Ádár
az öröm hónapja, aki belép ebbe a hónapba, mint mi a hét elején, újholdkor
most, növekszik az örömben. Jó. Az első ünnep halálozási évforduló, ez így
együtt kicsit furcsa. Másfelől a halálozási évforduló Mózesé, Ádár havának
hetedik napjára esik a halála és a születése is. A teljes élet szimbolikus
kifejeződése ez. Azon pedig, hogy egy teljes élet végén elmegyünk, nincs mit
gyászolni, illetve van, de legalább ennyire indokolt az öröm is, amelyet az
életek teljessége miatt érzünk. Ez az írásunk a Zsidó Múzeum aktuális magazinjában jelent meg.
Ismeretlen festő: Mózes megtalálása
A
legtöbb esetben (amikor az Ádár naptárszámítási-csillagászati okokból nem
duplázódik meg, egy van csak belőle egy évben, mert néha kettő és olyankor a
második Ádárban ünneplünk) Ádár 7. napja a Tecáve hetiszakaszának a hetére
esik. Ez az a hetiszakasz, amelybe először és utoljára nem fordul elő Mózes
neve.
Eltűnik
az életből és ezzel párhuzamosan eltűnik a hetiszakaszból is.
Ugyanakkor
a cím, a Tecáve mégis őt szólítja fel, hogy továbbítson parancsokat Istentől
Izráel népe számára. Úgy van jelen a hetiszakasz legelejétől, születésétől
fogva (ennyiben születésnapi gesztusnak is vehetjük a megszólítást), hogy nem
látszik. Rejtetten.
Mind ismerjük ezt a tapasztalatot.
Akit szerettünk és
elveszítünk, nem tűnik egészen el. Jelen van abban, amit tanultunk tőle, amivel
hatott, befonatik, ahogy a halotti imánk, az Él mále ráhámim mondja, az élet
kötelékébe. Rejtetten, bújtatottan van jelen, mint ebben a hetiszakaszban, a
halálához kapcsolódó Tóra-részben Mózes.
Ugyanezt
a nagyvonalú, eltűnős gesztust még egyszer megcsinálja majd a következő
hónapban.
A kivonulás ünnepének, a Peszáhnak a nyitóestéjén, a széderestén sem
hangzik fel a neve, nem szerepel a Hágádában a kivonulás vezetője. Nem
véletlenül tudja a hagyomány a legszerényebb zsidónak a földön.
Címlapkép: A
Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményébe 1946-ban került, alig írólap méretű kis
olajkép, melyen Mózes megtalálásának ókori jelenetét láthatjuk 18-19. századi
stílusban újragondolva.
