Zsidó szervezetek rendkívüli összefogása az ukrajnai menekültekért

2022. December 26. / 14:58


Zsidó szervezetek rendkívüli összefogása az ukrajnai menekültekért

Szerző: Kácsor Zsolt

Összeállításunkban a magyar zsidó közélet szereplői nyilatkoznak arról a rendkívüli összefogásról, amelynek révén sikerült minél több ukrajnai menekült embertársunk segítségére sietni. Cikkünk annak apropóján készült, hogy a JCC Budapest – Bálint Ház idei Hanukatalizátor-díjainak átadásán az intézmény azzal ismerte el az ukrán menekültek megsegítésében együttműködő partnerszervezetek áldozatos munkáját, hogy Hanukatalizátor Különdíjat adott át számukra.

– A Hanukatalizátor Különdíjjal az ukrajnai szörnyűségek okozta segítségnyújtásban együttműködő partnereinknek szerettük volna ily módon a hálánkat és elismerésünket kifejezni. Mindemellett remélem, jövőre már nem háborúk és egyéb tragédiák okozta összefogás miatt kell díjakat osztanunk – mondta Kenesei Marcell, a JCC Budapest – Bálint Ház igazgatója az idei Hanukatalizátor-díjak átadásán. 

Az intézmény nemrégiben lezajlott díjátadóján az ukrán menekültválság kezelésében nyújtott munkájukért a következő szervezetek, munkacsoportok kaptak különdíjat: Adománytaxi; Cedek Izraelita Szeretetszolgálat; Cseriti Adománybolt; EMMA Egyesület; a Frankel zsinagóga közössége; Hasomer Hacair Ifjúsági Szervezet; Karen Hayesod;  Lauder Javne Iskola és közössége; MAZS Alapítvány; Mazsihisz; a Mazsihisz-BZSH Krízisvonala; a Mazsihisz Szeretetkórháza; Nestingplay; Next Step; Patent Egyesület; Szochnut és Izraeli Kulturális Intézet; Voice; World Jewish Congress (WJC). 

A Bálint Ház elismerése nagyon is indokolt, hiszen a különböző zsidó szervezetek képviselői honlapunk megkeresésére is ugyanazt hangsúlyozták, ami a Hanukatalizátor-díjak átadásán elhangzott: példátlan összefogásról volt szó, amikor a Joint (American Jewish Joint Distribution Committee – JDC), a Zsidó Világkongresszus budapesti képviselete (World Jewish Congress – WJC), a Szochnut és az Izraeli Kulturális Intézet (új nevén: MERKAZ), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a JCC Budapest – Bálint Ház „koalíciót” alkotva segítette a rászorulókat. 

Mircea_Cernoc.jpgMircea Cernov, az anyagi forrásokat biztosító JDC vezetője

Kőszegi Juci: Köszönet a terepen dolgozóknak

A Szochnut és a (korábban IKI-nek nevezett) MERKAZ részéről Kőszegi Judit (pontosabban Kőszegi Juci, ahogyan szeretete jeléül a zsidó közösség hívja) érdeklődésünkre azt mondta: őt nagyon meglepte, hogy olyan zsidó szervezetek voltak képesek együttdolgozni a menekültek érdekében, amelyekről korábban nem feltételezte volna, hogy ilyen gördülékenyen és összehangoltan lesznek képesek segíteni a bajban.

Juci_Hanuka.jpgKőszegi Jucinak Mircea Cernov gratulál, balról Ledniczky Lívia, a MERKAZ programigazgatója, jobbról Kenesei Marcell

– Szoktam mondani, hogy szabadidőmeben olykor már azért nem megyek el egy-egy zsidó programra, mert a munkám révén hosszú-hosszú évek óta egész nap zsidó közegben élek – fogalmazott Juci –, szóval én tudom, mit beszélek, amikor azt mondom: példa nélküli volt ez az összefogás. Az egymás közötti esetleges nézeteltérések mintha egy csapásra eltűntek volna, mindenki felsmerte, hogy most félre kell tenni a személyes vagy intézményi sérelmeket, és keményen kell dolgozni a menekültek érdekében. Én egyébként nemcsak a részt vevő szervezetek vezetőinek munkáját dicsérném, hanem elsősorban azokat a dolgozókat és önkénteseket, akik kinn a „terepen”, azaz a határnál vagy a vasútállomásokon dolgoztak. Ők a névtelen hősök, akik minden elismerést megérdemelnek.

