Kaposvár: zsidóságunkról felsőfokon

Hatos_P__l1.jpg
Fotó: Kácsor Zsolt

Annyira kézenfekvő, hogy ez ember elsőre nem is érti: vajon miért nem volt eddig ilyen egyetemi kurzus, mint az önöké?

Nem tudom, pontosabban – éppen az említett kézenfekvősége miatt – nem nagyon értem. A válasz talán a huszadik század második felének történelmében keresendő. Magyarországon a zsidó kultúra és a magyar-zsidó együttélés évtizedeken át tabutéma volt a szocializmusban, míg a rendszerváltás után ez a téma azoknak az ellentéteknek a szimbólumává vált, amelyek oly mérgezően hatottak a magyar közéletre. De elképzelhető, hogy az oktatási rendszerünk esetenkénti rugalmatlansága is szerepet játszott benne. Igaz, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tudomásom szerint van egy kurzus, amely a Holokausztról szól. Nagy vita is kerekedett belőle.

Hogyan illeszkedik ez a képzés egy művészeti kar követelményrendszerébe?

Valóban nem tudósokat képzünk, hanem képzőművészeket, kreatív embereket, színészeket. De nekik ugyanolyan fontos az általános kultúra elmélyült ismerete. Ráadásul egy egyetem az értelmiségivé és gondolkozó emberré válásnak kitüntetett fóruma, ahonnan szerintem nem hiányozhat a magyar-zsidó örökség bemutatása. Főleg nálunk, Kaposváron. Ne felejtsük el, hogy ebben a városban a kiegyezés időszakában a lakosság húsz százaléka tartozott a zsidósághoz, a zsidó emberek Kaposvár kulturális és gazdasági életében fontos szerepet vittek, s ennek a vészkorszakban tragikus módon vége lett. 1980-ban még a helyi zsinagógát is – az egyik legszebbet az országban – felrobbantották, ami a vidéki zsidóság elpusztításának és pusztulásának egyik szimbóluma. Diaszpóraként jelen van a zsidóság Kaposváron, de nyoma sincs annak a virágzásnak, amelynek a vészkorszak véget vetett. Egy ilyen város művészeti karán a zsidó-magyar együttélésről igenis beszélni kell. Beszélni kell arról, hogy a magyar állam a saját magyar állampolgárait fosztotta meg jogaitól, vagyonától, méltóságától, s végül az életétől, ami jóvátehetetlen pusztulást okozott az országban. S beszélni kell arról, hogy ennek a pusztulásnak az óriási mértékével a tabusítás miatt a magyar társadalom évtizedekig még csak nem is szembesült. De a kurzus nem szenvedéstörténetet nyújt, hanem megújítja az évezredes együttélés maradandó emlékezetét. A kurzus lebonyolításában nagy jelentősége van annak, hogy a Mazsihisz közreműködésével sikerült megállapodást kötni az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemmel, a zsidó tudományosság hazai fellegvárával, amelynek oktatói közreműködnek a kaposvári képzésben. A kurzus elindításában önzetlen segítséget kaptam Repa Imre orvosprofesszortól, a Kaposvári Egyetem nyugalmazott rektorhelyettesétől, s az elképzelést támogatta az egyetem rektora is.

Mik voltak az első félév legfontosabb tapasztalatai?

Részint az, hogy a képzést a meghívott vendégek révén sikerült sokszínűvé tenni, azaz csökkent az az „üvegház-hatás”, hogy így nevezzem, ami egy-egy egyetemi kurzust már-már belterjessé tesz. A nyitottság jegyében teltek az előadások, szenzációs volt Schőner Alfréd bevezetője magáról a zsidóságról. Fontos tapasztalat volt, hogy szinte „fehér lapra” kellett írni, ami alatt azt értem, hogy a hallgatók nagy része az ilyen-olyan sztereotípiákon kívül alig tud valamit a zsidóságról. Sokukat még az is meglepte, hogy nap mint nap úgy használnak különböző magyar szavakat – balek, balhé, bóvli, hakni, haver, mázli stb. –, hogy nem is tudnak ezek jiddis eredetéről. Nem tudják, hogy a zsidóság mibenlétéről és értelmezéséről a zsidóságon belül is viták folynak, vagyis a zsidóság egyáltalán nem az a homogén, egzotikus valami, amilyennek esetleg képzelték, hanem maga a plurális, élő, sokszínű valóság.

