Kerekedj föl, menj, hogy vonulj a nép előtt – Jó Szombatot, Shabbat Shalom

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 20:22 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Ékev” (Mózes 5. 7:12–11:25.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

„…és áldani fogod Örökkévaló Istened a jó országban, melyet neked ad” (8:10). Az étkezés utáni áldás (bencsolás) elmondásával nem csak fontos tórai előírást teljesítünk, hanem a zsidó múlt meghatározó állomáshelyein is látogatást tehetünk.

Ráv Náhmán mondta: Mózes rendelte el a zsidóknak az „aki táplál” áldást, amikor manna hullott nekik.
Józsua rendelte el az „ország” áldást, amikor bementek az Országba.
Dávid és Salamon rendelte el az „aki felépíti Jeruzsálemet” áldást.
Dávid rendelte el az áldás elejét: „Izraelért népedért, és Jeruzsálemért városodért” és
Salamon rendelte el a folytatását: „a nagy és szent házért”.
„jó és jót tesz” áldást Jávnéban rendelték el Bétár halottjai miatt.
Ahogy azt Ráv Mátná mondta: azon a napon, amikor megadatott a lehetőség, hogy Bétár halottjait eltemessék elrendelték Javnéban az „aki jó és jót tesz” áldást.

„És lesz, ha hallgattok parancsolataimra, amelyeket ma nektek parancsolok, hogy szeressétek Örökkévaló Isteneteket, hogy szolgáljátok egész szívetekkel és egész lelketekkel” (11.13).

Zsinagógáinkban gyakran látható, hogy a szolgálatot végző, vagyis imádkozó férfiak folyamatosan mozognak, egyetlen porcikájuk sem pihen a dávenolás alatt. E szokás magyarázataként írja a Vitry városában élt Rabbi Szimha, hogy a fiatal gyerekek hajlongnak a Tóra tanulása közben, a következő vers alapján: „És az egész nép látta a mennydörgést, a lángokat és a harsona szavát és a hegyet amint füstölög, látta a nép, meginogtak és távolabb álltak”(2Mózes 20:15).

Mások a zsoltárban álló mondattal indokolnak: „Mind a csontjaim mondják: Örökkévaló, ki olyan, mint Te” (Zsoltárok 35:10).

A lényeget talán Ráv Epstein fogalmazta meg a legpontosabban: „vannak akik hajladoznak imádkozás közben, mások pedig nem, természetünktől függ. Hajlongjon, akinek e mozgás által erősödik az áhítata, aki viszont mereven állva képes kávánával imádkozni, ne mozogjon egyáltalán”.

„Vegyétek ezért ezen szavaimat szívetekre és lelketekre, és kössétek azokat jelül kezetekre és legyenek homlokkötőül szemeitek közt” (11:18).

A tfilin parancsa ezen kívül még háromszor van említve a Tórában (2Mózes 13:9, 13:16, 5Mózes 6:8), de a szöveg nagyon szűkszavúan szól a micváról. Éppen ezért rabbijainkra várt az előírás minden részletének kidolgozása, és nem állítható, hogy egyértelmű megoldás született.

Közösségeinkben többnyire a Rási által preferált tfilint viseljük, de egyesek felveszik az ún. Rábbénu Tám-félét is. A tfilin dobozában pergamenre írva találhatóak a fenti tórai versek, a két bölcs e versek helyesnek vélt sorrendjében tér el egymástól.

Elég jelentős a kérdés körüli vita irodalma, általánosságban elmondható, hogy három nagy csoport van: az elsőhöz azok tartoznak, akik szerint vagy az egyik, vagy a másik tfilint kell felrakni, a második csoportba azok, akik szerint előbb az egyiket, aztán a másikat is fel kell tekerni, a harmadik csoport tagjai szerint pedig mindkettőt egyszerre kell viselni.

A „Napi Tóra” egyik leggyakrabban idézett mestere, a Vilnai Gáon mondta tanítványának, hogy „ha a tfilinnel kapcsolatos összes vitára megnyugtató választ akarunk adni, akkor nem 2, hanem 24 vagy 64 párat (fejre és kézrevaló) kellene felvennünk reggelente”. Vagyis nem kifejezetten pártolta a többféle tfilin viselését, de ahogy a lubavicsi rebbe mondta ennek kapcsán (1976): „az egy teljesen más kor volt”.

