Hitler, Drakula és a zsidó indiánfőnök: Mel Brooks 90 éves

Dobos, bárzongorista, stand-up komikus, színész és musicalszerző, továbbá a kortárs Amerika Woody Allen melletti legzsidóbb és legragyogóbb vígjáték-rendezője. Viccet csinált Hitlerből, Hitchcocokból (utóbbi díjazta is) és a Csillagok háborújából (Űrgolyhók), továbbá egész műfajokból a westernen (Fényes nyergek) át a horrorig (Az ifjú Frankenstein). Oscar, Grammy, Tony és Emmy-díjas.

Megjelent: 2016. június 28. 22:41

A történet épp úgy kezdődik, ahogy egy rendes hollywoodi történetnek kezdődnie kell: Brooklynban, 1929 június 28-án, kelet-európai eredetű zsidó bevándorlócsalád gyermekeként megszületik Melvin James Kaminsky (édesapja családja Danzigból, édesanyjáé Kijevből való).

A beteges, vékonydongájú zsidó kisfiút, aki két éves korában elveszíti az édesapját, rendszeresen bántalmazzák az iskolában: „haragudtam talán Istenre vagy a világra. Sok düh is van a komédiáimban. Williamsburgben felnőve megtanultam, hogyan lehet a haragot viccbe fordítani és ez a tudás számos pofontól kímélt meg”.

Karrierjét 76 évvel ezelőtt, dobosként fellépve kezdte, 14 évesen. Háborús veterán: a második világháború idején tanulmányait megszakítva tizedesként szolgál az amerikai seregben, aknákat kell hatástalanítania, és részt vesz az Ardennek-i ütközetben is, pedig igazán nem az a militarista típus.

A háború után visszatér a testhezállóbb doboláshoz és bárzongoráláshoz és elhagyja a szépen csengő Kaminsky nevet. Művésznévként édesanyja leánykori nevétől (Brookman) ihletve a Brooksot veszi fel.

Egyszer az egyik bár satanduposa megbetegszik és Brooks beugrik a helyére szerepelni, aztán jó időre úgy marad, közben többek között Neil Simon társaságában egy népszerű TV-showhoz ír poénokat az ’50-es években.

Éveken át foglalkoztatta egy Hitlerről szóló musical gondolata, amelynek történetéből végül filmforgatókönyvet írt, de a rémesen bizarr téma miatt csak nehezen tudta összeszedni hozzá a pénzt. Végül, 1968-ban kijön a Producerek, „Hitler tavasza” megjelenik a filmvásznon és a legjobb forgatókönyvért járó Oscart rögtön meg is hozza Brooksnak, bár nem egyből lesz legenda és közönségsiker. A ’80-as években, Brooksegy dal erejéig még visszatér Htlerhez, ekkoriban személyesen formálja meg és nevetteti ki a Führert. Nem kérdés, hogy a nagy Charlie Chaplin A diktárora vezeti végig a kezét, amikor Hitlerhez „nyúl”.

Egy Ilf-Petrov-novella feldolgozása után a nagy western-paródia, a Fényes nyergek következik 1974-ben a fekete seriffről, aki alkoholista helyettese (Gene Wilder, az ő születésnapjáról itt emlékeztünk meg), támogatásával legyőzi az előítéleteket és a gonosz ellenfelet egyaránt. Alighanem ez a szüzsé is hatott Tarantino néhány évvel ezelőtti filmjére, a Django elszabadul-ra.

Akárcsak Hitler tavaszával, Brooks ezúttal is túlment néhány határon: kritikusai szerint erősen túlzásba vitte az altesti kiindulású poénokat, ő azonban úgy látta, hogy ezek a viccek csak a humor felszabadító, „rabelais-i” vonulatát viszik tovább.

Az egyik legemlékezetesebb momentuma a filmnek a személyesen Brooks által alakított, jiddisül beszélő indiánfőnök, a filmtörténet leghíresebb zsidó indiánja. Brooks el akart szakadni az indiánokkal kapcsolatos nyelvi sztereotípiáktól, ezért adta hőse szájába a nagymamájától tanult jiddist, gondolván, hogy úgyse érti senki, úgyhogy épp jó lesz. A vetítéseken aztán pontosan lehetett tudni, hogy a mozi azon részein, ahol az indiánfőnök megszólalásakor felharsan a szűnni nem akaró nevetés, ülnek a zsidó nézők.

Gene Wilderrel, akivel már a Producerekben is együtt dolgoztak, ezután nekilátnak Az ifjú Frankenstein forgatókönyvének és még ez is a mozikba kerül a fényes ’74-es évben.

Ezután jön a némafilm-paródia Bombasiker, a Hitchcock-blődli Magasfrász,az Űrgolyhók (a benne játszó Rick Moranist itt köszöntöttük, a Drakula halott és élvezi, illetve Hitler tavasza a Broadwayn, musicalként, 12 Tony-díjjal elismerve (az előző, trónjáról letaszított csúcstartó a Hello Dolly volt tízzel).

Brooks a ’70-es évek egyik legsikeresebb rendezője volt, a Fényes nyergek, a Producerek és Az ifjú Frankenstein is ott van az Amerikai Filmintézet minden idők legnagyszerűbb vígjátékait számba vevő lajstromában, az első húszban.

A ma 90 éves rendező a Tablet Magazin beszámolója szerint most is imád közönségével találkozni, figyelni a moziteremben, hogy működnek-e még hosszú évtizedek után is a poénok: a nevetés, mások nevetése tartja életben.

„Nem vagyok hívő”, összegez, „de azért nagyon is zsidónak tartom magam. Egyáltalán nem a vallás miatt, inkább az odatartozás öntudatáról, a büszkeségről van szó. Arról, hogy a Törzs mi mindent élt túl és mennyit adott az emberiségnek”.