Rózsa Péter: A magyar zsidó és a zsidó magyar

A zsidó szó már az első magyar nyelvemlékünkben, az Ómagyar Mária-siralomban megjelenik. Tehát azt is mondhatjuk, egyidőben a mai nyelvünk őseredetijének felbukkanásával a zsidó is a szókészletünk részévé vált. A siralomvers egyébként a 12. században egy latin költemény átírásából született, amelyben Jézus elvesztése feletti fájdalmát énekeli meg Mária, az anya. 

Egy Gotfried nevű domonkos rendi szerzetes tollából származik, de azt nem tudni, hogy a latin Judaeus szót a magyar – egyébként ismeretlen – szerző miért fordította Sydounak, ami a szláv nyelvekben a zsidov szóalakra hajaz. Mindenesetre így döntött, mindez a híres Leuveni kódexben olvasható is, és ezzel a mai napig a magyar nyelv zsidóként nevezi meg a zsidókat.

A Leuveni kódex lapjai: Országos Széchenyi Könyvtár

Érdemes azoban visszatekerni az időkereket jó néhány száz évvel, amikor még magyarok nem, de zsidók már éltek ezen a vidéken, egészen pontosan Pannóniában. A Római Birodalom északi határán, a nagy Limes mintegy kétszáz kilométeres szakasza éppen itt húzódott a Duna vonalmagasságában. Három olyan település van, ahol az 1-3. századi római helyőrségek nyomai között a zsidók jelenlétére utaló leletek vannak: Óbudán – az Aquincum nevű egykori településen, Komárom területén a volt Brigetióban és a Dunaújváros melletti Intercisában.

A budapesti Zsidó Múzeumban tekinthető meg az Aquincumban talált sztélé, ami egy három tagú zsidó családnak állított emléket. 

Az eredetileg latin nevek mellé vésett görög felirat valamint a szintén utólag felvésett menóra arról tanúskodik, hogy egy régebbi sírkövet vásárolhatott meg a család, hogy maguknak azt felállítsák, mint ahogy ez abban a korban szokásos volt. (Ebből a korból sok hasonló sírkövet találtak, amely egy korábbi családé volt, majd a neveket felülírták.) A görög felirat pedig azt jelzi, hogy ennek az emléknek a kora kb. a 3. század végére a 4. század elejére tehető, amikor is a zsidók a hellén hatások nyomán görög karaktereket kezdtek használni.

Az Esztergomban talált menórás sírkő

A komáromi és a dunaújvárosi feliratos kövek Severus császár uralkodásának idejéből származnak, aki igen jó viszonyban volt a zsidókkal. Ennek is köszönhetően közülük sokan a Bar Kochba lázadás leverését követően szolgálatot vállalhattak a római seregben, s így jutottak el ide katonaként és az őket kísérő kereskedőként zsidók Pannóniába is. Különösen beszédes az intercisai, a Dunaújváros mellett talált töredék, amelyen az olvasható, hogy a császár, Alexander Severus és anyja, Julia Mammea tiszteletére állította fel egy Cosmius nevű felszabadított rabszolga, aki itt állomásfőnökként vagyis vámellenőrként szolgált. 

A kőtábla zárófelirata pedig ez: archesinagogum judeorum, azaz a zsidók zsinagógájának elnöke. Mindez arra utal, hogy Intercisában már az i.u. 3. században volt zsidó közösség.  Egyébként ez a követ Rómer Flóris találta meg az akkor még Dunapentelének nevezett település postaépületének hátsó falába ágyazva. Mint ahogy a Brigetióban talált lelet is arra utal, hogy volt khile (zsidó közösség) és volt vezetőjük (arche) vagyis a mai Komárom területen is éltek ekkoriban zsidók.

Az intercisai kőtábla (Dunaújvárosi Múzeum)

Érdemes megemlíteni, hogy az ország nyugati részén, Pécsett, Szombathelyen és környékén is találtak a Római korból származó zsidó emlékeket, például a szombathelyi Savaria Múzeum állandó kiállításán is látható a sértetlenül megmaradt, menórát ábrázoló mécses. A Sárváron látható zsidó temető pedig a 4. században, tehát szintén a Római korban volt a közösség tulajdonában.

Pécs környékén azonban már a honfoglalás korából találtak emlékeket. 

Több közeli, dunántúli település ma is őrzi például a kazár eredetre utaló nevet – Kazármislény, Kiskazár, Nagykozár, Egyházaskozár, de az ország másik részén, Nógrád megyében is van egy Kazár nevű település. Tudós történészek között már vagy két évszázad óta zajlik a vita, hogy vajon ezek a nevek – miközben egyértelműen a  7-9. szádból, a  kazár-magyar együttélés emlékét őrzik – egyúttal  bizonyos zsidó hatások nyomait is jelzik-e. Mindenesetre Kiskazár mellett találtak a régészek két olyan gyűrűt, amelyek egy honfoglaláskori sírból származnak, s rajtuk héber felirat olvasható.

