Szerdócz Ervin: Amikor rájuk emlékezünk, a cádikok „életre kelnek"

2023. Május 04. / 10:23


Szerdócz Ervin: Amikor rájuk emlékezünk, a cádikok „életre kelnek"

– Bölcseink úgy tartják, hogy minden alkalommal, amikor jámbor, istenfélő személyre emlékezünk, felidézve példamutató életüket, tanításaikat, tetteiket, akkor egy pillanatra „életre kelnek”, ajkaik megmozdulnak, Isten segítő áldását kérik az emlékezőkre és békét a világra – írja az újpesti főrabbi az aktuális hetiszakaszunk, az Emór kapcsán. Legyen Jehuda háNászi emlékének áldása az alábbi sorok olvasóin! 

„…halott miatt ne tisztátalanítsa meg magát népe között...”
(III. M. 21/1)

Bölcseink a „ne tisztátlanítsa meg magát” (tisztátalan állapot) kérdését nemcsak a rituális szabálytalanság, hanem az „ajkak” tisztátlanságaként is értelmezték. „Csókolni valók az ajkak, amelyek helyesen ésszerűen, kedvesen beszélnek!" – vallotta bölcsességgel Salamon király. 

Ezt Rási (Slomo ben Jichák 1040-1105, Troyes) úgy kommentálta, hogy akinek ajkáról soha nem hiányzik a Tóra (Isten kinyilatkoztatott igazságának) szava, az nem a Végzet Angyala (Málchá Movesz) tüzes szablyájától, hanem „Isten csókjától hal meg"! 

Mózes tanítómesterünkről – akit szerénysége és a „szent” ihletettség okán a 90. zsoltár Isten embereként aposztrofál – olvassuk, hogy ő az Örökkévaló ajkától érintve távozott az élők sorából. Halála fizikai és lelki fájdalom nélküli átmenet volt egy másik, kizárólag spirituális (más)világba. Rajta kívül ugyanabban a „isteni kegyben” részesült Mirjám (Mózes nővére), és Ábrahám, Izsák, Jákob ősapa is. 

Az egyedüli „világi” személy, akiről pontosan ugyanezt állították, rabbi Jehuda ben Simon ben Gamliel háNászi (135-217), a Misna szerkesztője volt. Őt a hálás utókor „szent rabbinak” nevezte.

A Midrás beszámol arról, hogy Hadrianus római császár parancsára az akkori Júdeában halálbüntetés terhe mellett betiltották a körülmetélést. Simon rabbi azonban körülmetéltette újszülött fiát, a későbbi Juda haNászit. Amikor a hír Róma júdeai helytartójának tudomására jutott, megvizsgálta a gyereket és jelentette a szabálysértést. 

Hadrianus Rómába rendelte az anyát és újszülött gyermekét. Rómába érve Jehuda édesanyja összebarátkozott a császár unokahúgával, elmondta félelmét, mire a hölgy felajánlotta, hogy a kivizsgálás idejére cseréljék ki gyermekeiket. A császár megvizsgálta a kicserélt gyermeket, látta, hogy az nincsen körülmetélve. A jelenlévő helytartó megesküdött Mars istenre, hogy saját szemével látta a gyermeken elvégzett rituális műveletet. A császár erre úgy könyvelte el az eseményt, hogy a zsidók Istene csodát tett népe ifjú tagjával és visszavonta a circumcisio tilalmát. 

A római „csodagyereket”, akit egy ideig Jehuda háNászi édesanyja is szoptatott, később Antoninus Pius néven császárrá koronázták, a rabbi és a császár pedig jó barátok maradtak. A különös történetre úgy emlékeztek, hogy asztalukról sohasem hiányzott a pészáchi szédereste két „keserű” kelléke, a retek és saláta (Ávoda Zárá 10).

Jehuda háNászi – bár kora talán leggazdagabb embere volt – mindig csak annyit evett, amennyi a létfenntartásához szükséges volt.

Oltalma alá vett egy vak talmudtudóst, aki így áldotta meg: „eljöttél segíteni azon, aki látható, de ő maga nem lát. Adja áldását rád és segítsen meg a Teremtő! Ő, aki lát, de Ő maga láthatatlan".

Juda haNászinak szokása volt a főima (a 18 áldást magába foglaló Ámidá) után a következő könyörgést elmondani: „legyen a Te akaratod, Örökkévaló Istenünk és Atyáink Istene, hogy ma és minden nap tarts távol az arcátlanoktól és az arcátlanságtól, a rossz embertől, hamis baráttól, rossz szomszédtól, súlyos váratlan csapástól, a Gonosz rontásától, súlyos ítélettől, kemény pereskedő féltől, akár népünkből való zsidó, akár nem!” Az imaszöveg szerepel minden zsidó imakönyvben.

Jehuda háNászi még életében rendelkezett temetéséről, és meghagyta az azóta is érvényes, úgynevezett „slosim” szabályt, vagyis a gyász ne haladja meg a harminc napot, elvégre „nem vagyunk különbek, mint Mózes mesterünk, akit harminc napig gyászoltak.” 

Jehuda háNászi halálakor rabbi Jánáj, a Szánhedrin (Legfőbb Bíróság) elnöke kihirdette, hogy még a kohének is szorgoskodhatnak teteme körül, mivel a  teste nem tisztátalan. (Ehhez tudni kell, hogy a Zohár szerint a kohénekre, a papi rend tagjaira vonatkozó, halottal való érintkezés tilalmának oka, hogy amikor a lélek kiszáll a testből, a visszamaradt holttestet tisztátalan, rossz szellemek szállhatják meg.)

Jehuda háNászira – aki a Tóra és Talmud tanítására szánta életét – úgy tekintettek, mintha meg sem halt volna. Egyesek szerint titokban akarták tartani halálát. Amikor kitudódott, hogy meghalt, „megkettőződtek a bajok, megszűnt a szerénység és a vétkezéstől való félelem” (Szotá 49).

„Tartózkodom sátraidban, mindkét világban” – mondotta Dávid, a zsoltárköltő király. Bölcseink a mondatot úgy magyarázták, hogy minden alkalommal, amikor jámbor, istenfélő személyre emlékezünk – felidézve példamutató életüket, tanításaikat, tetteiket – holtjukban egy pillanatra „életre kelnek”, ajkaik megmozdulnak, Isten segítő áldását kérik az emlékezőkre és békét a világra.

Legyen Jehuda háNászi emlékének áldása e sorok olvasóin! Ámen!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek