Ismerhetett-e egyáltalán Shakespeare zsidókat?

A zsidó nép történeteiről, a vele kapcsolatos feljegyzésekről, írásművekről végez folyamatosan és elhivatottan kutatómunkát Villányi András fotóművész. Az eredményekről, a leszűrt tanulságokról pedig rendszeresen beszámol a Hunyadi téri Generációs klubban és a Hegedűs Gyula utcai Héber Imre klubban, amelynek a Síp utcai Herman Lipót klub tagjai is állandó vendégei. Februárban egy korábbi téma, a „Történelem, legendák és mesék”  folytatását hallhatták a Héber Imre Idősek Klubjában az érdeklődők.

ANTISZEMITA-E SHAKESPEARE SZÍNMŰVE?

Bevezetőjében Villányi András Shakespeare sokat vitatott vígjátékáról, A velencei kalmárról beszélt.  Ez az a színmű, amelyet gyakran illetnek az antiszemitizmus vádjával. (Nem véletlenül vált sikerdarabbá a Spinoza Színházban Lackó Gábor: Írd újra, Shakespeare! című színműve, Cserna Antal remek alakításával.)  A kérdés az, hogy antiszemita-e a vígjáték, vagy csak felerősíti a zsidókkal szemben amúgy is meglévő előítéleteket. De itt rögtön felvetődik a következő kérdés is: ismerhetett-e egyáltalán Shakespeare zsidókat? Nem valószínű, ugyanis a színmű 1596-98-os keletkezése előtt háromszáz évvel kiűzték őket Angliából.

A XVI. századi kapitalizmus kezdete dilemmát okozott a keresztények számára, hiszen az új értékrend idegen volt a vallás tanításaitól. Shakespeare ezt a dilemmát dolgozta fel. „Ki itt a kalmár és ki itt a zsidó?” – veti fel a kérdést, amikor a keresztények haszonleső módon viselkednek,  a zsidó uzsorás pedig keresztényi érvekkel kér könyörületet a maga számára.

–  Shakespeare zseniális művéről  dr. Geyer Artúrtól, a Frankel zsinagóga főrabbijától, a rabbiszeminárium könyvtárosátúl hallottam egy előadást 1958-ban, s ennek egyes részletei még mindig itt vannak a gondolataimban – mondta Villányi András.

Mint kifejtette, ha a legendákat, az aggadákat erkölcsileg építő tartalmú elbeszéléseknek tekintjük, akkor elmondhatjuk, hogy részei a gondolatvilágunknak, és képzeletünk erejével részei történelmi eseményeinknek is. Az előadó felvetette: a legenda és a történelmi valóság merő ellentétnek látszik. A népi eredetű legendák a csodák világába vezetnek, ahol nincsenek leküzdhetetlen akadályok, megismerhetetlen rejtélyek.

A nagy kérdésekre a legenda mindig feleletet ad, az akadályokat megoldja a fantázia segítségével, és a mindentudás élményét ígéri.

A legenda a néplélek terméke, amely szereti a  logikus világképpel ellentétes csodákat. A Makkabeusok könyve szerint győzelmük kivívása után a harcok miatt elmaradt a nyolcnapos sátrak ünnepe, ezért elrendelték  a felavatás ünnepét. Valószínűleg ez lehetett a történelmi igazság. A legendák világába tartozhat viszont, hogy a győzelem után egyetlen, a főpap pecsétjével ellátott olajos korsót találtak, ami, bár egyetlen napi olajat tartalmazott, mégis nyolc napon át elegendőnek bizonyult. Ez a csodás elem egy hagyomány megismerésére szolgál. Így a történelmi ismeretek pótlására újdonságot, csodát tartalmazó elbeszélés született.

A TÍZ TÖRZS SORSA

Ezután az előadó a babiloni fogsághoz kapcsolódó legendáról beszélt. Babilónia királya, II. Nabukodonozor deportálta a zsidó népet. Izrael fiainak babiloni fogsága több szakaszra osztható (ie. 607-586.).

Nincs tudomásunk a tíz törzs sorsáról azután, hogy i. e. 722-ben száműzetésbe vitték őket. Itt ér véget a történelem és kezdődik a legenda. A zsidó nép nem tudott beletörődni a országa pusztulásába, képzeletében új, boldog országot hozott létre. A csodálatos Számbátjon, a legendás folyó, amelyről azt mondják, az asszírok ezen keresztül vezették a fogságba a tíz törzset. A legenda szerint a folyó hat napon át heves áradattal folyt, köveket görgetett, de szombatonként a folyó megnyugodott, megpihent és nem folyt. Ennél is meseszerűbb az a monda, amely szerint a tíz törzs földbe rejtve (Peszikta 31 ed.  Buber 147a) vagy felhőbe burkolva várta a megváltás napját, hogy visszatérjen a Szentföldre.

