Különleges kosárlabda-csapat Izraelből: aranyérmesek az autista sportolók

2019. Augusztus 02. / 18:13


Különleges kosárlabda-csapat Izraelből: aranyérmesek az autista sportolók

Kiemelt figyelem kíséri az izraeli speciális kosárlabda-csapat játékát az idei Maccabin, hiszen tagjai mindannyian autizmus spektrum zavarral élnek. Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke Roy Hessinggel, a Maccabi Világszövetség főigazgató-helyettesével adta át a megérdemelt aranyérmet a sportolóknak. 


A 15. Maccabi jázákokra különleges kosárlabda-csapat érkezett: a játékosok Asperger-szindrómások, akiknek a felzárkóztatását zsidó szakemberek speciális módszerekkel segítik. Első meccsüket július 31-én az amerikaiakkal játszották, auguszrus 1-én pedig – komoly médiaérdeklődés mellett – a magyar csapat ellen küzdöttek. Az izraeli csapat mindkét meccsét megnyerte. 

A mérkőzéseket a sportszerűség, egymás támogatása, elfogadása volt jellemző. A szurkolók közül többen is azt mondták, hogy az eddigi meccsek közül a speciális csapat játékai voltak a legjobbak, mert a Maccabi fő üzenete – az „Együtt győzünk” – ezeken a mérkőzéseken valóban megvalósult.

IMG_2779.jpg

A csapatról az egyik tanáruk ezt nyilatkozta: „Annette-nek hívnak, a haifai Leo Baeck gimnáziumban tanítok,.10 izraeli tinédzser (18 és 20 év közöttiek) jött ide az izraeli játékosokkal együtt. Ez egy különleges kosárlabda csapat, a játékosok Asperger-szindrómások. Izraelben van külön olimpia az ilyen csapatoknak, nem csak kosárlabda, de úszás és kerékpározás sportágakban is. A mi iskolánkban csak kosárlabda van, a csapatunk hetente egyszer edz profi edzővel. Izraelen belül vannak nekik bajnokságok havonta. 

A sport a játékosainknak sokkal több mint terápia, mert itt olyat csinálhatnak, amiben jók. Választhatják, hogy mozogjanak, új barátságokat kössenek és új dolgokat tanuljanak az életről. Ne csak azért menjenek az iskolába, hogy olvassanak és írjanak, hanem, hogy az élet iskoláját megismerjék a csapatsporton keresztül.  Ez nagyon jó módja az integrációnak, ami csodákra képes. Ez az első alkalom a játékosoknak, hogy eljöttek Izraelből a szüleik nélkül. Hárman jöttünk velük, én, a tanáruk, egy hangterapeuta és a csapatvezetőnk, aki szintén tanár. Úgyhogy három szakember segíti őket a Játékok alatt. 

Az edzéseket egyébként 16 évesen kezdik, mikor bekerülnek a gimnáziumba. Ez egy opció mindenkinek, aki szeretné kipróbálni magát, ha elég ügyesek akkor bekerülnek a csapatba és együtt gyakorolhatnak velük. Azután további versenyekre mehetnek Izraelbe, és ha elég jól játszanak, eljöhetnek ide, Budapestre.”

A csapat tagjainak Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke Roy Hessing, a Maccabi Világszövetség főigazgató-helyettese társaságában adta át az aranyérmeket. 

Forrás:www.emg2019.hu

#maccabiwfans  #maccabiworld  #maccabihun

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek