Ismertesd meg velük az utat, melyen járjanak – Jó Szombatot, Shabat Shalom!

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 17:58 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Jitró” (Mózes 2. 18:1–20:23.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

„Eljött Jitró, Mózes apósa, és fiai meg felesége Mózeshez a pusztába” (18:5). Több kérdés felmerül a vers kapcsán, az egyik azt firtatja, miért voltak távol Mózestől a családtagjai?

Rási és a midrás szerint, amikor Isten így szólt Mose rábénuhoz Midjánban: „menj, térj vissza Egyiptomba. És vette Mózes a feleségét és fiait…” (4:19-20), „Áron ment a fogadására és találkoztak Isten hegyénél” (4:27), azt mondta neki Áron: kik ezek? Azt válaszolta: a feleségem, akit Midjánban vettem el, és ezek a fiaim. Mondta neki: és hová viszed őket? Azt válaszolta: Egyiptomba. Mondta neki: mi a szolgasorba jutottak miatt bánkódunk, te meg növelnéd a számukat? Így szólt Mózes: menj apád házába! Vette két fiát és elment”. (Mehilta).

Vagyis Áron javaslatára váltak külön, és Jitró most érezte úgy, hogy egyesíteni kell a mispóhét. A másik kérdés: miért hangsúlyozza a pászuk azt a teljesen egyértelmű információt, hogy Jitróék a pusztába érkeztek?

Ezt is megmagyarázza Rási a midrás alapján: „tudjuk, hogy a sivatagban voltak, a mondat Jitrót dicséri, mivel otthon nagy tiszteletnek örvendett, mégis úgy döntött, hogy elmegy a sivatagba, a pusztaságba, hogy a Tóra szavát hallja” (Mehilta).

„És Mózes kiment apósa elé, leborult és megcsókolta őt, és megkérdezték egymást hogylétük felől, aztán bementek a sátorba” (18:7). Bölcseink egy része úgy gondolta, komoly megtiszteltetés érte Jitrót, hogy Mózes elé ment üdvözölni, más vélemény szerint ez volt a természetes.

A rabbinikus irodalom több helyen kiemeli az udvarias viselkedés fontosságát, a másik ember üdvözlésével kapcsolatban az egyik legszélesebb körben elfogadott javaslat, hogy igyekezzünk minden embertársunkat megelőzni a köszönésben.

Johanán ben Zákkáj mesterünkről említi a Talmud (Bráhot 17b), hogy nem lehetett megelőzni köszönésben, még a piacon szembejövő idegent is ő üdvözölte előbb.

„Felelt az egész nép egyetemben és mondta: mindent, amit az Örökkévaló szólt, megteszünk”! (19:7) Miért hangsúlyozza a Tóra, hogy az egész nép „egyetemben” jelentette ki, hogy az Örökkévaló által elmondottakat megcselekszi?

A Vilnai gáon szerint „a zsidó néphez tartozó egyén – legyen akár teljesen (jellem)hiba nélküli cádik – nem tudja megtartani a Tóra valamennyi micváját, csak Izrael közösségének egésze lehet képes erre. Hozzáfűzte: az Örökkévaló szavait maradéktalanul végrehajtani csak abban az esetben lehet, ha Izrael gyermekei mind az atyák földjén tartózkodnak.

„Mózes lement a néphez és megmondta nekik” (19:25). A Tóraadás jelentőségének megértetése nagy feladat volt mestereinknek, akik nem tétlenkedtek. Az esemény minden részletének aprólékos elemzésével segítették kortársaikat és az utókort, hogy a Kinyilatkoztatásra egyszeri és megismételhetetlen eseményként gondoljanak. Például így: „Isten gyógyító munkába kezdett, a vakok visszanyerték látásukat, hiszen írva van: „az egész nép látja” (20:18), a süketek ismét hallottak („megtesszük és meghallgatjuk” 24:7.), a bénák lábra álltak („a hegy lábánál álltak” 19:17) és a többi beteg is egészséges lett (Mehilta).

Az Örökkévaló utasítja Mózest: „Eredj, menj le, aztán jöjj fel…” (19:24), a nép a hegy körül felállított kerítésen kívül foglal helyet, az elsőszülöttek felmehetnek a hegyoldalra, Áron valamivel feljebb helyezkedik el, és Mózes az egyetlen, aki felmegy egészen a hegy tetejére. Ő már korábban is a Szináj tetején volt, azért küldte le Isten, hogy az első parancsolat elhangzásakor senki ne legyen „mellette”, nehogy azt gondolják, hogy Mózes szól hozzájuk a hegy tetejéről. Isten felfüggesztette a hegyet a nép feje fölé, így „bíztatta” őket, hogy elfogadják a Tórát, a már elfogadott írott mellé a szóbeli tant is. Elfogadták.

„És hozott Jitró, Mózes apja égőáldozatot és vágóáldozatokat Istennek, és eljött Áron és Izrael minden véne kenyeret enni Mózes apjával Isten színe előtt” (18:12).

Rási is idézi a talmudi gondolatot: Rabbi Ávin Hálévi mondta: mindenki, aki olyan lakomán vesz részt, melyen egy tálmidháhám is jelen van, az olyan, mintha a Sehiná fényéből részesülne, amint írva van: „eljött Áron és Izráel minden véne…”.

Vajon Isten előtt ettek? Nemde Mózes előtt ettek! Inkább, azt jelenti: mindenki, aki olyan lakomán vesz részt, melyen egy tálmidháhám is jelen van, az olyan, mintha a Sehiná fényéből részesülne. (Bráhot 64a)

Darvas István rabbi / OR-ZSE