogy mindenki egyetért abban, hogy a kusi bőre fekete”, majd hozzáteszi: a kusit és a jefát máre (jó külsejű) kifejezések számértéke megegyezik, vagyis már majdnem megvan a megnyugtató megoldás, csak azt kell tisztázni, hogy miért van kétszer említve a mondatban a kusit kifejezés.

Rási megmondja: vannak nők, akik szépek, de a tetteik nem, vannak, akiknek tetteik szépek, de a külsejük nem, neki (Cippóra) a külseje és tettei egyaránt szépek voltak. Kusit belül, kusit kívül, Báruh HáSem, a probléma megoldódott.

A mai kommentár a bölcs zsidók és a gyermeteg/fanatikus vallásosság viszonyáról szól. A beteg gyógyulásáért mondott ima jelentősége felbecsülhetetlen, de ugyanilyen fontos, hogy évezredes hagyományunk van az orvosi ellátás jelentőségéről is.

A midrásban olvasható elbeszélés szerint Rabbi Jismáel és Rabbi Ákivá egy paraszt társaságában Jeruzsálem utcáján sétáltak, odalépett hozzájuk egy beteg, aki orvosi tanácsot kért tőlük. Mikor a két rabbi választ adott, a paraszt kifogást emelt: „az Örökkévaló sújtotta a beteget betegséggel és ti akarjátok őt gyógyítani?”

„Te nem így cselekszel?” – válaszolták. Noha az Örökkévaló megteremtette a földet, mégis neked kell azt bevetni, szántani, hogy hasznodra legyen. Nemde írva van, hogy az ember élete hasonlatos a fáéhoz. A test a fa, az orvosság felel meg a föld trágyázásának, az orvos pedig az, aki megműveli a földet”.

Mózes Mirjámért mondott rövid imájához kapcsolódik a mai kommentár. A Talmud a következőt mondja: „aki hosszan imádkozik, annak imája nem tér vissza üresen.” Honnan tudjuk?

Mose rábénutól, amint írva van: „imádkoztam az Örökkévalóhoz” (40 napig) és utána írva van: „és meghallgatott az Örökkévaló ez alkalommal is”. Tényleg?

De azt mondta Rabbi Hijá bár Ábá Rabbi Johanán nevében: mindenki, aki annak reményében/azzal az elvárással imádkozik hosszan, hogy imája meghallgatásra kerül, annak a vége fájó szív lesz. Amint írva van: „a halogatott reménység beteggé teszi a szívet” (Példabeszédek 13:12). Mi lehet a (probléma) javítása?

Foglalkozzon Tórával, mert írva van: “de a megadatott kívánság életnek fája” (uo.), és az élet fája, nem más, mint a Tóra, amint írva van: „élet fája minden hozzá ragaszkodónak” (uo. 3:18). Nincs ellentmondás, Johanán arról beszél, aki „elvárással” imádkozik, Hanina arról, aki nem “elvárással” imádkozik”.

„A férfiú, Mózes szerényebb volt minden embereknél, akik a föld színén vannak” (12.3). Nem találunk az egész Tórában hasonlót, hogy az Örökkévaló hasonló módon kitüntető jelzővel illetne valakit. Ráadásul úgy, hogy nem az élete végén lévő Mózest dicséri, hiszen e szavak elhangzása után Mózes még 38 esztendőn keresztül vezette a zsidó népet.

Az igazán figyelemreméltó pedig az, hogy miután Mózes hallotta az Örökkévaló dicséretét, akkor sem kezdte el fennhordani az orrát, hanem megmaradt ugyanolyannak, mint amilyen előtte volt. Ez a szerénység legmagasabb foka (Rabbi Iszráel Lipkin alapján).

Rabbi Simson Rafael Hirsch Mózes szerénysége kapcsán írja: „ha nem tudnánk róla, hogy képes indulatosan, haragosan viselkedni, akkor azt hihetnénk, hogy a szerénységet isteni ajándékként kapta”, nem kellett semmit sem tennie jelleme ilyen irányú formálása érdekében. Azonban – hála a Tóra beszámolójának – láthatjuk, hogy ez a szerénység nem kis munkát és hatalmas önfegyelmet kívánt meg Mose rábénu-tól, ez pedig reményt ad, hogy valamennyien képesek lehetünk gyengeségeink kijavítására.

Darvas István rabbi / OR-ZSE

---