Íme, én nekiadom békeszövetségemet

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:23 óra.

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:41 óra után.

A Tórából ezen a héten az „PINCHÁSZ” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Egy gondolat az Hetiszakaszból:
„És tizenötödik napján a hetedik hónapnak, szent gyülekezés legyen nálatok, semmi szolgai munkát ne végezzetek, üljetek ünnepet az Örökkévalónak hét napig.” (Mózes 4. 28.25.) Dr. Bernstein Béla fordítása.

PINCHÁSZ
(Mózes 4. 25:10-30:1.)

Az elmúlt héten befejezés gyanánt olvashattunk Pinchász tettéről. Emlékeztetőül: hősünk dárdát döfött egy másik zsidó, illetve annak midjanita partnerének mellkasába, ennek következtében megszűnt az Izrael fiait sújtó csapás.

Párásánk elején az Ö-való megemlékezik minderről, kijelenti, hogy e hőstett hárította el haragját a zsidó nép fiaitól, majd utasítja Mózest, hogy közölje Pinchásszal bátor cselekedetének jutalmát: „Ezért mondd, íme én nekiadom békeszövetségemet” (25:12). Nem csak az olvasót, bölcseinket is meglepte, hogy éppen a béke szövetségével díjazza I-sten a kétségtelenül derék férfiút. A Ktáv Szófer megállapítja, hogy ilyen radikális közbeavatkozásra („buzgalommal buzgólkodott”) – lévén számos veszély forrása – csak nagyon ritkán van szükség.

Izrael nagyjainak kiválasztottságát jól jelzi, hogy tudták mikor és hogyan kell efféle megoldás mellett dönteni. Pinchász volt népünk történelmében az első, aki felismerte, hogy adott helyzetben nincs más lehetőség béketeremtésére, mint a „buzgólkodás”, ezért kapta jutalmul a béke szövetségét I-stentől. A Chátám Szófer megjegyzi, hogy Pinchász fellépésével érdemekhez juttatta Izrael népének egészét, és miként azt a misnában (Ávot 5:18) láthatjuk „aki érdemekhez juttatja a többséget, annak nem ér bűn kezéhez”.

A párásá egy része Celofhád lányaival foglalkozik. Celofhád a pusztai vándorlás során meghalt, és nem volt fia, csak öt leánya: Mahlá, Noá, Hoglá, Milká és Tircá. Felmerült a probléma, hogy mi legyen az örökséggel. I-sten döntése és kijelentése alapján Mózes úgy rendelkezett, hogy a fiúörökös nélkül meghalók örökségét lányaik is átvehessék, akik később önszántukból nem mentek férjhez más törzsből származó férfihoz, hogy a törzsi vagyon idegenre ne szálljon.

„És Mózes odavitte ügyüket az Örökkévaló színe elé” (27.5). Mestereink közül többen is megkérdezték, hogy miért kellett Mózesnek az Ö-való elé vinni a lányok kérdését, miért nem hozott döntést I-sten megkérdezése nélkül?

Rabbi Joszef Bábád adja a Mózesre nézve hízelgőbb választ: „Mózes nem akart abba a hibába esni, hogy megvesztegetést fogadjon el. A vesztegetés (sochád) történhet pénzzel és szavakkal egyaránt, és miután a lányok megemlítették Mose rábénu előtt, hogy a papájuk „azonban nem volt ama község között, mely összegyűlt az Örökkévaló ellen, Kórách községében, hanem saját vétke által halt meg” Mózesben felmerült a kétség, hogy e szavak befolyásolnák őt a döntésben”.

El lehet képzelni, hogy mennyire nehéz nemet mondani öt kisírt szemű árva leánynak, pláne ha édesapjuk szerepét is tisztázzák. Mózes úgy érezte, hogy ilyen presszió hatására képtelen lenne elfogulatlan döntést hozni, és jobbnak látta megkérdezni I-stent, hogy mi a teendő. Szép hagyománya a zsidóságnak, hogy homlokegyenest eltérő magyarázattal is találkozhatunk, amely teljesen eltérően indokolja Mózes tanácstalanságát.

„Tégy a fenségedből rá, hogy hallgasson rá Izrael fiainak egész községe”(27:20). A kivonulás negyvenedik évében Mózes szimbolikus értelmű cselekedetével, kézrátétellel átadja megbízatását Józsuának. A Talmud (Bává Bátrá 75a) megjegyzi: „fenségedből rá, és nem egész fenségedet. A nemzedék vénei így szóltak: Mózes arca olyan, mint a Nap, Józsua arca olyan, mint a Hold. Jaj micsoda szégyen, jaj milyen gyalázat!”

Rási szerint azért jajgattak a vének, mert a kóved csökkenését látták az eset mögött, a vilnai gáon, Rabbi Elijáhu azon csodálkozott, hogy miért csak Izrael vénei hangoztatták a két vezető közti különbséget? A Tórában olvassuk (5Mózes 34:10): „nem támad olyan Izraelben, mint Mózes”, vagyis a fiataloknak is tudni kellett, hogy Mózes nagyobb formátumú vezető. Tudták, de azt gondolták, hogy ez éveinek magasabb számából fakad, és fiatalabb emberként Mózes nem volt „nagyobb” tanítványánál. Az öregek, akik korábbról ismerték Mose rábénut, azért kezdtek mondandójukba, hogy tudassák, nem éveik határozzák meg a vezetők (emberek) közti különbségeket.