Togyeriska Erika, a nélkülözhetetlen terepmunkás

Éppen egy ilyen hős Togyeriska Erika is, aki Kárpátaljáról jött át Magyarországra idén, nem sokkal a háború kitörése után, és azóta is egyfolytában az ukrajnai menekültek megsegítésén dolgozik. Togyeriska Erika segítsége nélkülözhetetlen a Mazsihisz és a többi partnerszervezet számára, hiszen beszél ukránul és magyarul, s szót ért oroszul, azaz a magyar-ukrán határon képes helyt állni rettenetes körülmények között.

Togyeriska_Erika_2022.jpgTogyeriska Erika átveszi a különdíjat Kenesei Marcelltől

Mint Togyeriska Erika megkeresésünkre elmondta: olyan helyzet van Kárpátalján, amit el sem tudnak képzelni azok, akik nem jártak mostanában a háború sújtotta Ukrajnában. Ő maga nemcsak a tolmácsolásban segít, hanem szinte mindenben, hiszen ember- és helyismerete révén a legapróbb információktól kezdve a legfontosabbakig mindenről naprakészen tud. Vele beszélgetve az derült ki, hogy komplett adattár van már a fejében a legszükségesebb információkkal, adatokkal és ismeretekkel.

Heisler András: Hosszú távú tudásanyagra tettünk szert

Heisler András, a Mazsihisz elnöke az összefogással kapcsolatos kérdésünkre azt mondta: „nemcsak az a legfontosabb hozadéka a különböző zsidó szervezetek együttműködésének, hogy sok ukrajnai menekültnek, s azon belül rengeteg hittestvérünknek tudtunk segíteni”. 

Heisler_életmű.jpgHeisler András az életműdíja átvétele után Kenesei Marcell és Borbás Gergő társaságában

– Ugyanilyen fontos az is, hogy ebben az éles helyzetben alaposabban megismertük egymást – fogalmazott –, azaz megtuduk, hogy ki miben a legjobb, és kit mire lehet megkérni. Megtudtuk, hogy kinek-kinek mik azok az ismeretei, képességei és tapasztalatai, amelyek mindannyiunk számára, közösen hasznosíthatók. Nem szeretném, hogy még egyszer ilyen erőpróba elé állítson minket a sors, de azt kell mondjam, hogy a zsidó szervezetek közötti együttműködés során kialakult egy protokoll a legfontosabb teendőkről, és ezt a tudást már senki sem veheti el tőlünk. 

Ligeti András: A sokkból nagyon gyorsan sikerült koordinált munkafolyamatot létrehozni

Ligeti András, a World Jewish Congress (WJC) budapesti képviseletének vezetője azt mondta: a háború okozta menekültválság sokk-ként érte az egész világot, így a helyi zsidó közösségeket is.

 – Zsidó szervezetek, amelyeknek léteztek különböző kidolgozott protokolljaik különböző vészhelyzetekre, egy ilyen forgatókönyvre mégsem voltak felkészülve – tette hozzá. – A sokkból és összezavarodottságból azonban nagyon gyorsan sikerült egy szervezett és koordinált munkafolyamatot létrehozni különböző partnerek részvételével. 

Ligeti.jpgLigeti András

„Magyarországon a háború kitörését követő első napokban létrejött egy nagyon erős koalíció öt szervezet részvételével” – idézte fel a WJC magyarországi vezetője. A koalícióban – amellett, hogy a Zsidó Világkongresszus különböző humanitárius akciókat szervezett – a WJC feladata elsősorban az ukrán zsidó közösségekkel  és a többi határmenti közösséggel való kapcsolattartás, valamint a szakmai és anyagi segítségnyújtás volt.

– Habár ez az időszak rengeteg kihívással és nehézséggel járt, felemelő volt azt látni, ahogy a közösségi koalíció kéz a kézben tudott együtt dolgozni úgy, hogy a munkájukkal egymást erősítették – mondta Ligeti András.