De találtak olyan, szintén a honfoglalás körüli időkből származó, csontból készült tűtartót is, amelynek oldalain vélhetően kabballisztikus jelek olvashatók – a kabbala a héber misztikus tudomány neve.

Mindez miért érdekes? 

Mert azt jelzi a ma emberének, hogy a Kárpát medencébe érkező magyar törzsek már kapcsolatban voltak a zsidósággal. Jobban mondva a zsidó vallásossággal, hiszen a Kazár birodalomban az uralkodó, a kagán udvarának elöljárói zsidó vallásúak voltak, s így az ide érkező, majd Kazáriában jó két évszázadot eltöltő magyar törzsek vezérei is ide tartoztak. Annál is inkább, mert például Árpád vezér a kagán egyik unokahúgát vette feleségűl. Valószínű, hogy a továbbvándorlás során a magyar és a hozzá csatlakozó kabar törzsek hoztak magukkal olyan tárgyakat, amelyek e zsidó hagyományokra utaltak.

Nagyon érdekes a honfoglalás (895) idejéből származó pecsétnyomó, amit igen kitűnő állapotban találtak meg egy tiszai árvíz után leapadt területen Rakamaz mellett. A héber felirat arról tanúskodik, hogy egy Serega Jechiel Menachem Gerson nevű, feltehetően kereskedő tulajdona volt.

A mai Magyarország több területén, a honfoglalás kori temetkezési helyek között például Békéscsaba környékén a zsidó vallás előírásaira utaló sírcsoportokat találtak.

Sopronban például egy levéltári dokumentum arról tanúskodik, hogy 1526-ban a zsidók egyik beadványukban a temetőben található több, mint hatszáz éves sírokra hivatkoznak, amiből világosan látszik, hogy őseik már a honfoglalás előtti időkben is éltek a környéken.

A honfoglaló magyarokkal együtt érkező kazáriai zsidók és a már itt élő híttársaik tehát egymásra találtak, és onnantól fogva egy, a nyugati zsidóságtól valamelyest eltérő, a nem zsidó társadalmi környezethez jobban igazodó fejlődésnek indultak. Érthető, hiszen a Szent István király által alapított új, magyar állam újabb és újabb uralkodóinak célja a kereszténység megerősítése volt, ami olyan törvényekben is megnyilvánult, amelyekben a többi kisebbségi vallással együtt a zsidót is némileg korlátok közé igyekeztek szorítani. 1092-ben a Szent László király vezetésével lezajlott szabolcsi zsinaton meg is születik az első zsidótörvény, ami már tiltja a vegyes házasságot és a zsidó gazdáknak a keresztény rabszolga tartását. S bár a történetírók szerint ez nem elsősorban a zsidók ellen, hanem a kereszténység megerősítése érdekében történt, ettől kezdve már íródni kezd az a magyarországi zsidó történet, amely során hol velük, hol ellenük szövetkezik a magyarság.

S ha már a zsidó szónak a magyar nyelvbe való beemelésével kezdtük, álljon itt még egy hasonló érdekesség: Magyarország zsidó elnevezése HÁGÁR. Ábrahám ősatya egyiptomi származású rabszolganőjét hívták Hágárnak, akitől Ismael nevű fia született. Ábrahám felesége Sára csak később szült gyereket, Izraelt, viszont az asszony attól való félelmében, hogy Hágár az első szülött gyereke okán az ő helyére akar lépni, rávette férjét, hogy küldje el őket a háztól. Menekülés közben csaknem szomjan haltak, de a mindenható végül egy kúthoz vezette a fiút és anyját. A muszlimok és a zsidók szerint is később Ismael lett az arabok ősatyja. No, de a zsidók miért adták Magyarországnak a Hágár nevet? Több, a magyar nyelv kutatásával foglalkozó tudós jutott arra a következtetésre, hogy ez abból adódhat, hogy a szó melléknévi alakja hagri, többes száma hagri’im. Azt tudjuk, hogy a magyarokat a külső, idegen népek általában a Hungaria, Hungri, Ungarus és ehhez hasonló nevekkel illették már a VIII. század óta. Ezek és a héber hagri’im hasonló hangzása miatt lehetséges ez a szóalak választás. Eredet szempontjából persze ez nem lényeges, és inkább csak erős feltételezés, de mindenképpen érdekes kapcsolat a két nép között.

Felhasznált források:

A zsidók története Magyarországon. Komoróczy Géza I. kötet, 56. old.
Raj Tamás:100+1 jiddis szó… 
Tóth István tanulmány a, Múlt és Jövő, 1995. áprilisi számában
Venetainer Lajos: A magyar zsidóság története