A Szentírásban lévő valóságos vagy vélt hiányokat pótolja a legenda, ami ki is egészíti a történeteket. Jesája próféta haláláról például a történelem semmit sem tud. Ezzel kapcsolatban Villányi András a következőket mondta el.

Jesája próféta az i.e. 8. században élt, a rabbinikus hagyomány szerint királyi családból származott. A legenda szerint Menasse király számára nagyon sok rossz jóslatot mondott. Ezek miatt ölette meg a király. Habár üldözői elől a próféta elmenekült, és egy üreges fában talált menedéket, rátaláltak és kettéfűrészelték a fát.

Ez  jó példa arra, hogy milyen nagy területet járnak be a legendák, hiszen ez a történet egy perzsa legendából került át az aggadába.

Hasonlóan rejtélyes kérdés, hogy hol van a frigyláda. A zsidó nép nem tudott megbékélni a Szentély megsemmisülésének gondolatával, ezért hozták létre a frigyláda legendáját, amely szerint Jeremiás, a Szentély pusztulásának tanúja, a frigyládát Piszga hegyén egy mélyedésben, barlangban rejtette el. A hely mindaddig ismeretlen marad, míg az Örökkévaló meg nem kegyelmez a zsidó népnek. Ugyanezt a hagyományt őrzi a menóráról is, amelyet, Stefan Zweig, Az örök lámpás című művének alapjául választott.

Hely hiányában nem közölhetjük az előadás minden részletét, de szó volt Jákob létrájáról, a szodomai és adomai (gomorrai)  bűnökről, amelyeket a Szentírás csak súlyosnak ítél, de  tételesen nem sorolja fel, az aggáda viszont újabb és újabb, súlyos vétkeket említ. Az előadó kitért Dávid király és Bethsabá történetére, amely egyike azoknak a történeteknek, amelyek a bűn és a súlyos hiba kérdését vetik fel. 

A SZENTÍRÁS FORDÍTÁSÁRÓL

Nagyon érdekes téma a Szentírás fordításának kérdése. A Talmudból és egyéb forrásból is ismert, hogy II. Ptolemaeus  Philadelphus  uralkodása alatt  görögre fordították a Szentírást:  72 zsidó bölcs 72 nap alatt, egymástól  függetlenül készítette el a fordítást, és csodálatos módon valamennyi szóról szóra megegyezett egymással. A biblia első fordítását, a Septuagintát (a latin eredetű szó jelentése 70) az  i.e. a II. vagy III. században Egyiptomban készítették. Ez a munka tette lehetővé, hogy az iratokat, könyveket, dokumentumokat tanulmányozhassák és megőrizhessék más nemzetek is.

Csakhogy egy másik legenda szerint a fordításnak súlyos következményei lettek és háromnapos sötétség borult a földre.

A legenda első változata Egyiptomban keletkezett, az elbeszélés a görög-zsidó gondolkodás értékrendjét,  a hellenizmus hatását mutatja. A második viszont a palesztinai hagyományos zsidó aggodalmat tükrözi, a félelmet, hogy a fordítás háttérbe fogja szorítani a zsidó nyelvet, a görög nyelv ismerete révén nemkívánatos ideológia lesz úrrá a zsidóságon, ez mutatta meg az asszimiláció első jeleit. Féltek tőle a zsidók, hogy hellén veszélynek ez lesz a hatása. Úgy érezték – méltán – hogy a szöveg fordítása miatt sötétség borul a világra, és ez végzetes nap lehet az akkori zsidóságra.

Végezetül  az előadás magyar vonatkozású részletét emeljük ki. A Szentély pusztulásakor a fiatal papok a Szentély kulcsait az ég felé dobták, és ezt mondták: Világnak Ura, mi nem vagyunk méltóak, hogy templomodat és annak kulcsait megőrizzük, ezért visszaadjuk neked. Ekkor az ég felé dobták a kulcsokat, egy égi kéz pedig átvette azokat.  A történelmi feljegyzések szerint ennek a legendának megvolt a valóságalapja, mert a Második Szentély pusztulása előtti utolsó évtizedekben voltak papok, akik nem érezték át eléggé a hivatásukat. Arany János ezt a legendát dolgozta fel Az utolsó főpap című költeményében:

„Haragod az oltárt megtöré,
Véráldozat minden papod;
Nem méltatál továbbra bennünk’,
Hogy templomodra mi ügyeljünk;
Az oltár rom, néped halott. 

Vedd vissza hát a templom kulcsát,
Reszketve nyujtom föl neked!”

A kiemelt képen Al Pacino látható Shylock szerepében.

---