Kenesei Marcell: Ez az akció összekovácsolt minket

A koalícióról megkérdeztük Kenesei Marcellt, a Bálint Ház vezetőjét is, aki megerősítette az előtte nyilatkozók szavait.

– Magyar zsidó szervezetek korábban soha nem látott mértékben működtek együtt, hogy az Ukrajnából érkező menekülteknek segítsünk – mondta. – Természetesen vannak olyan nemzetközi zsidó szervezetek, amelyeknek nagy tapasztalatuk van menekültválságok vagy válságos szituációk kezelésében, ilyen például a JDC, vagy akár a Szochnut, azonban mi azok közé tartoztunk, akiknek ezt most újonnan kellett megtanulni. És ez volt a többség.

Kenesei.jpgKenesei Marcell

Mint mondta, „hirtelen adományközpontot kezdtünk el működtetni, és aki akár csak kívülről látott ilyet, az tudja, hogy evvel rengeteg munka van. Programokat kezdtünk szervezni menekültek számára, de ez sem volt könnyű, hiszen a menekültek többsége nem beszél magyarul vagy angolul. Önkéntesek egész armadáját igyekeztünk koordinálni, ami szintén nem volt egyszerű, tekintve, mennyire gyorsan változott a helyzet és mennyire változtak az elvégzendő feladatok és az önkéntesek aktuális kapacitásai". 

A Bálint Ház igazgatója megemlítette, hogy „a közösségi koalíció kezdeményezői mellett (a már említett JDC, Mazsihisz, Szochnut, WJC, Bálint Ház) megannyi zsidó szervezet tette oda magát 120 százalékig, és ez összekovácsolt minket”. 

Kiemelte a Lauder Iskolát, amelyről ezt mondta: „az iskola elképesztő közössége a tanároktól a diákokon át a szülőkig példamutató aktivizmust produkált, ugyanígy a Frankel, a Lágymányosi, vagy más zsinagógaközösségek is odatették magukat. De említhetem a Karen Hayesodot, amelyek oroszajkúak megkeresésével és egyéb szervezési feladatokkal segítettek; megemlíteném a Somert és az Adománytaxit, amelyek segélyszállítmányok Ukrajnába való juttatásával segítenek emberek ezrein, és a sort a végtelenségig folytathatnám, hogy a Scheiber, a Mozaik Hub, a Haver Alapítvány, az IKI, a Cedek és még sokan mások milyen sokat tettek és tesznek”. 

– Én azt tapasztaltam, hogy az együttműködések, néhány szerencsétlen példától, helyzettől eltekintve, nagyon jól működtek, főleg a napi teendők szintjén – fogalmazott. – Egyes szervezetekkel kifejezetten nagyon közel kerültünk egymáshoz és tudtuk erősíteni egymást. Továbbá azt is észrevettem, hogy nagyon sokan jelentkeztek önkéntesnek a közösségből olyanok, akiket korábban szinte nem is láttunk. 

Hanukatalizátor_díjak.jpg

„Nemcsak együttműködéseket, hanem előtte soha nem látott aktivizmust is hozott a menekültválság. Megmutatta, hogy erős közösségként tudunk fellépni, ha úgy kívánja a helyzet. Persze, most már nagyon sok mindent sokkal jobban csinálnánk, de azt hiszem, ez mindennel így van az életben” – zárta a nyilatkozatát Kenesei Marcell.

Több mint 7 milliót gyűjtött a Mazsihisz

Cikkünk végén emlékeztetünk rá: Horváth József  Mazsihisz-alelnök kezdeményezésére a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége adománygyűjtő akciót indított a háború elől menekülők megsegítésére egy, a honlapunkon erre a célra létrehozott online felületen. Nagy sikerként könyvelhetjük el, hogy a 2022. november elsején lezárult adománygyűjtés eredmémyeként 7,38 millió forint gyűlt össze. Minden adakozónak köszönet a rászorulók nevében!

Fotók: Mónus Márton

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Ferenc pápával találkozott Heisler András, a Mazsihisz elnöke
Megemlékezések
Az emlékezés kövei a csanádpalotai zsidó temetőben