Szerdócz Ervin: Miért nem mondta meg Isten Ávrámnak, hogy hova kell mennie?

2022. November 03. / 10:01


Szerdócz Ervin: Miért nem mondta meg Isten Ávrámnak, hogy hova kell mennie?

– Milyen „teleológiai oka” lehetett Ávrám/Ábrahám helyváltoztatásának a biztonságot jelentő szülőföldről az ismeretlen és bizonytalan „idegenbe”? S az Isten vajon miért nem mondta meg neki, hogy hova kell mennie? – az újpesti főrabbi többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az ezen a héten szombaton sorra kerülő tórai hetiszakaszunk kapcsán.

„Menj el az országodból, szülőföldedről és atyád házából abba az országba, amelyet mutatok neked.”
( I.M.12/1.)

Ki volt Ábrahám, az első misztikus Ősapa? 

Eredetileg Ávrám volt a neve, később Isten változtatta meg nevét Ábrahámra (I.M.17/4). A Talmud így ír róla: „eredetileg Arám földjének volt kiemelkedő alakja („atyja”)”. Az Ávrám név az „Áv Árám” (Arám atyja) szavak rövidített változata, majd az Örökkévaló megáldotta őt, és kapta az Ávráhám nevet, amelynek jelentése: „Áv Hámon”: A tömegek atyja (Bráhot 13a).

Ábrahám, (akkor még Ávrám néven) Isten parancsára elhagyta szülőföldjét és idegen földre vándorolt.  Søren Kierkegaard dán filozófus szerint Ábrahám „küldetésének” teleológiai okai voltak: vagyis az Ősapa története bizonyos cél elérése érdekében történt.

Milyen „teleológiai oka” lehetett Ábrahám helyváltoztatásának a biztonságot jelentő szülőföldről az ismeretlen és bizonytalan „idegenbe”?

A Talmudból kiderül, hogy Ábrahámnak az Ur-Kászdimban töltött évei alatt több nehézséggel kellett megküzdenie, melyek közül az egyiket Noé unokája, Nimród okozta, akiről ezt olvassuk: „Kús nemzette Nimródot, ő kezdett el hőssé lenni a földön. Hős vadász volt az Örökkévaló színe előtt… (I.M.10/8-9).

„Így szólt Nimród Ábrahámhoz: Te vagy Ábrahám, Teráh fia? Ábrahám igennel válaszolt. Nimród azt mondta neki: én vagyok minden teremtmény ura, és az emberek mind alattvalóim – miért nem félsz engem? Isten akkor értelmet adott Ábrahámnak, és így szólt Nimródhoz: ha te vagy minden teremtmény ura, és minden rejtett dolgok tudója, mondd meg, hogy mi van a szívemben és mit teszek a jövőben!” 

„Nimród azonnal hívatta Teráhot, Ábrahám apját és így szólt hozzá: mi legyen az ítélete Ábrahám fiadnak, aki kétségbe vonta isteni mivoltomat? Elégetés. Erre tüzes kemencébe vetették, ahonnan Gábriel angyal közbelépésére menekült meg, hogy teljesítse Teremtője akaratát. Isten így bocsátotta útjára: „feléd száll fiatalságod harmatja” (110.Zsol.3), miként a harmat áldás a világnak, ugyanúgy te is áldássá leszel”. De ehhez el kellett hagynod a szülőföldedet (Pszáhim 118).

Vajon miért nem mondta meg Isten Ávrámnak, hogy hova kell mennie?

Jákob Jisrael Kanievsky rabbi (1899-1985, Bei Brak-Izrael), a következőképpen magyarázta: „Isteni küldetés teljesítésekor az embert tiszta szándék kell, hogy vezesse. Ha Ábrahám tudta volna útjának célját, tudnia kellett volna azt is, hogy majd milyen nehézségekkel jár küldetése. Eltökéltsége meginoghatott volna, hogy kizárólag Isten akaratának teljesítése vezesse. A végső cél ismeretében talán türelmetlenné vált volna, mert útja mielőbbi folytatásának vágya lebegett volna a szeme előtt". S mint a rabbi írja:

„Ábrahám példája arra tanít bennünket, hogy életünk egyes állomásai, helyzetei elsősorban nem azért fontosak, mert azokon keresztül jutunk el valahova, hanem azért, mert az egyes megállókban tanúsított viselkedésünk határozza meg, hogy végül hova jutunk”.

Jakob ben Wold Kranz rabbit, a dubnói Magidot (1741-1804) a mesés haszid példázatai tették híressé. Egyszer megkérdezték tőle a hívei: 

– Mi volt Ábrahám „trükkje”, hogy Isten utasítására azonnal „kilőtte nyilait”, és azok mindig a célpont közepébe találtak? 

– Isten utasítására Ábrahám valóban azonnal kilőtte nyilait. Amikor azok célba találtak, Ábrahám ment és „megrajzolta” a célpontot! – válaszolta a rabbi!

– Nem volt szemfényvesztés ez? – kérdezték hívei.

– Hogyan juthat ilyen eszetekbe? –  csodálkozott a rabbi. – Olyan istenfélő ember kezébe, mint amilyen Ábrahám volt, Isten adta az íjat. Ő utasította, hogy lője ki a nyilakat. Ábrahám ezután ment és „megrajzolta a célpontot”. Ezzel azt igazolta, hogy az akarat fontosabb, mint a cél! 

Ha az ember életében megvan a jóindulat, az alázatos szellem és a szerény lélek, mint Ábrahámban – aki azt tartotta szem előtt, hogy „ne törd magad magas rang után, ne vágyódj kitüntetésekre, a cselekedetedre helyezd a hangsúlyt” –, akkor az Örökkévaló megadja a munka bérét" (Ávot).

A Talmudban ez áll: „Változtasd meg helyed és megváltozik a szerencséd”.

Igen ám, de a Talmud nem mondja, hogy jóra vagy rosszra változik az meg… Ábrahám mégis azonnal elindult, amikor Isten azt mondta: „menj”! Ábrahám Isten kérésére repült, mint a nyíl. Nem tudta, hova jut el! Nem látta a célt! 

Ő csak ment, és Isten volt az, aki utólag megrajzolta, megvilágosította előtte célja igazi értelmét! Megváltoztatta helyét és megváltozott szerencséje! Mert két dolog nem az embertől függ! E kettő a sors kezében van, amit Isten irányít! E kettő: az egészség és a szerencse!

Az élet hosszú út, amin haladunk nap mint nap! Tulajdonképpen minden nap el kéne mondanunk az „úti imát”:

Legyen az az akaratod, Örök Istenünk, őseink Istene, hogy békében indulhassunk útra, békességben vezérelj bennünket, mutass nekünk utat, támogass békességgel, és engedd, hogy békében, életben és örömben érjünk célhoz! Ámen!
mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek