Kácsor Zsolt: Doktor Moll és az özönvíz

Hetek óta esik, aminek doktor Moll igencsak örül, hiszen a város ilyenkor természeti térré változik vissza, az utcák erdei csapássá változnak, a járdaszélek vízmosássá, az emberek pedig ázott fák, ahogy a villamosmegállókban dideregnek, s doktor Moll ilyenkor van elemében igazán,

szerinte ugyanis nincsen jó idő és rossz idő, ezek helytelen kifejezések az időjárással kapcsolatosan, elvégre az időjárásnak nincsenek morális tartalmai, az időjárás az elviselhető és elviselhetetlen jelzők különböző fokozataival írható le, és ami az elmúlt hetek esőzéseit illeti, ezek az elviselhetően kellemes kategóriába tartoznak, a város átmossa magán a szennyet, 

az esőfüggöny pedig szitaként rostálja meg az eget, 

doktor Moll az elmúlt órákig sétált az esőben, amikor csak tehette, a Duna partjára is kiment, s nézte a vizet, amely megkelt, mint a nyers kenyértészta, s közben a bibliai özönvízre gondolt, mármint arra, hogy annak is biztosan megvoltak a maga fokozatai, az első napon az emberek nyilvánvalóan örvendeztek, hiszen az esővíz áldás volt az égből, miképpen ma is az, és az emberek nyilvánvalóan másnap és harmadnap is örvendeztek, de ahogy telt az idő, úgy komorodott el az arcuk, tekintetük sötétült,  s átfutott a fejükön a gondolat, hogy ami az égből esik, 

az nem is édesvíz immár, hanem méreg, 

mármint a mennyiségét tekintve, s valóban, elkövetkezett a pillanat, amikor ellenséggé lett a víz, és a halál völgyévé változott élet földje, és a világ egyszeriben természeti térré változott vissza, és ez lehetett az a perc, amikor az emberek fejében megfogant az a gondolat, hogy az időjárásnak morális tartalmai vannak, van jó és rossz idő, az Örökkévalónak tetsző és nem tetsző idő, ezek tehát nagyon is helyes kifejezések az időjárással kapcsolatosan, erre gondol most doktor Moll, miközben egy villamosmegállóban álldogál, mint egy ázott fa, s úgy érzi, lassan gyökeret ver az időben.