„Meg egy kecskebak vétekáldozat gyanánt az Örökkévalónak”(28:15). Noha első olvasatra úgy tűnik, hogy ez a mondat semmi különöset nem állít, bölcseink egy részének mégis fejtörésre adott okot, mert úgy vélték: a pászuk az Ö-való vétkéért bemutatásra kerülő áldozatról szól! Ezzel kapcsolatban tanuljuk a Talmudban (Chulin 60b): Rabbi Simon ben Lákis mondta: miben különbözik az újhold alkalmával bemutatott kecskebak, amint írva van: „az Örökkévalónak”? (a kérdés azért merül fel, mert a többi esetben a bemutatott vétekáldozat az „engesztelést szerezzen értetek” indoklással egészül ki). A Szent Áldott Ő így szólt: legyen ez a kecskebak engesztelés azért, mert lekicsinyítettem a Holdat.

Ez a kijelentés azon a drásán alapszik, melyet a Gemárá idéz Rabbi Simon ben Pázi nevében. Írva van (1Mózes 1:16): „és elkészítette Isten a két nagy világítótestet” (amiből arra következtethetünk, hogy egyformán nagynak lettek teremtve), viszont utóbb azt olvassuk: „a nagy világító testet…és a kis világító testet”.

A Hold így szólt a Szent Áldott Ő előtt: Világ Ura, lehetséges két királynak egy koronával szolgálni? Válaszolt (az Ö-való): menj és kicsinyítsd össze magad! Rabbi Cvi Hirsch Chájot a következő magyarázatot fűzte Rés Lákis szavaihoz: „a Hajlék elkészítésekor az eszközökből egy-egy darab készült, egy frigyláda, egy asztal, egy menóra, ugyanígy minden tárgyból. Ezzel szemben az Ö-való parancsba adta, hogy a fedélre két kerub kerüljön (2Mózes 25:18), mert ha csak egy került volna rá, akkor felmerült volna a kétség, hogy istenként fognak tekinteni rá. Mivel I-sten eredetileg egyforma méretű Napot és Holdat alkotott, és az utóbbi kisebbé tétele lehetőséget adott az embereknek, hogy a nagyobbik égitestet (istenként) imádják, azért fogalmaz a Tóra másként, hogy ez a „vétek” tükröződjön az újhold alkalmával bemutatott kecskebak esetében, mely „vétekáldozat az Ö-valónak”.

A Rámbám ennél könnyebben emészthető kommentárt fűz a vershez: „a Tóra azért hangsúlyozza ebben az esetben, hogy „vétekáldozat az Ö-valónak”, mert el akarta kerülni I-sten a veszélyt, hogy Izrael gyermekei a Holdnak mutassanak be áldozatot, amint az egyiptomiak tették újholdjaik köszöntésekor. Ezeket készítsétek el az Örökkévalónak ünnepeiteken…” (29.39).

A Tórában két olyan hetiszakasz található (Emor, Pinchász) melyek részletes áttekintést adnak Izrael ünnepeiről. Az esetek legnagyobb részében e párásá a dreiwochen (a két böjtnap, Támmuz 17. és Áv 9. közötti háromhetes időszak, melyet a hagyományos irodalom héberül béjn hámecárimnak nevez, ami annyit jelent: a szorongattatások között.) ideje alatt kerül felolvasásra, vagyis olyan időszakban, amikor a Szentély pusztulására, Jeruzsálem elestére, és más tragikus eseményekre emlékezünk, és különféle gyászszokások vannak érvényben.

Bölcseink megkérdezték, vajon miért éppen egy ilyen szomorú szakaszában az évnek olvasunk ünnepeinkről, melyek egyik meghatározó jellemzője az öröm? Az egyik lehetséges válasz berdicsevi cádik, Rabbi Lévi Jichák, illetve a ruzsini Rabbi Jiszráel alapján: Izrael népe mély gyászban van a dreiwochen ideje alatt… mindazon córesz miatt, amely népünket érte egykor.

Felmerül a kétség, hogy sok emberen a zsidó népből ezen események hatására a teljes elkeseredettség, lehangoltság lenne úrrá. Ezt megelőzendő olvasunk az ünnepekről, az év legszebb napjairól, hiszen ezáltal arra is emlékezünk, hogy milyen örömöt jelentett azok megtartása mikor még a Szentély állt, és tudva levő, hogy az Izrael teljes megváltása (geulá slémá) okán tartandó ünnepek első napja Támmuz 17-én, utolsó napja pedig Áv hó 9-én lesz. Megvalósul majd (minél előbb, napjainkban) a Jeremiás prófétánál (31.12) olvasható kijelentés: „Gyászukat vígsággá fordítom”.

Darvas István rabbi / Forrás: OR-ZSE

---