Beköszöntött svát hónapja, amelyről természetesen mindenkinek a Tu Bisvát, a fák újévének ünnepe ugrik be először. Holott ennek az időszaknak vannak más nevezetes napjai is, ebben a hónapban van például a Dal Szombatja is, amely idén a polgári időszámítás szerint február 4-re esik. Hódes Tov!
A Tanachban, azaz a Héber Bibliában a harminc napos svát hónap első említése Zekárjá próféta könyvében található. A valószínűleg akkád eredetű szó valamiféle ütésre, csapásra utal, elképzelhető, hogy ez a hónap az ideje végén járó tél utolsó csapásai miatt kapta a nevét. Fontos tudnunk, hogy a zsidó hagyomány szerint Mózes próféta az egész hónapot a Tóra ismétlésével töltötte, ennek eredményeként született meg a Tóra ötödik könyve.
Most pedig lássuk az egyes nevezetes napokat!
1879-ben svát hó elsején halt meg Sik Mózes rabbi, akinek tudásáról, fáradhatatlanságáról és munkabírásáról már életében legendák szóltak. A zsidó világ a Máhárám Sikről azonosítja be, aminek nagyon szép, tartalmas jelentése van: SIK = Sém Jiszrael Kádos = Izrael neve szent.
Svát hónap 13-án olvassuk Pársát Besáláh szidráját, ezért nevezzük a napot a Dal Szombatjának (ez a szombat idén a polgári időszámítás szerint február 4-re esik).
A hónap 15-én van a már említett Tu Bisvát, a fák újéve (ros hásáná leilánot), Izraelben e naptól számítják a gyümölcstermő fák tizedével kapcsolatos előírásokat, s mivel ekkor kezdődik a fák rügyezése, ezért nevezik a fák ünnepének (hág háilánotnak), sőt, van egy harmadik neve, az ültetés ünnepe (hág hánotéá), mert a Szentföldön szokás ezen a napon fát ültetni.
Ezt a szokást Zeév Jeávec rabbi vezette be 1892-ben, amikor tanítványaival e napon ültetett fákat. Jelképes, hogy 1949-ben Tu Bisvát napján nyílt meg a Kneszet első ülésszaka.
Svát hó 20-án a tízparancsolatot recitálja a bál kóré, a tíz igét állva hallgatjuk meg. Ilyenkor minden zsidó férfinak és nőnek kötelessége zsinagógába menni a tízparancsolatot meghallgatni.
Végül 1851-ben svát hónap 22-én halt meg a híres pesti rabbi, Simon ben Dávid Oppenheim , akinek a Kozma utcai sírját a világ minden tájáról fölkeresik zarándokok.
(Címlapkép: Julita – Pixabay)
