Szerdócz Ervin: Amikor az Isten jön érdeklődni Ábrahám hogyléte felől...

– A körülmetélést követő harmadik napon az Örökkévaló és három angyal felkereste a lábadozó Ábrahámot. Felvetődik a kérdés: Ábrahám milyen okból tüntette ki figyelmével a három férfit ahelyett, hogy Istenre koncentrált volna? – teszi föl a kérdést Szerdócz Ervin újpesti főrabbi az e hét szombati hetiszakaszunk, a Vájérá kapcsán.

„És megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyesénél, amidőn a sátor bejáratában ült, a nap hevében.”
(18:1)

A „Mámré tölgyesénél”. De ki volt Mámré?

A Midrás magyarázata szerint: „Ábrahám a körülmetélése előtt tanácsot kért két barátjától, Ánértől és Eskoltól, akik megpróbálták lebeszélni őt a fájdalmas beavatkozásról. Erre jött Mámré és emlékeztette Ábrahámot, hogy az Örökkévaló mentette meg a tüzes kemencéből, a fáraótól, és az éhínségtől egyaránt, ezért engedelmeskedjen a körülmetélésre való felszólításnak”. (B’résit rabba 42:8)

„Ábrahám pedig kilencvenkilenc éves volt, amikor körülmetéltetett előbőrének húsa.”
(I.M.17/24) 

A körülmetélést követő harmadik napon az Örökkévaló és három angyal felkereste a lábadozó Ábrahámot. Rabbi Hama, Rabbi Hanina fia azt mondta: Isten jött érdeklődni Ábrahám hogyléte felől. Elmozdította a Napot a pályájáról, forróvá tette a hőmérsékletet, hogy az ősatya zavartalanul gyógyuljon körülmetélése után. 

Ennek dacára Ábrahám szeretett volna vendégeket fogadni. Kiküldte szolgáját, Eliezert, hogy nézzen körül, jár-e feléjük valaki, akit megvendégelhet. A szolga kiment, de nem talált senkit. Ábrahám nem hitt neki és ő maga ment ki, hogy meggyőződjön a valóságról. Ekkor megpillantotta Istent, amint a sátor bejáratánál áll. Erre vonatkozik: „Uram, ha ugyan kegyet találtam előtted, ne kerüld el, kérlek, szolgádat”. (uo.18:3).

 Ábrahám Istennel beszélt, de az eredeti szöveg alapján az is elképzelhető, hogy az őt meglátogató férfiakhoz (angyalokhoz) intézte szavait. Ha valóban Istennel beszélt, akkor azért tette, hogy engedélyt kérjen, hogy ne Vele, (Istennel), hanem a vendégekkel foglalkozhasson! (Bava Mecia 86b)

Felvetődik a kérdés: Ábrahám milyen okból tüntette ki figyelmével a három férfit ahelyett, hogy Istenre koncentrált volna? Ezt Rabbi Jehuda így magyarázza: „a vendégfogadás parancsa értékesebb, mint a Sehina (Isten dicsőséges jelenléte) fogadása.”  A továbbiakban ezt olvassuk: „meglátta, eléjük futott a sátor bejáratából és leborult a földre”. (uo. 18/2.) 

A szöveg két etikai parancsra tanít: a beteglátogatás és a vendégfogadás parancsára. 

„A következők jutalmát az ember még e világon élvezheti, de tőkéjük megmarad a túlvilágra: a szülők iránti tisztelet, a jó cselekedetek, a reggeli és esti ima, a vendégszeretet, a beteglátogatás, a (szegény) menyasszony kiházasítása, a halott elkísérése, a bensőséges ima és az emberek kibékítése…” (Sábáth 127a.)

Eszerint az Örökkévaló azért látogatja meg az Ősapát, hogy felhívja figyelmünket a beteglátogatás fontosságára. Ábrahám ezzel szemben – mintegy bocsánatot kérve Istentől –a felbukkanó vendégek elé siet. A Tanhuma Jásán Midrás-gyűjtemény szerint ezt azért merte megtenni, mert tudta, hogy a betegek meglátogatása nem egyszerű morális gesztus, hanem egyenértékű az istenszolgálattal. 

Egyébként Ábrahám leplezi, hogy gyengélkedik. „Aki megbetegszik, az első nap ne tegye nyilvánossá, hogy ne legyen balszerencséje, de utána  elmondhatja. Ez olyan, mint Rává szokása, aki – ha megbetegedett – betegsége első napján nem tette nyilvánossá, de utána megparancsolta sameszának: menj és hirdesd ki, hogy Rává beteg, hirdesd ki azért, hogy aki szereti, imádkozzon érte, és aki utálja, az örülhessen.” (Bráchot 55b.)

Egyszer Szimche Bunem meg akarta látogatni mesterét, a pzyshai Jákov Jichák rabbit, a „Jehudit” („a zsidót"). Legnagyobb csodálkozására a rabbi felesége nem engedte be hozzá azzal az indokkal, hogy az orvosok megtiltották, hogy beteg férjéhez bárki is bemenjen. Szimche Bunem már távozni készült, amikor a beteg meghallotta és felismerte a hangot, majd ragaszkodott ahhoz, hogy bemenjen hozzá. Bocsánatot is kért, amiért felesége ilyen udvariatlan volt vele. 

– Szó se lehet róla, hogy haragudnék – mondta Szimche Bunem –, sőt hálával tartozom, hogy a feleséged (rebecen) által megértettem egy talmudi esetet. Jesájá próféta és Hizkijáhu király találkozni akartak, de nem tudták, hogy a protokoll alapján ki mehet a másikhoz. A király szerint ő a legmagasabb világi hatalom, ezért a prófétának kell hozzá mennie. A próféta viszont – mint Isten szószólója –elvárta, hogy a király menjen hozzá. A történet vége az lett, hogy a király megbetegedett, így Jesájá próféta Isten „utasítására” ment a királyhoz,  tehát: beteglátogatásra...

Erre a pzyshai Jákov Jichák rabbi elgondolkodott, s ezt mondta: 

– Most viszont én nem értem! Hát nem volt más megoldás kettejük találkozására, minthogy egyikük megbetegedjen? És ha nem volt más megoldás, akkor miért éppen a királynak kellett megbetegednie? Ez az, ami feleségem jóvoltából megvilágosodott előttem. Példát kaptam az „isteni bölcsességre”! Ugyanis ha a próféta betegszik meg, akkor a király látogatta volna meg, de a próféta felesége, aki közismerten házsártos volt, nem engedte volna a királyt a férjéhez, Jesájá prófétához, s ezzel felségsértést követett volna el. Ki tudja, milyen következménnyel járt volna ez. Hizkijáhu király viszont nőtlen volt. Senki nem állt útjába Jesájá prófétának, hogy meglátogassa, eleget téve a beteglátogatás parancsának.

Szimchen Bunem rabbi így tanította: 

– Ha egy zsidó meglátogatja beteg zsidó felebarátját, akkor két JUD (két zsidó) és egyben két JUD betű találkozik. Tehát a két JUD, azaz két zsidó és az Isten is (akit két JUD betűvel is aposztrófálnak) jelen van a beteglátogatáskor. Az Ámida imában a betegekre mondott imarészlet: „Gyógyíts minket, Örökkévaló, hogy meggyógyuljunk, ments meg minket, hogy megmeneküljünk, amiért Téged dicsérünk!”. Nos, az imában is ott van a két JUD betű, Isten jelenléte, akihez a beteg gyógyulásáért imádkozunk.

„Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki meggyógyítja a betegeket…..”