Mi innen csak annyit tehetünk hozzá: „legyen Isten akarata, hogy ez legyen a magyarországi zsidó közösség legnagyobb problémája”!

„Vétketek tárgyát (szó szerint: „bűnötöket”), melyet készítettetek, a borjút, vettem és elégettem tűzben…” (9:21). Smot könyvéből tudjuk, hogy Mose rábénu megsemmisitette az aranyborjút, de mit jelent az, hogy a fizikai manifesztációval nem rendelkező „bűnt elégette”?

A Sélá HáKádos elmagyarázza, hogy „minden tettünkkel egy angyalt is kreálunk, jótetteinkkel jó, helytelen cselekedeteinkkel rossz angyalokat.

Mózes felismerte, hogy ha csupán a borjút égeti el, az nem elegendő, hogy az aranyborjú okozta szellemi vonatkozásban rendkívül kártékony hatásait is eltüntesse. Éppen ezért a borjú készítése által született kártékony szellemi erőt („angyalt”) is elégette”. Vagyis félsiker (azaz félkudarc) ha csak abbahagyunk valamit, vagy változtatunk rajta, a siker érdekében meg kell próbálnunk megérteni kiváltó okát és következményeit is helytelennek érzett cselekedeteinknek.

Rabbi Chaim Soloveichik (1853-1918) a következőket írja: „Alapvető késztetése minden embernek, hogy olyan hosszú életet éljen, amilyet csak lehet. Az idők kezdete óta az emberek rengeteg energiát öltek abba, hogy megleljék a hosszú élet titkát. A zsidó hagyomány szerint az Izrael földjén való letelepedés a titok kulcsa. Ahogy a hetiszakasz is megállapítja: „Hogy sokasodjanak napjaid és gyerekeitek napjai a földön, melyről esküdött az Örökkévaló őseiteknek, hogy nekik adja, mint az ég napjai a föld fölött”.

Az Izraelben élőké a hosszú élet ígérete. Éppen emiatt Rabbi Johanán nem értette, hogy a külföldön lakók miként érdemesülhetnek a hosszú életre? Hitetlenkedve kérdezte tanítványait, hogy tényleg élnek-e öregek az Országon kívül, és amikor megerősítő választ kapott, akkor megkérdezte hogyan lehetséges ez? Hiszen a Tóra azoknak ígér hosszú életet, akik Izrael földjén laknak!

Aztán amikor elmesélték neki, hogy az Országon kívül élő zsidók korán reggel elmennek a zsinagógába és csak késő este, imáik befejezése után térnek haza, akkor Rabbi Johanán megértette, hogy ezek a „külföldi zsidók” a zsinagógai szolgálatukkal szereznek maguknak érdemeket”.

Mit jelent mindez nekünk? Talán azt, hogy zsidó életet – legyen bármennyire is hosszú – csak Izrael földjén és/vagy a hagyomány határain belül lehet élni, más megoldás nincs.

„És ha hallgattok parancsolataimra amelyeket ma nektek parancsolok, hogy szeressétek Örökkévalót Isteneteket, hogy szolgáljátok egész szívetekkel és egész lelketekkel. Akkor megadom országotok esőjét idejében, az őszi és a tavaszi esőt, és betakarítod gabonádat, mustodat és olajadat” (11:13-14).

Nem a hetiszakasz kapcsán, de attól mégsem távol, Juval Noah Harari, korunk jelentős gondolkodója írja: „A romantika változatosságot sürgető mítosza tökéletesen összeillik a fogyasztói mítosszal. Frigyükből megszületett az élmények végtelen piaca”.

Ha az adott helyen vagy helyzetben százszázalékos az ember jelenléte, akkor az (élmény-) szükségletei is könnyebben kielégülnek, több eső, gabona, olaj és minden más lesz érzékelhető számára, és nem érzi a folytonos keresés kínzó kényszerét. Mivel (az élményt) kínáló lehetőségek napjainkban csak úgy ömlenek ránk, ezért fokozottan nehéz a jelenlétünk maximalizálására – teljes szívünkkel és lelkünkkel – törekedni, de egy kísérletet talán megér.

Darvas István rabbi / OR-ZSE