Nagyváradon jártak a pápai zsidó hagyományőrzők

2022. Október 24. / 12:37


Nagyváradon jártak a pápai zsidó hagyományőrzők

Nagyváradra látogatott a közelmúltban a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület, a mintegy 40 fős társaság megtekintette a helyi neológ és ortodox zsinagógát, továbbá részt vett egy szombatfogadáson is. A két napos útról Schmidt Orsolya egyesületi elnök írásának egy részletét közöljük.

Napfényes őszi időben érkeztünk meg Nagyváradra. Útközben már hallhattuk a város történelmének meghatározó eseményeit egyesületünk elnökségi tagjától, dr. Bányai Katalintól, aki minél több érdekességet és tudnivalót szeretett volna megosztani velünk szülővárosának múltjából és jelenéből. Ebben párja, Bányai Zoltán szintén segítségünkre volt. Nekik köszönhetően jutottunk el az érkezés napján a hajdani zsinagógából Zsidó Múzeummá alakított épületbe, ahol megismerkedhettünk a magyar-román zsidó történelemmel. Ezt a belvárosi Szent László tér szépséges épületeinek feltérképezése követte.

311303457_142140548530549_658491234890196507_n.jpg

Barátságos belvárosi kis szállodánkban pihenhettünk meg, hogy pénteken megtekinthessük a felújított neológ és ortodox zsinagógát, a régi nagypiac terének történeteit. Ebben már segített nekünk a helyi hitközség lelkes tagja, Róbert, akinek szórakoztató és megható történetei közel hozták és élővé varázsolták a zsidó múltat és jelent. 

310830107_142140595197211_3514416429716713778_n.jpg

Az ortodox hitközségnél találkozhattunk a közösség elnökével, Felix Koppelman úrral is. Részt vettünk a hitközség szombatfogadásán, ahol Asher Ehrenfeld nagyváradi születésű rabbi látta el azokban a napokban a szellemi vezető feladatait. Szombaton a Körös folyó jobb partján jártuk végig a Bémer tér és a Fő utca eklektikus és szecessziós épületeit, melyek felújítva vagy arra várva kápráztatták el csoportunkat. Az építészet remekeit láthattuk egymás szomszédságában, melyek a kultúra egyik meghatározó otthonává varázsolták Nagyváradot a múlt századokban. A püspöki palotával zártuk sétánkat és indultunk haza, sok élménnyel, tanulással, beszélgetéssel és szép emlékekkel gazdagodva – a napfényes őszi idő kíséretében. 

(Fotók forrása: az egyesület Facebook-oldala)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Izrael: Showcase sokadszor – időutazókkal (2. rész)
Kultúra
A hét műtárgya: A pesti gettó térképe