Bizonyára volt alkalma beszélgetni a hallgatókkal arról, hogy miért érdekelte őket ez a kurzus. E tekintetben mit tapasztalt, mi vonzotta a diákokat?

Bárki bármit mond, a tudásvágyat nem ölték ki a fiatal nemzedékből. Nem vagyok híve azoknak az elméleteknek, amelyek szerint szellemi elsatnyulásban élnek az egyetemista korú fiatalok. Igenis kíváncsiak, dolgozik bennük a tudásvágy. Igaz, hogy a zsidóság a nem zsidó hallgatók számára sokszor enigmatikus jellemzőkkel bír, de ha alkalom adódik számukra a zsidó kultúra és történelem megismerésére autentikus forrásból, akkor belevetik magukat, hiszen a magyar felsőoktatás jelentős részéből ez tökéletesen hiányzik. Volt olyan hallgatónk, akinek a zsidók iránt a faluja zsidó temetője keltette föl a figyelmét, hiszen ott állnak az egykori falusi zsidók sírkövei, csak a meggyilkolt falusi zsidók nincsenek sehol. De a közösségi, társadalmi „hajszálerekben” jelen van az emlékük. Én legalábbis szeretném hinni, hogy a zsidó hagyománnyal és örökséggel való találkozás igenis lehetséges. Ez ügyben hadd említsem meg a Saul fia című filmet, amelyet a kurzus keretében megnéztünk. A filmnek nem a világsiker az erénye, hanem kivételes filmművészeti látásmódja, mégis az Oscar-díjas alkotás nemzeti büszkeséggel tölti el diákjainkat is, és e jogos büszkeség kapcsán sokan döbbentek rá arra, hogy a magyar-zsidó történelem közös történelem. Megérezték, hogy a film zsidó tematikája valamiképpen a közös hagyomány része, egyetemes, zsidó, magyar, s mindenekelőtt az egyén legbensőbb drámai kérdéseit fogalmazza meg.

Kácsor Zsolt

Hatos Pál (Budapest, 1971) eszmetörténész, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának dékánja, a magyar Campus Hungary Program megalkotója. Szakterülete a vallás és történelem viszonya a 19-20. században. Középiskolai tanári és jogászi végzettséggel rendelkezik, dolgozott gimnáziumi tanárként, egyetemi oktatóként, a Balassi Intézet vezetőjeként, tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, s kétszer volt vendégtanár az Egyesült Államokban, az Indiana Egyetem Ránki György Tanszékén. A Ravasz László református püspökről szóló, hiánypótló életrajza tavaly jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában.

***

Az Együttélés öröksége című kurzus tematikája hangsúlyosan kezeli a művészetek és a tágabb értelemben vett vizuális kultúra területeit. A magyar Holokauszt és a hozzá vezető jogfosztás egyedülállóan tragikus jelentőségű, a magyar állam nem csupán nem védte meg, hanem meg is tagadta és halálba küldte saját honpolgárainak százezreit, ez a kurzus a magyar zsidók történetét mégsem csupán szenvedéstörténetként igyekszik bemutatni. Azt igyekszik tudatosítani, hogy miként hatnak egymásra a magyar és zsidó egyéni és közösségi identitások, melyek a kapcsolódási pontjaik, hogyan gazdagodott az együttélés és egymásra hatás által az egyetemes európai-, valamint zsidó- és magyar kultúra. A kurzus az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem szakmai támogatásával, oktatóinak részvételével, a két egyetem közötti együttműködési megállapodás alapján valósul meg. Fölkért előadók: Gergely Anna, Haraszti György, Hatos Pál, Lichtmann Tamás, Oláh János, Peremiczky Szilvia, Schőner Alfréd, Szántóné dr. Balázs Edit, Szécsényi András, Zima András. (Forrás: Kaposvári Egyetem.)

Témák: